Ti elhagynátok a párotokat akkor, ha depressziós lenne?

El.

Én közel 20 évig éltem együtt egy depressziós emberrel, végül elhagytam, de addigra az én életem is ráment, besavanyodtam, és megöregedtem mellette. Azt a 20 évet, amit elcsesztem, már semmi nem hozza vissza.

A mai eszemmel azt mondanám, ha depressziós vagy, az betegség, kezeltesd magad, és én melletted fogok állni.

Ha nem kezelteted magad, akkor nem vagy beteg, csak rossz a természeted, tehát nyugodt lelkiismerettel elhagylak. Nem a haverok fontosabbak, hanem a saját életem, az enyémet ne csessze el más, akár mekkora is a szerelem.

Először is, ha nem hajlandó pozitív irányba mozdulni, ellenben engem is rombol, akkor bizony el. T'od az nincs benne a "jóban-rosszban" c. esküben, hogy az ellenségemmel húzzam le a hátralévő életem (láttam már ilyet közelről és nem kívánom senkinek). Az szigorúan arra érvényes, aki szeret.

Szóval kapd össze magad légy szíves!

Hogy ezt hogy teszed - barátokkal/ismerősökkel (a párodnak nem véletlenül fontos a társasági élet: a "befordult" embernek valóságos gyógyszer a többi ember társasága), vagy komolyabb esetben szakemberi segítséggel, az mindegy. Lényeg, hogy csináld!

Ha nem lennél hajlandó szakemberhez fordulni és csak várnád, hogy megoldódjon minden magától, akkor el.

Voltam depressziós, és az NEM lehangoltság, hanem konkrétan élni nem volt kedvem.