Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Léteznek ilyen beteg emberek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Léteznek ilyen beteg emberek?

Figyelt kérdés

Olvastam egy könyvet; Karin Slauhter - Az eltűnt lány (20 évvel később)

Ebben a könyvben olyan dolgok történtek, hogy felfordult a gyomrom. Mármint tudom, hogy ez egy pszichothriller regény és hogy valóban vannak ilyen emberek, csak felfogni nem tudom

Szóval lányokat rabolnak el, majd kínoznak meg, (pl ösztökév, korbáccsal, bőrbe égetnek egy X-et, fejre csuklya és vizelettel lespriccelni így az áldozat fulladozik. Stb) és miközben haldoklik megerőszakolják őket. A történetben ezt mind egy férj művelte, akinek a felesége mindezt nem tudta. Több éve házasok voltak, a feleségével figyelmes, kedves volt. Építész mérnök volt, nagyon okos, szinte zseni. Mint kiderült pszichopata is volt. Ahogy az apja is és voltak még emberek akik részt vettek ebben. Csak nem értem, nem tudom felfogni ki az akit felizgat az, ha brutálisan kínoz másokat, felvágja a beleit, vagy a testrészeit. Mármint minél hosszabb ideig szenved, és mikor haldoklanak akkor erőszakolják meg. Ezek az emberek semmit sem éreznek? Kicsi megbánást, undort? Vannak ilyen emberek a mai világba, és igen ijesztő hiszen nem is gondolnád az adott emberről, mert teljesen normálisnak mutatja magát, ki sem néznéd belőle. :(


2017. jún. 12. 23:55
 1/9 A legrosszabb ***** válasza:
72%
Vannak. Még rosszabbak is. Talán nem tudtad, hogy az ember az egyetlen élőlény a földön, aki élvezetből öl?
2017. jún. 13. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
81%
Ezek az emberek betegek, ép eszű ember fel sem tudja fogni, hogy hogy képesek ilyet tenni és még ráadásul élvezni is.
2017. jún. 13. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Sajnos léteznek. Pszichopaták nem éreznek megbánást, bűntudatot. Geenetikai hiba, dzóval megtanulhatják tetteni, hogy beilleszkedjenek, de nem értik igazából. Másfelől a pszichopata se lesz feltétlen gyilkos. Másfelől ha valaki nem is pszichopata vannak akik ilyen beteg dolgokra gerjednek, de ennek is can valamilyen oka pl gyerekkori trauma. Az átlag ember elszörnyed ettől, undorodik, míg aki ilyenre képes annyira beteg az agya, hogy ezek nem érdeklik. Szexuális izgalmat éreznek csak a másik feletti hatalmukat élvezik. Van aki ez mellett tud normális életet élni álcaként, de ez szerintem nem annyira gyakori. Pszichopata esetén valószínűbb, de akinek ez nem vele született rendellenessége hanem kialakult benne annak idővel ez nem megy, mert egyre több és több erőszakra van szüksége (mint egy függő) és ezt idővel nem tudná elrejteni. Ami inkább aggasztó, hogy van aki tényleg ilyen emberrel él együtt (habár nem hiszem, hogy túl sokan vannak ezzel így).
2017. jún. 13. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

jesszus, hol élsz te, h. ilyen naivat kérdezel??!!


a világban naponta történnek ennél cifrább dolgok is.


ezen meglepődni, jaj...

2017. jún. 13. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
69%
Első! Ennek azért olvass utána, mert koránt sem igaz. ;)
2017. jún. 13. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
A statisztikák szerint tizmilliobol egy pszichopata sorozatgyilkos van a világon. Plusz ilyeneket más betegek is elkovethetnek...
2017. jún. 13. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

A középkorban ilyesmit büntetlenül csináltak a főtéren, inkvizíció címén. A többi átlagember meg összegyűlt nézni.


Ma az átlagember a horrorfilmeket és thrillereket nézi, és ez elég neki, de az "inkvizítor" gondolkodású emberek sem tűntek el sajnos.

Nem kell ehhez regényt olvasni, a. Yahoo News oldalon valós történeteket olvashatsz.

2017. jún. 13. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Youtube -on találsz egy videót: riport egy sorozatgyilkossal címen. Szerintem érdekes. Belenézni egy olyan ember szemébe, aki ilyet képes tenni.
2017. jún. 13. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

The girl next door - csak ott gyerekek csinálják, és a könyv valós történeten alapul, a nőt el is ítélték, a gyerekeit is, azt hiszem.


Ott a szomszéd lányt rabolják el, majd kínozzák a nő gyerekei (meg még pár szadista szomszéd srác). Előbb csak verik, levetkőztetik, levizelik, de a végén már megszegik a "ne érintsd"-szabályt, és csoportosan megerőszakolják, stb.

De a könyv legdurvább része, mikor a nő felnyomja az izzó piszkavasat a lányba... ez nincs is leírva, mert a "mesélő" nem hajlandó elbeszélni, csak sejteni lehet.

A lány végül meghal, a rendőrök elfogják a tetteseket...


Szóval igen, vannak ilyen emberek, sőt, van akit az izgat fel, ha az áldozata tehetetlen, kínlódik, stb.

Az erőszakolók sem az aktust élvezik, hanem a hatalmat, amit a gyengébb felett gyakorolnak közben.

2017. jún. 13. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!