Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hétközben nem akar találkozni?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hétközben nem akar találkozni? Titeket ez zavarna?

Figyelt kérdés

Sziasztok,

a barátommal 2 éve vagyunk együtt, ő 28 én 23, komoly a kapcsolatunk. Ez a probléma igazából már a kapcsolatunk elejétől jelen van, és mindig is zavart, hol jobban, hol kevésbé. Ugyanis alapjáraton picit messzebb lakunk egymástól (80-90 km), de pont kettőnk közt félúton van egy város, ami nagyjából ugyanolyan messze van mindkettőnktől, és ott dolgozunk, ill. én tanulok. Eleinte ugye itt szoktunk találkozni, még a kapcsolatunk elején heti 2x, aztán ahogy elkezdtünk egymásnál lenni hétvégén, ez a heti 2 alkalom egyre "csökkent", igaz, az egész hétvégét együtt töltjük (péntek délutántól hétfő reggelig). Eleinte, mikor pár hónapja voltunk csak együtt, még fenntartottuk a hétközbeni egy alkalmat is, általában hét közepén összefutottunk a városban, aztán ez elmaradt, mert ő nem akarta - persze úgy volt, hogy egyikünk sem ér rá, de 90%-ban ő akarta. Nekem az órarendem a suliban minden félévben más, de mindig meg tudtam volna oldani egy délutánt, igaz, másrészt meg pont akkor nem zavart annyira, mert gyorsan eltelt az a 4-5 nap. De pl. nyáron, mikor nekem több időm, van, ő akkor sem akar találkozni, és azért ez rosszul esik nekem. Nem is arról van szó, hogy mindig, mert oké, én értem, hogy ő fáradt munka után (erre hivatkozik, meg hogy munka után már nincs kedve semmihez (hozzám se??), meg nem akar rossz kedvű lenni velem, meg stb.), de az már kicsit kiakasztott, hogy "különlegesebb" alkalmakkor sem akar, vagyis max. évente 2-3x hozom már fel neki, hogy hétközben is találkozzunk, de akkor is leráz. Legutóbb ez most volt, ami így konkrétan történt, hogy a múlt héten együtt nyaraltunk egész héten, de szombaton már mindenki ment haza, szóval a hétvége kimaradt. Erre mondtam, hogy hétköznap is találkozhatunk, messze lesz a péntek. Hiába felajánlottam, hogy felmegyek én a városba, elég lenne 1-2 óra is, stb. Erre kezte a kifogásokat, hogy: akkor későn érne haza, fáradt lenne, blablabla. Ami igazán fel tud húzni, hogy közben minden nap leírja, hogy mennyire hiányzom, de így nem igazán akarom elhinni. Egyébként meg tényleg érezteti, hogy szeret, pont ezért sem értem, miért nem törekszik arra, hogy picit többet lássuk egymást.

Persze rákérdeztem, hogy így akkor hogy tervezi a jövőt velem, ha hétköznap ő fáradt és rosszkedvű (amúgy szereti a munkáját!), akkor mi lesz ha együtt fogunk lakni, persze azt mondja az más, csak a városban mászkálni nincs kedve. De pl. eljöhetne hozzánk is (ugyanannyit utazna, mint haza), de azt sem akar.

Nem akarok már veszekedni vele mert hiába, úgyis mindig neki lesz "igaza", neki így jó, de én már magam sem tudom, hogy mit gondoljak erről, vagy más ezt hogy "tűrné", stb. Egyrészt értem, hogy fáradt meg utazik, meg akármi de na, ezek után hiteles a "hiányzol"? Ti mit tennétek a helyemben?

Köszönöm a normális válaszokat előre is. Ha valami fontos dolgot kihagytam a leírásból, kérdezzetek.


2017. júl. 12. 17:28
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
100%
Bárhogy is nézzük,ahogy a pasid viselkedik,az gáz.Ez,amit leírtál,egy olyan probléma,ami megkérdőjelezi ennek a kapcsolatnak a komolyságát.
2017. júl. 12. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:

:D


Simán lehet neki másik barátnője, hát 5 napja van rá, akár 2 is lehetne. Nem gondolhattad ezt komolyan, hogy éveken keresztül csak hétvégén találkoztok? Én ezt nem is értem. Ne haragudj ha bántóan fogalmazok, de ez annyira abszurd. Nincs felesége? 28 éves. Az is lehet, hogy depressziós és hétköznap be van zárkózva, lehúzott redőnnyel, ez semmiképp sem normális

2017. júl. 12. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:

Valahogy nekem is egy másik nő ugrott be, ahogy így elolvastam a sztorit. Lehet azért is, mert pár hete volt itt egy olyan, hogy a pasijával mindig csak hét közben találkoztak, hétvégére mindig elutazott "hétvégi melóra". És ez is több éven át eltartott, majd egyszer lebukott a hapsi, és kiderült, hogy kétlaki életet élt, és hétvégente ment haza a menyasszonyához...


Most persze nem biztos, hogy itt is hasonló helyzet áll fenn,de erősen gyanús. Úgy legalább értelmet nyerne az, hogy miért is hárítja mindenféle hülye kifogással a hétköznapi találkozást. Mert egyszer az a baja, hogy nincs kedve a városban kószálni, de mikor mást ajánlasz akkor meg az van, hogy hozzád sincs kedve menni, szóval mindig oda lyukad ki a dolog, hogy tulajdonképpen veled nincs kedve lenni akkor. És ez baromira nem normális.


Hogy őszinte legyek már nem is tudom melyik lenne a nagyobb gáz, az, hogy más nője is van, vagy hogy tényleg ennyire nem érdekled. Mert mindkét eset rossz, pláne, hogy te azt gondolod, hogy ez egy komoly kapcsolat...


Szóval jól gondold át a kapcsolatotok, és tedd meg, amit meg kell. Mert ez így nem hogy zavaró, hanem egyenesen nem normális, és így nem is érdemes folytatni.

Mert tényleg egy dolog, ha néha lemondja, vagy nincs mindig kedve, fáradt, más dolga van, bla bla, de hogy SOHA nincs kedve, na ezt én nem venném be.

2017. júl. 12. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 A kérdező kommentje:

Jo, nem akarom védeni, de azért egyes vàlassokat túlzásnak érzek :D

Pl. Nem arról van szó, hogy semmi pénzért nem akarna hétköznap találkozni, mert megesett párszor, csakhogy nem lett ebből rendszer. Ha megemlítem, ahogy mondtam már csak èvente pàrszor, van hogy azt mondja okè, de ennyi, aztàn ùjra el lesz felejtve. Nekem meg már ez ciki.

A màsik dog tudtam, hogy a nőt fogjátok írni :D Persze, mondhatjuk h van rà ideje, de...a szüleivel èl, oda jàr haza, a szülei rendes emberek, kedvelnek is ahogy észrevettem, csak feltűnt volna nekil, meg na, ezt nem hiszem, nekem is feltűntek volna vmi jelek.

Az az egyetlen gond amit leírtam, hogy arra hivatkozik ő hétközben fàradt, hasznàlhatatlan, nincs kedve, stb. Hagyjuk a hètvègère a talàlkozàst. Nekem meg elegem lett ebből. Most újra szóbahoztam, megint mondott vmi kifogást, de végül azt írta oké, legközelebb talàlkozhatunk. De ezeket màr ismerem, el lesz feleljtve. De nem tudom, ilyenkor mi a jo, mert ő ezekbe csam úgy belemegy, nekem ez azèrt ciki hogy nem is akarja.

Gyanakodom, h ő "ilyen". Már az elejèn is én többet akartam volna talizni.

De abban igaazatok van h ez fura. Csak nem tudom, hogy kezeljem.

2017. júl. 13. 08:23
 15/24 anonim ***** válasza:

Jó hát ha már ilyen hosszú leírást adtál, igazán megjegyezhetted volna hogy azért néha hajlik rá. Úgy jött le az egészbő, mintha mindig kifogásolná, megtéveszrő volt. Így azért kicsit jobb a helyzet, így tényleg rá lehet fogni hogy ő ilyen, de ez akkor sem normális. Attól hogy dolgozik ne legyen már ilyen használhatatlan hétköznap. Gondolom otthon se csinál semmit, anyuci ellátja.

28 ébeswn az wmberek már általában önállósultak, munka után még otthon háztartást vezetnek (akár férfi, akár nő), gyerekeķel foglalkpznak (ha van), társasági életet élnek, edzenek akármi, ő meg lusta kicsit a szeretett nővel találkozni?

Mi lesz majd ha együtt éltek és mondjuk lesznek gyerekek is? Akkor is csak bedöglik a tv elé mert fáradt, te meg majd csinálhatsz mindent? Most hiába mondja hogy az más, akkor nem kell a varosban tengeni, de nem más, az még sokkal fárasztóbb.


Szóval mindegy, mindenképp aggasztó ez a passzivitás.

2017. júl. 13. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:

Ne kezeld sehogy. Aki 28 évesen ennyire enervált....

basszus, én ezt a 60 fölötti korommal is keveslem.

Mi lesz ebből a srácból 10 év múlva?

Milyen lenne ez apának?

Gáz az egész, nézelődj valami élő ember után.

2017. júl. 13. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:

Azt kell hogy mondjam ennél még az is jobb lett volna ha más nője van. Akkor legalább lenne egy értelmes magyaráztata hogy miért ilyen. Így csak szimplán életképtelen.

Akkor szépen szakítanál vele, túl lennél rajta, és találhatnál egy értelmesebb párkapcsolatot.

De így bene ragadsz ebbe, ráhagyod mert ő ilyen, aztán aztán évek múlva a gyötrelmes együttéléskor jössz rá, hogy elpazaroltad a jó éveidet mellette.

Osztom az előttem szóló véleményét, ne kezeld sehogy. Egy ideig még ellötyöghetsz ebben a kapcsolatban, de komolyat ne tervezz vele, ő nem hozzád való.

2017. júl. 13. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
Oké, lehet a válaszok között van (számodra) túlzás, de az, hogy ez a helyzet nevetséges nem túlzás. Viszont az is kiderül, hogy Te sem akarod ezt annyira, párszor szóltál 2 év alatt. :D Akkor viseld ezt el, és így éljetek örökre, ha nem mered jobban kinyitni a szádat. Két tutyimutyi, jól egymásra találtatok..
2017. júl. 13. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
Egyébként pedig milyen jelek tűntek volna fel, ha 2-3 napot látod? Én nem hiszem, hogy van neki valakije, szerintem csak ennyire Garfield, főleg, most, hogy az is kiderült, hogy a szüleivel lakik. De szerintem semmilyen jel nem tűnne fel.
2017. júl. 13. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:

Itt igazából nem is a találkozások száma az igazi probléma, hanem a pasi maga. Igaz még csak a találkozásokban testesül meg a gond, de engem sokkal inkább aggasztana az amit ez igazából jelent. Ok most beszélhetsz vele, "kikényszeríthetsz" belőle heti +1 találkozást, de ezzel a probléma csak addig lesz megoldva, míg te is tanulsz. De utána milyen közös életetk lesz nektek? 28 éves, a szüleivel él, anyuka gondolom főz mos rá, nincs nagyon semmire gondja, és ennek ellenére arra nincs energiája hogy a barátnőjével találkozzon? Hogy fogtok így osztozni a háztartási meg ház körüli teendőkben? A gyermeknevelésben? Mert nem, az nem csak a nő feladata, közös élet, közös teendők.

Ha ilyen kényelmes élet mellett egy találkozásért könyörögni kell, akkor szerinted azért majd mennyit kell rágnod a fülét hogy végre lenyírja a füvet vagy akármi?

Tényleg ilyen embert akarsz magad mellé aki 28 évesen ilyen szinten van?

Gondolkodj el ezen, mert ha nem változtat nagyon meg fogod szívni vele.

2017. júl. 13. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!