A barátnőm a korláton állt, megpofoztam?

Nem kell, hogy kezet emeljen rád a férfi anélkül is keményen bánthatnak szavakkal érzelmi zsarolással. Amikor bántalmazásra gondolunk mindenkinek a fizikai bántalmazás jut eszébe pedig nem csak testi bántás létezik sőt! Egy megcsalás vagy akár bármilyen más árulás bántja és összetöri a lelkünket, ami ugyanúgy tud fájni mint a testi sérülés. Sőt néha nehezebben is gyógyul. Mégis, a nők nagy része, hajlamos arra, hogy figyelmen kívül hagyja ezeket a jeleket mert nem akarja vagy nem tudja elhinni hogy az ő párja ilyesmire képes lehet. Akkor bezzeg nincs ekkora felháborodás. De nem kívánok belemenni a részletekbe, mert ez nem ide kapcsolódik.Szerintetek én nem beszéltem a baràtnőmmel a történtekről? Nem akartam vele megbeszélni higgadtan a dolgokat? Most

Nagyon óvatos és körültekintő vagyok ha vissza akar fogadni .Minden körülményt meg kell vizsgálnunk. Ezek a tettek a bizalomra és a tiszteletre vannak káros hatással ezért nagyon keményen kell dolgoznia mindekettőnknek ha újra akarjuk építeni a kapcsolatunkat. A pofozkodás nem ismétlődhet meg, képtelen lennék újból megütni. Nem is gondolkodtam csak cselekedtem, de legközelebb rá bízom a dolgok menetét,ha megakar halni, az életével jàtszani csak annyit kérek szóljon előre és szakítsunk, nem tudom hogyan tudtam volna feldolgozni a halálát. Senki sem érdemel ilyen bánásmódot, azt gondoltam szinte lehetetlen újraépíteni egy egészséges kapcsolatot ezek után. Legjobb, ha továbblépünk és egy olyan emberrel keressük a boldogságot, akit szeretünk, aki viszont szeret minket és elsősorban tisztel és nem akar a panel házban a 7-diken hősködni a korláton.Én megismertem azt a fajta szerelmet, amelyet a legigazabb, és a legmélyebb jelzőkkel illik bemutatni. Amelyben egy úton járunk, de ez nem jelenti azt hogy folyton kéz a kézben sétáltunk évtizedeken át. Nem. Ezen az úton hol szorosan egymás kezét fogva haladtunk a  jövő felé, hol egymástól méterekre sétálgattunk. És ha nincs is, mert nem volt mindig pezsdítő boldogság ezen az úton, akkor is érezhető a szerelem jóságos érintése.Olykor sok gond és teher tépázta a kapcsolatunkat. Körbenézek az ismerősök és barátok között, és azt látom, hogy sorra mondják ki a válásokat, és haraggal válnak el a nem is olyan régen még egymást dicsőítő párok. De ennek ellenére is hiszem, hogy van olyan szerelem, amely ha kissé szentimentálisan is hangzik, de örökre szól. Amely szilárdan áll minden viharral szemben. Szerintem egészen eddig az én kapcsolatom ilyen volt.

De az ilyen egekben köttetett szerelembe is csöppenhet az élet minden keserű, gonosz, ádáz, alattomos elemei közül. De a két ember ilyenkor is egy utat jár, csak amíg az egyik homokvárat épít, addig a másik kavicsokat dobál. De nem kerülnek ki egymás látómezejéből, karnyújtásnyira távolodnak csak el, hogy ha baj van, azon nyomban segíthessenek egymásnak. Rengeteg időt töltöttünk egymás életébe. Mégis egy évtizednyi idő semmi és mégis sok egy ember életében. Nem tudom, hogy a szerelemi gubancos szálak hogyan képesek némely sérelmeket begyógyítani. A közös út tudom, hogy megbocsátást, fájdalmat, szenvedélyt, boldogságot, vigaszt, erőt, célokat, álmokat tartogat. Hatalmasat hibáztam, nem vagyok büszke arra amit tettem. Egyrészről nagyon bánom ami történt, másről viszont kellett az a pofon különben sosem lesz vége. A haverjaival nem először csinált ilyen dolgokat felnőttként. Lassan egy éve,hogy hajmeresztő hü*geket kezdett el csinálni. A haverjai beszálltak a kocsiba ő pedig a furgon oldalsó lehúzott ablakàba kapaszkodott, làba alatt gördeszka és úgy vezettek a fiúk. És ha megcsúszik? Ha másokat is veszélybe sodortak volna? Ha karambolóznak? A bulikból pedig úgy jött haza párszor,hogy összeesett az ajtóban, vagy a saját làbàban botlott el. Már nem számolom,hogy hányszor kellett a zuhany alá állítanom, hányszor álltam a wcnél amíg kijön belőle minden és utána berakom az ágyba. A sràcokkal együtt dolgozik, kollégák. Azt gondolom minden megváltozik végre és komolyan helyre hozhatjuk ami elromlott. A békülést együtt kezdeményeztük, most viszont eltávolodott tőlem, talán fél, haragszik, rendben.. legalább valamit érez irántam. Még ha dühöt is. Utàna majd beszélünk, de most időre van szükségünk.

Nem kértem,hogy védjetek,nem helyes amit csináltam, de nem fogok kertelni ha visszaforgathatnám az időt akkor is ugyan ezzel a dühvel, félelemmel lekevertem volna egy pofont neki. A srácokat pedig tiszta szívemből gyűlőltem, azt sem értettem mit keresnek a lakásunkon, a pia megint elvolt szórva a lakásban, konyhában, nappaliban, földön. A cuccaik szanaszét ők meg kint röhögnek és azon nevetnek,hogy kint állnak az erkély korlátján.

Nem, nem ütöm meg többet! De senki ne mondja nekem,hogy ha a párja ilyet csinál akkor majd ez lesz a reakció. "Drágam, picikém ilyet nem csinálunk, gyere le kérlek, jó? Na, fogadj szót kérlek! " Aztán megsimogatod a karját és megvàrod amíg megcsúszik és kizuhan. Hagyjuk már, még jó,hogy nem dícsérem meg. Nem ismertek, ne mondjátok meg,hogy mit tennék legközelebb! Most pedig lehet azzal jönni,hogy a legnagyobb b****asz vagyok már két okból is. Csak hogy nem érdekel, mert nem ismertek. Nekem ez a nő a mindenem, soha nem akartam kezet emelni rá, nem akartam bántani. Egyszerűen ő jelenti számomra a mindenséget, soha nem szeretnék lemondani róla. Tudom,hogy hiba volt a pofon. Nem volt jogom hozzá,nem várom,hogy megértsétek.