Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi volt ez a nagy kínos titkolózás a barátnőm és a két haverom között? 21/F
Fél éve megismertem egy lányt, de hónapokon kersztül csak kerülgettük egymást, már azt hittem sosem lesz semmi a dologból. Aztán márciusban végre előre mertem lépni és kiderült, hogy én is tetszek neki de ő sem lépett. Aztán randizgattunk és hát beleszerettem. Úgy két hete lett hivatalos a dolog, hogy mi együtt vagyunk és a hétvégén elvittem bemutatni pár haveromnak mert az egyikőjüknek is új barátnője van és még őt sem ismerték. Úgyhogy találkoztunk ittunk tök jól éreztük magunkat, ez amúgy egy elég nagy beülős helyen volt.
És aztán csatlakozott három srác is, az egyiküket nem ismertem de a másik kettő viszont távolabbi ismerős de azért jóban vagyunk bár nem annyira nagyon szoros a viszony. És itt történt ami miatt kiírtam a kérdést és nagyon zavar. Amikor meglátták egymást barátnőmmel tök zavarba jöttek mindhárman meg zavartan vigyorogni meg "őőő"-zni kezdtek. Én meg mondom mi van? Ismeritek egymást? És mondták hogy őőő hát igen, nyáron találkoztunk blablabla. És kiderült, hogy amikor egy fesztiválon voltak akkor találkoztak, tudom, hogy barátnőm is volt mert láttam a képei között meg hát tudtam hogy ez a két srác is volt a haverjaikkal de eszembe sem jutott volna, hogy ők pont találkoztak.
Az egészben az a legrosszabb, hogy barátnőm tök elvörösödött meg mondom mindannyian csak zavartan vigyorogtak meg összevissza beszéltek nem is lehetett normálisan beszélgetni. Meg ők tök hamar le is léptek, mondták, hogy mennünk kell sziasztok közbe meg csak egy másik asztalhoz ültek át egy másik helyiségbe. Még utána is fura volt barátnőm. Kérdeztem hogy mi volt ez az egész és mondta hogy csak xy fesztiválon találkoztak és a két srác összejött az egyik barátnőjével vagy mi. Vagy csak az egyik, de két barátnőjével nem is tudom már mit mondott.
Azóta is kérdeztem de nem válaszolt normálisan meg kb ugyan ezt mondta, meg hogy miért érdekel ez ennyire?
Én folyton ezen gondolkodom, hogy mégis mi volt ez? Ugye barátnőm nem kavart velük vagy csinált valami hülyeséget? Nekem már az sem tetszik hogy fesztiválozni volt. Ez nagyon durva lenne. És olyan kínos volt így is, nemtudom mi történt de inkább ne is érdekeljen vagy mi? Ráadásul ezek a srácok nagy csajozók de amúgy nagyon gyökerek is és én szerintem szakítanék ha valamelyikük is lefeküdt volna vele... A gondolattól is rosszul vagyok, hogy esetleg ilyet csinált, ráadásul mindenki rajtam röhögne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem hiszem, hogy a barátnődet jogos arról számonkérni, ami előtted történt, viszont annyit levonhatsz a dologból, hogy a csaj nem veti meg az alkalmi dugást ismeretlenekkel és könnyen aláfeküdt egy nap után a haverjaidnak.
Számon kérni ezért nem lehet, hiszen előtted történt, viszont ennek tudatában döntsd el, hogy akarod-e a párodnak nevezni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Nekem már az sem tetszik hogy fesztiválozni volt."
Na itt lenne instant bann. Azonnal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De amúgy mióta normális így fesztiválozni?:D Amúgy szerintem is egyértelmű, hogy mi történt. Ne a csajt kérdezgesd. Mondjuk én eleve úgy indítottam volna (ha már minden áron tudni akarod, mi történt), hogy megmondtam volna neki, hogy nem kérdezgetem tovább, mert már megtudtam, hogy mi volt az oka. Itt meg úgyis kibukna a dolog. Tehát a végeredmény: keress másik lányt. Mivel azt írtad, szakítanál, ha bármelyik megdugta volna. Szerintem akkor még most szakíts, a tüske így is úgy is benned lesz.
Megjegyzem én sem jönnék össze faszival, aki egy rakás csajjal együtt volt, akár fesztiválon, akár máshol, mert szerintem gusztustalan. Tehát én megértem, hogy neki ez fordítva nem tetszik. Az önmagában még nem probléma, hogy fesztiválon volt, én is voltam, és SEMMI nem történt (nem úgy a szomszédos sátrakban, ahogy nézegettem másnap reggel a földet, ami tele volt használt gumikkal...az egyik sátorba konkrétan láttam is, hogy két csajt vittek be, és volt vagy 3-4 csávó még ott)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Semmit nincs jogod elvárni.
Attól, hogy valakiknek volt egy szexuálisan szabados időszak vagy egy konkrét eset az életében, még lehet épeszű és nem feltétlenül kell lekulvázni és máglyán élve elégetni.
Egészséges önbizalommal rendelkező felnőtt ember el tudja fogadni a másik múltját, ha meg mégse; nem vergődik, hanem tesz érte/ellene.
Bennem konkrétan egy hisztis kölyök benyomását kelted.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Attól, hogy valakiknek volt egy szexuálisan szabados időszak vagy egy konkrét eset az életében, még lehet épeszű és nem feltétlenül kell lekulvázni és máglyán élve elégetni. "
Ha valaki belemegy egy többes szex, az őszintén, micsoda? Ezt most komolyan kérdezem. A múltunk a múltunk, lehet az irányvonalon változtatni, de azért az is a miénk, és sok minden elárul rólunk. Én teljesen megértem a kérdezőt akkor, ha tényleg többes volt, pláne, hogy ismerem azokat, akikkel csinálta. Most gondoljatok már bele. Baráti összejövetel, megcsókolom, megölelem azt a lányt, akit szeretek, erre a két másik meg röhög, és elképzelik, hogy milyen volt amikor az egyik szopatta, a másik kefélte a lányt. Fordított esetben hogy esne, ha mondjuk a mostani barátod két lány haveroddal csinálta egyszerre, és úgy sejtelemesen mosolyognának egymásra?
A másik gáz meg az, hogy tavaly nyáron idegeneknek odaadja magát, annak, meg aki tényleg szeretné, el tudná magát képzelni a lánnyal, annak hónapokat kell tepernie azért, hogy lefeküdjön vele? Szerintem ez übergáz, és lehet szidni a kérdezőt, sok mondatával én sem értek egyet, de ha belement a többesbe az ismerőseimmel, biztos dobnám a francba, nem aláznám magamat vele. 23/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!