Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem vesz észre az utcán, majd...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem vesz észre az utcán, majd hív és ír, hogy engem láthatott-e. Ugyan miért?

Figyelt kérdés

Ismerkedem egy lánnyal. Nem tökéletes, nem cicababa, és nem is egy gyönyörűség. Mondták már, hogy nem illik hozzám, de mit csináljak, ha nekem nagyon szimpatikus, és nagyon tetszik?! Az első találkozásunkkor már az ölembe ücsörgött, én meg cirógattam, stb. ez később sem hagyott alább. Biztos, hogy kölcsönös a szimpátia, sokszor hív, ír ő is, csak úgy magától. Azonban lassan 2 hete nem találkoztunk, mert kib-szott sokat dolgozok, azt mondta ezt megérti, semmi gond. Egyébként tartjuk a kapcsolatot, mindennap beszélünk, semmit nem vettem észre eddig, ami arra utalna, hogy haragudna rám, vagy vissza esett volna a szimpátia.


Ma reggel láttam, a zebrán állt a pirosnál egyedül.

Én pedig jöttem el előtte autóval. Már messziről észrevett, láttam, majd mikor már éppen akartam neki integetni, elkapta a fejét. Elég feltűnő a kocsim, ő ismeri is, nincs több belőle a környéken, biztos hogy felismerte az autómat, és engem is. Vissza pillantóban figyeltem, nem nézett utánam. Gyakorlatilag úgy csinált, mint akit észre sem vett, pedig biztos hogy felismert. Teljesen megsértődtem ezen. Nem értem a miértjét...


Majd 3-4 órával később vettem észre, hogy írt, meg hívott is. A hívást nem vettem fel sértődésből, nagyon magam alatt voltam emiatt, csalódtam benne, és nem értem hogy hogy lehet valaki ilyen? Az íráson pedig teljesen le voltam döbbenve, azt írta, hogy "Téged láthattalak a városban ma reggel 8 körül? :)".

Mire vélhetném ezt, ugyan még is? Utána kizárt, hogy látott volna, mert a városból kifelé mentem, és nem jöttem vissza estig...

Szóhoz sem jutok ezek után...


2017. jún. 12. 21:21
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%

Hát, ha magamból indulok ki, akkor simán előfordulhat, hogy tényleg későn kapcsolt.

Én simán megcsinálom, hogy szemtől szemben elsétálok ismerős mellett, akár úgy is, hogy az arcába bámulok, de annyira a gondolataimba vagyok merülve, hogyha nem szól rám, hogy hészia, akkor simán elsétálok mellette. Úgy, hogy az arcába bámultam előtte. :D

Ha kocsiban, forgalomban, vagy buszon látok valakit, akkor ez hatványozottan igaz. Bambulok, és simán lehet, hogy percekkel később fogom fel, hogy hé, ez a...!, addigra meg már mindegy, hiszen rég elkeveredtünk egymástól.


Én a helyedben válaszolnék a leányzónak, hogy persze, hogy téged látott, és csodálkoztál is, mert te is láttad, és nem volt se köszönés se semmi, pedig azt hitted, észrevett, mert feléd nézett... Simán ki fogja tudni magyarázni szerintem, hogy ő is olyan láma, mint pl én. :)

2017. jún. 13. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
74%

Vihar a biliben...tök felesleges hiszti amit művelsz. Hihetetlen hogy felnőtt férfi létedre ilyenen picsogsz, pláne hogy utána rád is írt. Simán elképzelhető amit pl. az utolsó válaszoló írt, hogy későn kapcsolt. Én is ilyen vagyok amúgy, ha valamin nagyon el vagyok gondolkodva nem érzékelem úgy a külvilágpt és utána ugrik be hohy mintha...

Szedd össze magad, kár ezen vergődni.

2017. jún. 13. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!