Fiúk, férfiak! Miért nem mondjátok el mi bajotok van, miért nem beszéltek az érzéseitekről?

Ha kiismersz egy férfit, tudni fogod, hogy épp mi baja van, vagy mit érez.

Nem kell a férfiakat feleslegesen kérdésekkel bombázni, vannak olyan férfiak, akik nem szeretnek róla beszélni, vagy, ha idegesen is jönnek haza nem kell kielemezni a kérdést, alszik rá egyet, másnapra el is felejti és kész. Ha veled van gondja, hidd el meg fogod érezni, rájössz a viselkedéséből, vagy abból, ahogy szeretkezik veled, vagy épp nem.

Másképp működnek kész, el kell fogadni. Nőként éppenséggel én sem szeretek lelkizni és nem tudok megnézni egy csöpögős filmet sem. Mindenki más, fogadd el.

Van olyan, férfi aki (ami számára fontos), azt ki is beszéli a párjával és olyan is, aki már szinte túl sokat is beszél az érzéseiről.

Neked csak meg kell találni a neked megfelelőt.

Az, szerintem a nő baja, ha nem tudja kiismerni a férfit.

(Egyébként, ezt nőként gondolom így, ha nem voltam egyértelmű.)

"Sok pasi sírni sem mer a párja előtt... Miért??"

Mert nagyon sokan megbélyegeznek miatta. Bár olyannal nem is akarnék együtt leni aki emiatt megbélyegezne.

"Miért nem tudjátok megbeszélni a barátnőtökkel, ha valami bajotok van? "

Ha nem áll mellettem őszintén, és nem érzem, hogy szeret, ez csak akkor jelenthet problémát. Nálam legalábbis.

Vére egy jó kérdés.

Nagyon nehéz igazán őszintén beszélnem az értéseimről. Valamilyen gátlás megakadályozza, nem tudom, hogy miért. Érdekes módon, egy idegennel, főleg egy idegen nővel sokkal inkább tudok beszélni a legbelső érzéseimről, mint a feleségemmel. Pedig amúgy sok más dolgot meg tudok vele osztani, de az érzelmeimet nem. Mintha az valami szégyellni való lenne. Mintha a rólam alkotott képet összetörné. Minha egy olyan szintre húzna le, amelyre nem akarok kerülni. Ugyanakkor érzem, hogy ez butaság, hogy szükség lenne rá, hogy beszélni tudjak róla, de nem megy. Amúgy nem vagyok macsós, csak ebben az egyben. Pedig nem akarom, érzem, hogy kifejezetten káros.