Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most ellenőrizni akar a barátom, még mit tehetnék, hogy ne haragudjon rám?

Figyelt kérdés

Van egy sràc aki minden edzésemen ott van, pontosabban a hétfőin és a szerdain, azt nem tudom,hogy miért csak akkor, de úgy tudom,hogy az apukájának

(aki az edzőm ) szokott segíteni a szertàrban, néha törli a terem padlóját,ha nagy esések vannak vagy csak ül a lelàton és láttam párszor,hogy az apjával együtt mennek el kocsival. Tegnap odajött hozzám a férfi amikor mentem ki az épületből. Köszönt nekem, bemutatkoztunk egymàsnak és megdcsíért,hogy nagyon jól jàtszom. Igen, pont tegnap estem akkorát,hogy megértem felállni ( kosarazok ) De azért megköszöntem, mert elég galamblelkűnek láttam és nagyon közvetlen volt velem. Aztán visszamentem az öltözőbe, mert ott hagytam a karóràmat. Visszafelé menet a sràc meghívott a büfébe. 4x mondtam neki nemet, mert rohannom kellett volna már a buszra,hogy időben haza érjek a páromhoz és ne 9-re essek haza. De a srácban semmi rossz indulat nem volt, úgy hogy gyors bekaptunk egy szenyót,ittunk narancslét és közben kicsit beszélgettünk. Vagyis inkább ő beszélt én hallgattam.Főleg az edzésről volt szó és pár infót megosztott magával kapcsolatosan. Kb 1 órát maradhattam ott, aztán elköszöntem tőle és indultam haza. Haza felé menet találkoztam a bátyàmmal indult haza a munkahelyéről és felajánlotta,hogy gyors kidob a lakás előtt és nem kell buszra ülnöm. 10 perc alatt haza értem és ment tovább az útjára a testvérem. Így amúgy pont este 9 környékére értem haza.Nos amikor amúgy a sràccal beszélgettem akkor telefon számot cseréltünk, mert edzéseim a nyáron nem lesznek, ő pedig lehet,hogy már nem jön oda és nem látjuk egymàst. Megbeszéltük,hogy elmegyünk majd egy meccsre vagy a nyàron megnézhetném egy foci meccsét. Ebben semmi kivetnivalót nem láttam. A barátommal este màr àgyban voltunk, szeretkezni akartunk, a dolgok közepében tartottunk amikor felhívott a sràc. A pàrom látta a telefon kijelzőjén a férfi nevét, de nem vettem fel, hanem kinyomtam. Viszont ő rögtön megkérdezte,hogy ki a fickó? Nagyon vérfagyasztó volt a tekintete. Elmeséltem neki mindent,nem akartam hazudni. Végig hallgatott. Mindazonáltal ostobànak nevezett és utàna megmondta,hogy nem találkozhatok idegen férfiakkal, mert nem barátkozni akar hanem ràm hajtott. Sőt,szerinte ez veszélyes, mert lehet,hogy bàntani fog a pasas. Azért is nagyon mérges volt, mert megadtam neki a telefon szàmomat és azért is,hogy a késésem oka egy idegen volt. Bocsàntot kértem a baràtomtól, de azt mondta a bocsànat kérésemmel nem megyek semmire és ma már nem akar beszélni velem, de szexelni sem szeretne így. Elkeseredett volt, de hát mi mást tehettem volna még.Nem akart tőlem semmit a sràc, tudom, mert én elég csúnyàcska vagyok és eddig pàrkapcsolatom sem volt ez az első. A páromnak nem, ő piszok jól nézki és idősebb is nàlam, tapasztaltabb, műveltebb stb. De én nem vagyok nagy szàm, a baràtom is amikor bevalotta,hogy szerelmes belém még fél év után is feltettem magamnak a kérdést,hogy de miért? És pont engem szeret? Még most is néha hihetetlen. Egy barátnőm van, senki más. Nagyon visszahúzodó vagyok és nincsenek barátaim, haverjaim. Kimondottan örültem neki,hogy a sràcot nem zavarta,hogy fiús lány vagyok, és oda mert hozzám jönni barátkozni. Én csak örülnék neki,ha barátkozhattam volna vele. Nekem egyàltalán nem tetszik mint férfi és nem akartam tőle többet. Csak jól esett,hogy valaki mert nyitni felém és nem nekem kellett,mert az nehezen megy.Az edzésekre is 7 éve járok, de még mindig nem tudtam barátokat szerezni, és megszólalni se merek sokszor, mert mindenki tök laza, baràtsàgos én viszont nem tudok velük beszélni és még egyszer sem hívott el a csapatom oda ahova ők mennek edzés után, inni,buliba,kajálni, stb. Ott vagyok én is, beszélik az öltözőben,hogy hova mennek, kit hívnak, de az én nevemet egyszer sem mondták. Ellenben szeretnek piszkálni és sokat üvöltöznek velem amikor kosarazunk. "Bénasàg" dobjad màr k.ög" hü..gyerek". Meg én vagyok àltalàban az utolsó aki elhagyja a termet is.A párom amúgy az este veszekedett velem, de amikor lefeküdtünk aludni, akkor ugyan úgy hozzám bújt és magához húzott. Reggel is kedves volt, de amikor elment szólt,hogy ma megnéz az edzésen,ha előbb végez a munkahelyén. Most nem tudom,hogy ellenőrizni akar vagy csak úgy eljön az edzésemre mert megakart nézni. Havonta egyszer biztos,hogy megnéz és drukkol nekem. Általában akkor jön amikor tudja,hogy meccsünk lesz. Ez a pénteki nap.Most mit csináljak? Ma akarok beszélni a fiúval,hogy nem biztos,hogy talàlkozhatunk..(amúgy említettem neki a baràtomat ) meg ezekután nem sok kedvem lenne, mert a páromat nem akarok emiatt elveszíteni!!! Két éve vagyunk együtt és már összeköltöztünk, nem akarom megcsalni!!!

Köszönöm nektek előre is a válaszokat. Remélem a kategória jó, nem láttam,hogy hova máshova lehetett volna ezt írni.


2017. ápr. 25. 07:26
1 2 3
 11/26 A kérdező kommentje:

Már beszéltem a sráccal, azt mondta nincs semmi gond, megérti.


Rendben,nem kellett volna megadnom neki a tel.számomat, de azért ilyenért elítélni valakit és pocskondiázni szerintem nem kellett volna. Én csak segítségeket akartam kérni. Köszönöm annak aki normális válaszokat, tanácsokat adott és kultúráltan írta le a véleményét. Amúgy már tegnap bocsánatot kértem a barátomtól és akkor is mondtam neki,hogy akkor nem találkozok senkivel se, tényleg mindent őszíntén elmondtam neki. Nem is fordul elő ilyen többet, nem is történt eddig velem ilyen.

2017. ápr. 25. 09:31
 12/26 anonim ***** válasza:
66%

A barátod viselkedésében három potenciálisan veszályes elemet látok.

Féltékeny, méghozzá extrém módon. Semmi alapja nincs a féltékenységének, de ez nem érdekli.

Dominál, vagyis uralkodik rajtad, erőszakosan megmondja, hogy szerinte mi történt, mi a helyes, mi annak a pasinak a célja, és mit követtél el.

Végül, riasztó, hogy a szexet bevonja a büntetések közé. Alig hihető, hogy annyira megrendítette volna ez az esemény, hogy ne tudott volna veled összebújni. A szex nagyon is alkalmas a békülésre, de ő nem élt vele.


Másrészt azt helyesen látja a barátod, hogy - éppen amiatt, mert nem vagy babaarcú szépség - megeshet, hogy hálásabban fogadod egy férfi közeledését, és nincs gyakorlatod a hárításban. Erre súlyt kell fektetned, és arra is, hogy megynyugtasd a barátodat, nincs oka a féltékenységre. Nem kell sündisznóvá válnod, de nem is szabad a szelíd erőszaknak sem engedned. Ha egyszer sietsz haza, akkor sietsz. Ha nem akarod a meghívást elfogadni, akkor ne fogadd el. Ezzel nem sértesz meg senkit, ne aggódj. És azzal, hogy egyszer elfogadtad, nem kötelezted magad semmire, nem tartozol annak a férfinak.

2017. ápr. 25. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 A kérdező kommentje:
Nem akart szexelni, mert veszekedett velem, de utána már én sem tudtam volna ráhangolódni, mert ugye haragban voltunk kicsit. Legközelebb már nem lesz ilyen, nem szoktam beszélgetni senkivel sem. Csak a szüleimmel, barátnőmmel meg a barátommal. Meg csak barátkozni akartam nem mást, azt írtam,hogy jól esett,hogy valaki oda mert jönni hozzám és közvetlen volt velem. Ennyi, de nem akartam rosszat a barátomnak.
2017. ápr. 25. 09:43
 14/26 anonim ***** válasza:
40%

Kedves Kérdező!


ne ess pánikba, szerintem is gáz az előttem hozzászólók reakciója.

Nem csináltál semmi rosszat! Max szólhattál volna a barátodnak, hogy kicsit később érsz haza, ha most nagyon szőrszálhasogató akarok lenni.

Igen, valószínűleg tetszel a srácnak, de ahhoz, hogy legyen is valami, ahhoz 2 ember kell. És te egyértelműen nem akarsz semmit. Innentől kezdve meg miről beszélünk?

Ha mégis oda jutott volna a dolog, hogy a srác kifejezi vonzódását, bízok benne, hogy megfelelően tudtad is volna kezelni.

És itt a baj: helyettem, mint ismeretlen az internetről, a barátodnak kellett volna ezt gondolnia! Hogy bízik benned annyira, hogy te tudod a helyén kezelni a dolgokat és hogy őt szereted és nem akarsz semmit a sráctól.

Szóval ne emészd magad, nem csináltál semmi rosszat!


Beszélj a barátoddal, hogy tisztázd a dolgokat!!!

2017. ápr. 25. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
81%
El sem hiszem, hogy ilyet leírok, de ez esetben nem baj, hogy ellenőrizni akar. Szerintem ő is tudja, hogy te még "védelemre" szorulsz, valóban naív vagy. Ezzel nem bántani akarlak! Valszeg jobat feltételeel az eberekről, mint kellene. Ez bájos is ám.
2017. ápr. 25. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 A kérdező kommentje:

Nekem úgy jött le,hogy a fiú csak barátkozni akart, mert volt közös témánk. De a foci meccsre mások is eljöttek volna az apja is, barátai és mondta,hogy nem lennék egyedül ott sem. Viszont telefonon beszéltem vele és megérti,hogy nem találkozhatunk, és kértem,hogy ne hívjon.

Az edzésemen màr nem lesz ott a srác. Bármikor "ellenőrízhetne" barátom, mert nem titkoltam semmit és mindent elmondtam neki, ezt majd közlöm vele,hogy tudja.

Nekem azt mondta a barátom,hogy vakon bízik bennem, de a férfiakban nem. Nem találkozok többet senkivel sem, értem mit akartok, tudom,hogy hibáztam.

2017. ápr. 25. 11:29
 17/26 anonim ***** válasza:
62%
Kérdező, ennyire ne írd le magad! Most páran belerúgtak az önbecsülésedbe, teljesen jogtalanul!!!!!! Ha érzed legbelül, hogy te neked nincs titkolnivalód, akkor nincs is probléma! Igen, engem most jól lapontoztak és jól le is fognak, de az ilyen túl féltékeny, alacsony önértékelésű pasik, akiknek nincs nagyobb élvezeti forrásuk, mint hogy anonim bele rugjanak egy félénkebb lányba... na ez a gáz!
2017. ápr. 25. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
44%

Reginleiff, kicsit kevesebb felkiáltójellel és indulattal talán még komolyan is lehetne téged venni. A legegyszerűbb módszer az ellenkező véleményen lévőket mindenféle jelzőkkel illetni, biztos én is egy frusztrált pasi vagyok, hogyne...


Kérdező, ez itt a kulcsmondat: "Nekem azt mondta a barátom,hogy vakon bízik bennem, de a férfiakban nem." Hidd el, ismeri ő őket. ;)

Azért jött le úgy, hogy a fiú csak barátkozni akar, mert valójában te akartad ezt és kicsit tapasztalatlan vagy, a finomabb jelekből nem állt össze a nagy egész. Nézz meg itt néhány kérdést, amikor tanácsot osztanak férfiaknak csajozás ügyben, miket mondanak? Mik vannak az élménybeszámolókban? Meghívták valamire a lányt, dumcsiztak, telószám csere, következő tali megbeszélése. Ezt udvarlásnak hívják. :) Ne tévesszen meg téged az, hogy ő finomabban udvarolt, mint mások, nem a seggedre csapott vagy valami nyálas szöveget nyomott le a szép szemedről.

2017. ápr. 25. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
62%

Kettőtök közül szerintem is a barátod viselkedett furcsán. Teljesen úgy viselkedett, mintha legalábbis az utcán szedtél volna fel valakit. Ha jól értem hét éve jársz edzésre, a fiúval gyakran találkoztatok, csak nem beszéltetek eddig. Szóval a telefonszám megadása nem durvább, mint megadni egy évfolyamtársnak, ráadásul bármikor letiltható. Szóval nem hiszem, hogy igazán veszélyben voltál, szerintem találkozni egy ismeretlennel online kommunikàció után sokkal veszélyesebb... (mondjuk tinder)


A barátod viselkedése viszont szerintem tényleg gáz, kicsit arra emlékeztet, ahogy a bántalmazó kapcsolatok kezdődnek. Én nem igazán hiszek ebben az iszlám szokásban, hogy nōk csak nőkkel beszélhetnek, szerintem az is normális hogy vannak fiú haverjaim. És nem fogok lelépni egyikkel sem, mert ha mással szeretnék járni, akkor nem lennék együtt a párommal. Ha tényleg szereted a párod, akkor fel tudod vállalni annak a kockázatát, hogy elhagy, ha cserébe boldogabb. És nem biztos hogy a sráccal lett volna bármi, lehet, hogy csak barátok/haverok lettek volna. Én ha kételkedem, hogy valaki csak barátkozni akar, akkor a barátom is meghivatom a találkozóra, lehet a végén mind jóban leszünk, ha meg kikezdett velem talán lekopik. A te pàrod is mondhatta volna azt, hogy elkísérlek a meccsre...

2017. ápr. 25. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:
37%

Ki nem szRja le az önbizalomhiányodat? Az a te bajod, de ennyire sikhülye nem lehetsz mellette.

Alap, ha egy csávo elhiv kvzbi (mondjuk ha párom van nem megyek idegen férfiakkal), az minimum meg akar dugni.


A helyedben most megszüntetnék minden kapcsolatot az iopsével, vagy a barátod elöbb utobb - jogosan! - kidob a francba.

2017. ápr. 25. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!