Van itt olyan, aki szerint a monogámia hülyeség/felesleges? És meg tud győzni értelmes érvekkel, hogy miért?

Utolsó is érdekes és ebben is van némi gazság.

Viszont a kérdés: Csak szerelemmel lehet boldog egy kapcsolat? ( Mármint azzal, amit te írsz, az elvakulttal, túlzottan ragaszkodó, majd belepusztulok ha nincs itt-el?)

Szerintem nem. :) Boldog kapcsolatod lehet enélkül az intenzív szerelem érzés nélkül is, ragaszkodhatsz és szeretheted a másikat enélkül is. Nem feltétlenül lesz "idegesítő görcs a másik" nélküle.

Sőt, szerintem később az emberek nagy része rájön, hogy inkább egy társat keresnek/akarnak, akivel boldogak, mint az "igazit" meg a "nagy szerelemet".

A monogámia sem ezen múlik, mert bizony ha az új szerelem erősebb, és ilyenkor nyilván rajtad a döntés, hogy a régit vagy a bizonytalan újat választod: de ott tudod hagyni a régit. Végső soron én is azt akarnám, hogy a másik boldog legyen, ha nem velem, hanem másban találja meg, akkor azzal.

Én még fiatal vagyok (26), de ebben az örökké tartó szerelemben, igazi, meg hasonlókban nem hiszek. Én társat akarok magam mellé.

(Aztán ki tudja, első kapcsolatomba vagyok már lassan 6 éve, nagy szerelmet nem érzek, de szeretem és ragaszkodok nagyon a páromhoz, vele el tudom képzelni az életem. Sokat nevetünk és jó együtt. Csak emiatt a szerelem felfogató érzésének hiánya miatt még nem vagyok boldogtalan.)

Az előző felvetette, hogy csak szerelemmel lehet-e boldog-e egy kapcsolat. Köszönöm, hogy helyettem is feltetted a (költői) kérdést. :)

Ugyanis én kamaszként anno nagyon szerelmes tudtam lenni, és idővel rájöttem, hogy ez rontja a lehetséges kapcsolat működőképességét (legalábbis a jól működő mivoltát akadályozhatja).

Valaki közben reagált rám, idézem:

"Voltak benne aranyos részek. Engem az érdekelne még, hogy akkor ha a te partnered nyíltan poligám elveket vallana, azt tudnád-e kezelni? (A titokban csalást elítélted, de ez számomra nem derült ki)"

Nem értem, mitől aranyos a hozzászólásom? Logikus fejtegetést kiviteleztem... Gondolom az, hogy itt-ott beleerőltettem egy-két enyhe poént...(?) Vagy más okból tűnik annak számodra? Csak úgy érdekel, ha már felvetetted, hogy "aranyosakat írtam"...

Esetleg ironikusan, csipkelődve érted? Tényleg írásban nehezen derül ki számomra, hogyan értetted, ezért kérdem csupán.

Ezen felül nem értem, miért nem derült ki számodra a hosszas és precíz, részletes hozzászólásomból a nyílt bevallás, hiszen javarészt ezt fejtegettem.

Természetesen mindkét fél kapcsán értettem és értem.

Magam kapcsán is.

Tehát nyilvánvaló, hogy amit én elvárok, azt tőlem is elvárhatják, bár biztos akad ritka, indokolt kivétel.

Ez esetben elvárhatja tőlem a másik, hogy ha én , tegyük fel, partnert cserélgetnék -erre még egyébként nem volt példa, és ráadásul sose csaltam meg senkit-, elvárhatja a másik, hogy ő is cserélgessen.

(Alkalmi partnereim voltak, valamint volt kapcsolatom. Tehát egyelőre csak elméleti a "nyílt poligámiám".)

Erre vonatkozik a kérdésed? Erre is kitértem, na meg evidens, hogy ha nekem szabad, akkor a velem szexelő illetőknek miért ne szabadna... Épp ez a lényeg!

De ismétlem: ez MEGÁLLAPODÁS, MEGBESZÉLÉS kérdése. Vagy a "megállapodás" szót annak "egy valakinél leragadás" értelmében vélted? Nem úgy értettem.

Hanem "megbeszélés, előre megbeszélés" - ha ez a szinonima pontosabb.

Nem mondtam, hogy csak azzal lehet boldog. De ha beköszönt az új és más után kezdesz vágyódni, elkezd zavarni egy csomó dolog a másikban. És aki olyat akar sokáig, amit megkaphatna, de próbálja megállni, az nem lesz boldog.. hiszen pint arról szól a szerelem, hogy a másikkal képzeljük el a boldogságot, a tökéletes párunknak tartjuk. Ilyenkor nem merül fel benned, hogy de van egy nemrossz társam, csak azt látod, hogy a másik jobb tarsad lehetne.

Attól, hogy közben otthon szexelnie és beszelgetnie kell a társával, miközben másért lángol pedig teljesen ideges es feldúlt lesz hónapokig/évekig, amíg az érzés el nem halványul.

Én is abban hiszek, hogy van az életem során x számú ember, akikkel nagyon jól működünk együtt, őket próbálom megtalálni és beléjük szeretni. De tudom, hogyha jön egy új szerelem, az attól lesz szerelem, hogy minden más kapcsolatom elértéktelenedik majd a szerelemhez viszonyítva.

Majd meglátom, hogy alakul. Lehet, hogy az átlagosnál kevesebb hozzámillőt fogok megismerni, így nagyon sokáig elleszünk a jövendőbeli társammal. Ha jön majd egy szerelem, és annyira nem rossz a helyzet otthon, megpróbálom elnyomni majd az érzést. Valószínűleg nem fog menni,de nyugtat majd a tudat, hogy megpróbáltam.

51%-os

Én írtam a válaszodra az "aranyos rész"-t". Ezt csak szimplán a számos hasonlatokra írtam amit levezettél, semmi negatívum vagy ilyesmi. :) Csak megmosolyogtam kicsit, mert ezen kívül még rengeteg tényező van az életkoron és a lakhelyen kívül, ami egy működő kapcsolathoz kell.

A kérdésemben pedig arra voltam csak kíváncsi konkrétan, hogy te hogy viseled, ha a partnered rajtad kívül mással is összejár, mondjuk nyíltan.

Nem igazán jött le 100-ig a a 8-as válasz alapján, hogy te most monogám lennél vagy a másik , és érdekelt. :)

Utolsó kommented alapján most látom, hogy téged "elméletben"nem zavar, ha a párod mással is szexel. (Bár magad is írod, hogy egyelőre csak elméleti a "nyílt poligámiád").

Azért érdekelt, mert érdekes volt, hogy korábban írtad, hogy ez akkor nem zavar, ha ezt nyíltan megbeszélitek.

Én úgy vélekedek a poligám emberekről, hogy őket általában nem zavarja, ha a párjuk ezt előttük titokban csinálja ( ha nyíltan sem, akkor így miért is zavarná ugye, nincs olyan értékrendje, hogy zavarja azt). - Maximum akkor, ha még ő maga poligám, de a másiktól nem bírja ezt elviselni, erre is van példa.

Ezért érdekelt. :)

61%-os ez a kb 10 évente jön új szerelem- és addigra elmúlik a régi, és házasság dologhoz:

Értem, de gondolom te férfi vagy. Legalábbis ha házasodsz és gyereked van, én pl jobban szeretném elképzelni úgy, hogy egy családként nő fel legalább a gyerek, velünk.

10 éves korban pl elég szar lenne ilyennek kitenni.

20 évesen már fel tudja fogni mondjuk.

Értem amit mondasz, de ebbe rossz belegondolni, pláne így elfogadni a dolgot, hogy ha a gyereked majd megsínyli valószínűleg a válást az újért, ha az kicsi vagy tízen éves korában fog megtörténni. Sz.ar az élet, nah. :/

Bocsi, hogy ennyit reagálok, de jó olvasni a különböző gondolatokat, amik az én fejemben is megfordultak már egyébként, ráadásul pont abban a korban vagyok, hogy még a házasság, család előtt van 1-2 évem, így foglalkoztat engem is a téma.

"arról szól a szerelem, hogy a másikkal képzeljük el a boldogságot,

a tökéletes párunknak tartjuk."

Kezdetleneges, kamaszos szinten erről szól.

Azonban felnőtt korban már vagy nem szerelmes az ember, vagy ha igen, nem a másiktól várja a boldogságot, hanem ADJA a boldogságot, önzetlenül, másiknak!

Legfeljebb attól pont az a másik a párom, hogy vele rezonálok érzelmileg és szexuálisan elég jól, és egyúttal vele lehetséges együttműködnöm - de e kettő (vagy három tényező) persze egyszerre kell, máskülönben csak barátságról beszélnénk.

"De tudom, hogyha jön egy új szerelem, az attól lesz szerelem, hogy minden más kapcsolatom elértéktelenedik majd a szerelemhez viszonyítva."

Itt vagy nagyon pontatlanul fogalmazátál, vagy ha tényleg így érted, akkor ennek is ellent kell mondjak, véleményben.

Egy barátság legalább annyira fontos, mint egy párkapcsolat, tehát a barátság attól még közel se értéktelenedik el, viszonylag sem, semmi máshoz képest.

Elég szomorú hozzáállás volna, ha a barátságokat hanyagolnám, pusztán mert lett egy párom...

"Csak megmosolyogtam kicsit, mert ezen kívül még rengeteg tényező van az életkoron és a lakhelyen kívül, ami egy működő kapcsolathoz kell."

Nyilván más tényezők is léteznek, viszont én arra szerettem volna kilyukadni, hogy gondoljunk már bele abba, hogy HA PUSZTÁN csak a számarányokat vennénk alapul, hogy sosem 50-50% a nők és ffiak aránya, akkor eleve mindig lesznek sokan, pár nélkül - amennyiben a monogámia a többségi elv. Ha pusztán csak ezen kevés tényezőt vennék figyelembe, már eleve az megdönti a monogámia elvének ésszerűségét és "korrektségét". A többség meg pont a monogámiát hiszi korrektnek, tévesen, meglátásom szerint. Közben persze sportszerűtlenül egymás háta mögött csalják egymást... Ennyire "marhára" korrekt a többség... Hitük szerint...

Holott lehetne nyílt poligámiában élni.

"Nem igazán jött le 100-ig a a 8-as válasz alapján, hogy te most monogám lennél vagy a másik , és érdekelt. :)

Utolsó kommented alapján most látom, hogy téged "elméletben"nem zavar, ha a párod mással is szexel. (Bár magad is írod, hogy egyelőre csak elméleti a "nyílt poligámiád")."

Nézd, nem egészen elméleti, mert engem csaltak már meg (bizonyos módon). Bár ez nem nyílt eljárás volt részükről, épp emiatt fájt nekem eleinte, de ha ezt el tudtam viselni idővel, akkor a nyíltat természetesnek tartom; de mondom, megállapodás kérdése, plusz előre: tehát időben kell megállapodni, hogy monogámia legyen, vagy nyílt (kvázi poligám) kapcsolat. Mert így látom sportszerűnek.

Mégis miért erőszakoljam magam rá bárkire is...? Meg bárki más saját magát rám...?

Más kérdés, ha van gyerek, de csak annyiból, hogy ha majd kihűl a szerelem, barátságban és egyetértésben ugyan már neveljük fel a közös gyereket együtt, a gyerek(ek) érdekében. (Miközben mindenki mással lehet kefélni.)

Persze most mondhatnád, hogy "elméleti részemről a gyerek kérdés", mivel -most elárulom- még nem vállaltam gyereket, pedig nem vagyok már annyira fiatal, bár hím neműként várhatok evvel biológiailag. Más kérdés, hogy már kb 20 éves koromtól vágyom gyerekre, és még egy pedagógia szakot is elvégeztem. Szóval van tapasztalatom a gyereknevelésről egyébként, főleg a kisebbekről.

"ő maga poligám, de a másiktól nem bírja ezt elviselni, erre is van példa."

Hm.... Látod erre nem gondoltam, hogy ilyen ember is létezhet... de ők önzők, ezek szerint! Mégis mi az, hogy ő megteheti, miközben a párjára meg féltékeny...? Oké, az érzelmeinket nehéz módosítanunk magunkban, de akkor kérem szépen tessék lemondania az olyan embernek arról, hogy szanaszét dugja saját magát... Értesz? :) Ha zavarná, ha a párja félrekefélne, akkor vegyen saját magán erőt, és ő saját maga se keféljen félre akkor, ha féltékeny...

De a teljesség kedvéért elismétlem, hogy engem az zavar, ha rosszindulatúan csinál egy illető bármit is, akár a poligámiát.

Tehát mégis mitől volna az "sportszerű" -mondjuk-, hogy még ha meg is egyeznék előre nyílt szexuális életben a párommal (ha volna, de jelenleg nincs), hogy mindketten másokkal is szexelhetünk, na de, mondjuk, ő ezt úgy tenné, hogy direkt ingerelne evvel, gonosz módon? Ez NEM korrekt! Pl gyakran időzítene, hogy amikor hazaérek, akkor a saját szobámban / szobánkban szexelne valaki mással, vagy mit tudom én... Tehát ha direkt idegesíteni akarna, az nem korrekt. Nyílt annyiból, amit jó megoldásnak tartok, hogy engedjük egymást mással is szexelni, de egymás orra előtt csak akkor tegyük, ha gruppen, nemde?

Na meg pl mitől volna korrekt a dolog, ha a partnere előtt pl gyalázna engem?? akkor megkérném, hogy döntse el, akar-e mindkettőnket, vagy nem! Mert az nem működik, hogy velem szemben negatív, egy (másik) szexpartnerét meg isteníti...

Vagy pl az se korrekt -részben hasonlatos az előző szituhoz-, ha direkt úgy szexel velem, hogy az nekem ne legyen jó...

Erre volt már példa... mostam a csajnak, hogy légyszi ne így, hanem úgy nyúlj hozzám, mert X módon zavar.... Erre direkt úgy csinálta, ahogy jeleztem előre, hogy engem zavar... Én viszont figyelmes voltam feléje.

És tegyük fel, ennek tetejében a szexpartnereiről meg reklámozza, hogy ők mennyire elégedettek ővele, mert mindig teljesíti a kívánságait...

Szóval azért valami emberi, korrekt módon kellene létezni, poligámia ide, vagy oda...

De szerintem ezek magától értetődő dolgok, vagy legalábbis annak kellene lennie ezeknek, h mi sportszerű, mi nem az, és hogy legyünk kölcsönösen sportszerűek egymáshoz. A poligámia -illetve nyílt nemi élet- is csak akkor működik jól.

Én abban is benne vagyok,. ha a partnerem úgy gondolja X hét, hónap, vagy év után, hogy velem nem érzi már jól magát, vagy egyszerűen csak rám unt, és hogy szakítsunk. Nyilván ha nyíltan jelzi időben, semmi gondom evvel alapvetően, és akkor szétmegyünk. Mondom, kivétel talán, ha volna közös gyerek, de akkor meg csak a gyerekek érdekében lehetne talán együtt maradni, persze ha, "neadjisten", kifejezetten ütköznénk egy idő után a kvázi párommal, akkor a válás az ideális, mert az viszont már nem jó a gyereknek, ha marják egymást a szülők, akár a gyerek orra előtt, akár a háttérben, mert így is , úgy is kihat a gyerekre.

...Á, csak most olvasom a 15-ös válaszodat, 86%-os! Látom, egy rugóra jár az agyunk, ebben legalábbis. :) Igen, tehát nem mindegy, ha van gyerek, hogy mi a kövi lépés.

"(Aztán ki tudja, első kapcsolatomba vagyok már lassan 6 éve, nagy szerelmet nem érzek, de szeretem és ragaszkodok nagyon a páromhoz, vele el tudom képzelni az életem. Sokat nevetünk és jó együtt. Csak emiatt a szerelem felfogató érzésének hiánya miatt még nem vagyok boldogtalan.)"

Nem titok, hogy voltál-e már szerelmes? Én kamasz koromban néhányszor nagyon. Anno huszonévesen is egyszer.

86%-os vagyok :)

Nekem is lenen hozzád még kérdésem 51%-os:

- "Azonban felnőtt korban már vagy nem szerelmes az ember,.."

Ezzel csak annyiban nem rétek egyet, hogy felnőtt korban miért ne lehetne? Elő jön ugyanúgy időnként az a felfokozott hormonális állapot szerintem. (Nem feltétlenül a párja iránt az embernek, és ritkábban valószínűleg, és lehet egy elérhetetlen ember felől fog érkezni persze, de magát a szerelmet érezheti, hiszen adott időnként érzi is. Sőt én most azt hiszem,adott időnként a párjába is újra és újra beleszerethet az, aki régóta vele van: ez tényleg egy állapot szerintem)

""De tudom, hogyha jön egy új szerelem, az attól lesz szerelem, hogy minden más kapcsolatom elértéktelenedik majd a szerelemhez viszonyítva." "

Én értem, hogy értette azt hiszem: Szerintem nem a baráti kapcsolatokra érti, hanem pont hogy a párkapcsolatokra: akár a sajátjára: tehát ha együtt vagy a pároddal egy szeretetteljes kapcsolatba és jól megvagytok, de jön egy új szerelem, aki felforgat teljesen és rajta kattogsz állandóan, stb. Ahhoz képest a másik háttérbe szorulhat, ha engeded magad alávetni a folyamatnak. (Szóval amikor párod van, de közben beleszeretsz másba pl)

És kérdésedre válaszolva:

"Nem titok, hogy voltál-e már szerelmes?"

Igen, kamasz koromban én is, bár az más volt, mert ott az elérhetetlen dolog mivolta miatt volt legfőképp. ( Bár másfél év után is hatással volt rám, csak annyi, ha messziről megláttam, de rettentő megalázónak éreztem és szánalmasnak, hogy plátói érzelmeim vannak iránta, pedig kb nem is beszéltem vele úgy. NA mindegy, azt már megtanultam, hogy a plátói az nem igazin szerelem.)

Ez volt 17 éves korom körül, akkor voltam utoljára így, ebben a formában.

Meg egyszer egy srác haver/barátomnál volt érdekes a helyzet: csak barátok voltunk végig(soha nem is volt szó többről), de lelkileg nagyon egymásra voltunk hangolódva: a külvilág sokszor szorult háttérbe, társaságban is észrevették, pl hogy egymásnak szentelt figyelem, gyorsan telt egymással az idő, és jól éreztük magunkat egymás társaságában. Szinte mintha más dimenzióban járnál, és kilépnél a szürke világból kb.

Ez még belefér a barátságba végül is, de a vonzalom, mint elem is ott volt köztünk.. Az idő teltével lassan már magam sem tudtam, mi is ez az érzés, de nem is akartam én sem és ő sem bekavarni a dologba. (És nem is bánom racionálisan, konkrét okok miatt nem lett volna jó ötlet amúgy sem, voltak neki problémái azért).

Aztán elsodort a szél egymástól szép lassan, de nagy hatással volt rám ez az érzés, sokáig nem is tudatosult bennem.

És van a jelenlegi párom, (20 évesen jöttünk össze anno, első kapcsolat, és vőlegényem), akivel nem éreztem nagy szerelmet, viszont valamiért jól éreztem magma vele, és szerettem. - Különben nem maradtam volna vele 6 évig.

Időnként az érzelmeim nekem is felerősödnek egy-egy rövidebb időszakra, de összességében nem ez a jellemző sajnos. (mert hogy néha hiányzik azért ez a szerelem érzés...)

Őszintén szólva tehát, igazából szerelmesnek csak

kb 1-2x éreztem magam én is eddig, és akkor is csak plátói módon. ( A 17 éves dolog óta, nem is nagyin akartam a szerelmet keresni, mert akkor röhejesnek éreztem magam, hogy olyanra vagyok rákattanva, akinek én nem kellek. Ez olyan sz.ar dolog).

Azt sem tudom, hogy képes vagyok-e szerelmes lenni elérhető módon. :) Mert lehet, hogy nem.

26 vagyok

Egyébként amit írtál a gondolkodásmódodról, az így korrekt: tiszta lapokkal játszani.

De ahogy írtad, sokan önzőek:félnek, hogy a másik nem fogadja el azt, hogy ő másokkal is szexeljen, ezért inkább hazudik és megcsalja, nem kockáztat, de az ő akarata és vágya érvényesül, a másikat semmibe véve.

És nem mondom, hogy nekem nem fordult meg a kíváncsiság a fejemben ilyen téren, (mivel mint írtam, első kapcsolatom, és szexuális téren is az), de borzasztóan érezném magam utána, mert tudom, hogy a páromnak ez hatalmas fájdalmat jelentene. A bűntudattal meg nem tudnék valószínűleg megbirkózni magamban.

Egyébként én nagy szerelemnél ( ergo míg tombolnak a hormonok) úgy képzelem, hogy addig valóban beszűkül a világ arra az egy emberre, még ha helyesnek is tartasz valakit sem ér fel annak az egynek az érintéséhez. Szerintem.

Aztán amikor már lecsengtek a hormonok és x éve együtt vagytok, és vágyna valami újra az ember, akkor szerintem a nyílt mivolta, hogy együtt vannak, mint társak szeretetben ( tehát nem mennek a másik agyára), akkor még el tudom képzelni, hogy ez megbeszélhető együttélési forma lehet.

Mondjuk ideális az lenne, ha mindig a párodra vágynál, szexuálisan is és ez a vágy meg is maradna, mert az lenne a legjobb persze. De gondolom ez csak nagyon keveseknek sikerül.

"- "Azonban felnőtt korban már VAGY nem szerelmes az ember[,.., VAGY pedig....]"

Ezzel csak annyiban nem rétek egyet, hogy felnőtt korban miért ne lehetne?"

Egy picikét figyelmetlen voltál ;) , semmi baj. Írtam, hogy huszonévesen (jóval 20 felett) is voltam annak idején szerelmes.

(Valamint az általad idézett mondatomban ott szerepel a "VAGY" szócska. :) Tehát hogy vagy nem szerelmes, vagy pedig szerelmes, de... és soroltam a másik esetet. ;-) )

A kamaszkori plátói érzés, valamint a lelki vonzódás ellentétes nemű "haverhoz", melyekről írtál: hasonlóan éltem meg akkoriban én is.

Érdekes volt olvasni a kifejtésed. :)

Még az utolsó mondatodra:

"Mondjuk ideális az lenne, ha mindig a párodra vágynál, szexuálisan is és ez a vágy meg is maradna, mert az lenne a legjobb persze. De gondolom ez csak nagyon keveseknek sikerül."

Bár szerintem értelek, azonban ennél a pontnál lényegesnek tartom megemlíteni, hogy te nőből vagy, és elfogadom, ahogy érzel, de ne feledd, ez már sokkal inkább az ember nemétől függ, többségében. Bár én a felnőttkorra értem. Egész más volt nekem anno kamaszfiúként plátói szerelmet átélni éveken át. De amióta nagykorú vagyok, egyre inkább azt érzem, hogy ha lesz megint párkapcsolatom, akkor esélyesen felvetem a nyílt és kölcsönös "poligámiát".

De konkrétan visszatérve az utolsó mondatodhoz:

egy nagykorú férfi (vagy legalábbis a többségünk) teljesen külön is meg tudja élni a testiséget (a szexet), valamint az érzelmeket, ezért főként férfiaknak van igénye szexuálisan a partnercserélgetésre, hormonális okokból.

Ugyanis míg a nők többsége a minőségit keresi, tehát a számára teljességében (testileg-érzelmileg) legjobbat, addig a férfiak többsége számára a mennyiségi tényező hat, mert a természet így teremtette meg a férfit, ezáltal is fenntartva a szaporodás esélyét (magyarán mind több nőnek "magot adni").

Mennyiségi alatt értem most azt, hogy a legtöbb férfi -magam is- túl könnyen ingerelhető testileg a nők jelentős része által (persze melyik férfit éppen mely hölgyek ingerelnek akaratlanul is, egyénenként változó természetesen), ez vágyat ébreszt a szexhez, és a legtöbb férfinek nem kell ehhez érzelem.

Más kérdés, hogy ha van érzelem is, az fokozza a szexuális élvezetet nekünk férfiaknak is (mármint aki lelkileg megüt egy szintet) mind adni örömet, mind kapni. De EMELLETT bizony hazudik az a férfi, akinek nem áll fel általában a fehérnép jelentős hányadától akkor is, ha nagy szerelemben van a párjával, és jól esne kalandozni ilyen esetben is.

A nők nem igazán tudhatják, hogyan működik ez a szó szoros értelmében, legfeljebb elméletben érthetik. Ugyanis ez nem aféle "kéjelgés" (hogy hm, de jó volna mással is), nem puszta kíváncsiság, mint a nők közül a partner cserélgetésre hajlamosaknál, hanem a férfiak KÉNYSZERT, erős vágyat éreznek a nők jelentős hányada iránt, testileg.

Ti nem élitek át azt, hogy feszít az ondó, ezért nem igazán tudatosul bennetek, mi pasik miért szeretnénk MIND TÖBB nőt megdugni...

Ez nem hiba bennetek, hiszen mi sem éljük át a női test működését. De attól még igaz, hogy nem tudjátok igazán elképzelni, legfeljebb csak elméletben.

De ha legalább elméletben megérti egy nő, akkor nem fogja félreérteni a párját! Mondok tipikus "nőcis" félreértéseket, amikor megcsalják a nőt:

"Brühű, pedig annyira figyelmes voltam a párommal, minek csalt meg a bestia?? :((("

"Jaj ,de hát annyira kicsinosítottam magam, meg a kedvében jártam és mégis megcsalt... :((("

És sorolhatnám...

Mondom, sose csaltam meg senkit, engem egyszer viszont megcsalt egy nő.

De a NYÍLT poligámia bevezetését tehát támogatom. Ha a nőnek is jó, miért ne? És egy férfinak miért jó? Fent ecseteltem.

A megcsalást bár tehát elvetem, azonban ha csak logikailag nézzük, akkor érthető a férfiak részéről, hormonális okokból. Egyszerűen nem érti a legtöbb nő, hogy köze nincs a kicsinosításnak ehhez, se a kedvében járásnak, se ahhoz, hogy tökéletes a szerelem... A férfia egyszerűen úgy van kitalálva, hogy alig bírjon az ondójával , mert mikor épp a "bögyös Gizitől áll fel", mikor meg a "nagy seggű Zitától", mikor meg a "kis fenekű, ám de elképesztő szexuális kisugárzással bíró Rozikától" (fiktív nevek voltak)...

A férfi számára az ideális, amit pl az araboknál volt jellemző (vagy még ma is az?): poligámia, lehet akár egy kiemelt pár, mellette ágyasok.

De pl valamilyen módon Japánban ilyesmi a helyzet, de a japán társadalomban legalább annyi hibát látok, mint élen járást nemzetközi szinten. Ott pl máig jól működik a poligámia, bár rejtetten sajnos, és sajnos a nők háttérbe szorításával.

De a Japán téma EU szemmel igen bonyolult, olvasok erről egy-két éve, most nem fejteném ki.

Ott sok mindent teljesen máshogyan értelmeznek és élnek meg, mások a viszonyok, társadalmi elvárások is, életkorban, nemek szerint is, stb.