Erre az esetre egy jó idézetet tudtok?

Ponyvaregény:

Jules Winnfield: Ezékiel 25:17 Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!

(*Wiki)

kifacsart mint egy rongyot és a kalitkából kirepült.

de nemajánlom az érzelmeid kimutatását jelenesetben

Miért emésztesz szerelem, mikor tudod nincs remény, akit én szeretek mást szeret,

s nem lehet az ennyém.

Mosolyogjak azért, amiért te a barátom vagy, vagy inkább sírjak, mert tudom, h soha nem, leszünk többek mint barátok.

Fáj, hogy ennyire szeretlek...mert ha rádnézek, látom,

hogy mennyire nem érdekel!

*It's so hard to tell everyone i don't love him when he's the only one i will ever love ...

~ Annyira nehéz azt mondani valakinek, hogy nem szeretem őt, miközben ő az egyetlen akit valaha is szeretni fogok

Mosolygott az arcom, de mögé senki nem néz.

Játszom a közömbös embert,

Most látom csak milyen nehéz.

Ha valaki azt kékérdezné tőlem:

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Egy pillanatra zavarba jönnék,

S nem tudnék szólni hirtelen.

Csak nagy sokára mondanám, halkan,

- Semmiség csak egy elmúlt szerelem.

Elmegyünk egymás mellett és az arcod

Rámnevet, kacagva köszöntlek én is,

De hangom kissé megremeg.

S nem venné észre rajtam senki sem,

Hogy titokban könnyes lett két szemem

Egy halk sóhaj ez volna minden jel, s

Mennék tovább csendesen.

Erős a sodrás és elvisz az ár, más csókol, más szeret és más karja zár.

De emléked őrzöm, szívembe temetem, bárhova bújsz, én sosem feledem.

Reggel, ha felébredsz, észre fogod venni, kicsike szobádból nem hiányzik semmi. De hogy én ott jártam,

megtudod könnyen, hófehér párnádon ott csillog a könnyem.

„Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem;

minden, amit eddig hittem, romokban hever.

Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják:

nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság.

Hazugság volt minden szavad! Hazugság volt, mostmár ne tagadd!

Mit tegyek, hogy ne gondoljak Rád? Gyere vissza, és hazudj tovább!!!

"Tudod-e mi a bánat?

Várni valakit, aki nem jön többé.

Elmenni onnan, hol boldog voltál,

S otthagyni a szívedet örökké.

Szeretni valakit, aki nem szeret téged,

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot, soha el nem érni.

Csalódni. Csalódott szívvel, de mindig remélni.

Megalázva írni egy könyörgõ levelet.

Szívdobogva várni: s nem jön rá felelet.

Hangokat idézni, mik lelkedbe hullnak.

Rózsákat õrizni, mik úgyis elhervadnak.

Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni.

Mással látni meg õt, s utána fordulni,

Kacagni, kacagni hamis lemondással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,

S imádkozni. Õ sose tudja meg mi a bánat.

Van aki könnyen eléri azt akit szeret.

Van aki sír, szenved míg övé lehet.

Van aki hamar tud feledni, van aki meghal,

Mert nagyon tud szeretni!"

Láttalak az utcán, mosolyogva jöttél,

megdobbant a szívem, ahogy mellém értél.

Vártam, hogy rámnézel, de Te továbbmentél.

Valaki már várt rád, valakit kerestél.

Mintha csak most lenne, hogy én is ott vártam,

gyorsan tovább mentem, hogy csókotok ne lássam.

Hidd el, nem is az fáj, hogy elhagytál érte,

csak az, hogy az úton nem is vettél észre!