Sokéves kapcsolatom úgy néz ki, mint bármely más, már "csak szereteten" alakuló, s én mégis elégedetlen vagyok. Mit tegyek? Akár a saját érzéseim hogyan nyugtathatom le, akár őt hogyan rázhatom fel?

Évek óta vagyok együtt barátommal, és nagyjából fél évvel (vagy tán kicsit több) ezelőttig minden rendben volt. A konkrét probléma jelenleg nem lényeg; azt hiszem, az lehetett az egyik baja, hogy én már úgy hozzászoktam a kapcsolathoz, s emiatt nem kerestem olyan sokat, de ez még nem jelentette azt, hogy nem szeretem!! Akkor volt szakítás, kétszer is. Mostanra azt hiszem, minden rendben lett, csak az én érzéseim kuszálódtak össze. Rájöttem, hogy mindennél többet jelent nekem, s emiatt szeretnék több időt vele tölteni... de most ő került abba a szituációba, hogy elég neki a ritkább találkozás, másra van szüksége.(többek közt egy olyan lány társaságára, aki akarja őt. zseniális.) Próbálom ezt elfogadni és nem nyaggatni őt. De amikor esténként itthon ülök egyedül, egyszerűen megzakkanok a hiányától, és hogy nem tudom, mi van vele. Erős lánynak ismertem magam, de mégsem vagyok az. Nem tudom magam lekötni, ötpercenként eszembe jut, hogy bárcsak velem lenne. Ez valószínűleg azért van, mert úgy érzem, ő "elérhetetlen" számomra. Mit kéne tennem? Nekem is minden egyes estére programot szervezni, és reménykedni, hátha feltűnik neki egyszer, hogy nem hallott rólam egy ideje? Önző vagyok. És az önzőségemmel a barátaim kedvét is néha elrontom, hogy a kedvesem miatt szomorkodom. Szeretnék változtatni. Sokszor kívánom, bárcsak ne szeretném. Mit lehet tenni egy ilyen helyzettel?