Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lassan megőrülök. Mit tehetnék?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lassan megőrülök. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

8 hónapja vagyok együtt a barátommal, minden jól működik én is nagyon szeretem és ő is engem, mindent megtesz értem, a tenyerén hordoz és érzem is hogy nagyon szeret, ajándékokat vesz, nem is csalt meg , DE borzasztóan féltékeny vagyok. Sokszor próbálom nem mutatni de egyszerűen nem tudom visszafogni magam, félek előbb-utóbb rámegy a kapcsolatunk de nem tudom kontrollálni ezt a a dolgot magamban. Ha mondja hogy elmegy mert van valami dolga vagy valakihez beszélgetni, vagy ha csak a boltba én már rögtön a plafonon vagyok az idegességtől. mert rögtön ilyenek járnak a fejemben hogy hátha megtetszik neki valaki, vagy összeismerkedik valakivel vagy éppen más próbálkozik nála és egyszerűen bele bolondulok, pedig nem adott eddig okot rá. Lehet talán azért van mert az eddigi kapcsolataimban mindig én csalódtam, és tudom hogy a barátomnak is zűrös nőügyei voltak ..és azt is tudom hogy nagyon szép barátnői voltak és mindig az ilyen extrás nők jöttek be neki.. én sem mondanám magam rondának mert kondizok, sportos alkatú vagyok de az arcommal nem vagyok megelégedve, ..lehet ez is a probléma vagy nem tudom..de bele bolondulok annyira félek hogy nem tudott teljesen megváltozni és egyszer majd talál magának egy ilyen kis cicababát és engem lepasszol.. látom hogy odavan értem és hogy bántja hogy mindig ilyen hisztérikusan viselkedek a féltékenységem miatt, de mégsem tudok uralkodni magamon.Sosem vagyok nyugodt mert mindig ilyesmire gondolok. Bele halnék ha elveszíteném, talán túlzottan is szeretem.Mit tegyek? Hogy tudnék változni? Mert ha így megy tovább tönkre teszem a kapcsolatunkat és magamat is.


Ő 39, Én 27



2017. febr. 16. 19:41
 1/7 anonim ***** válasza:
Ha szeret nem teszi meg,ha nem...ezen kar rágódni
2017. febr. 16. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Pszichológus! Nem viccelek. Sajnos túlzott önbizalomhiánybam szenvedsz és ha ezt egyedül nem tudod leküzdeni magadban, akkor nem szégyen segítset kérni! Menj el, mielőtt rámegy a kapcsolatod!
2017. febr. 16. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Ha cicababa kellett volna neki, olyan csajjal jott volna ossze.

Ismeros erzes, de probalj uralkodni magadon. Az en kapcsolatom momentan pengeelen tancol a feltekenysegem miatt es pszichologushoz kell jarjak emiatt.

2017. febr. 16. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Sokszor ezért nem akarok szórakozni menni, mert nem akarok hogy más nőket nézegessen, olyanokat akik ráadásul 100x jobbak nálam. Mert félek kevés leszek neki.
2017. febr. 16. 19:47
 5/7 anonim ***** válasza:
Nézd én is féltékeny voltam a kapcsolatom elején, mert pont azért amiért te is. Ennek már 5 éve. Én ezt azzal magyarázom, hogy túl szépnek láttam (csalódások után) hogy igaz legyen, és féltem elvesztem mindezt. Viszont ha nem tudod ezt kezelni vagy elfogadni hogy márpedig kifogtad az (igaz) párodat, akkor félő elkergeted magad mellől. Kicsit nyugodj meg, és fogadd ezt el. Én már rég nem vagyok féltékeny, sőt! Azt a kapcsolatot tartom mostmár normálisnak ami köztünk van, és nem azt ami előtte volt. Ne félj! Élvezd. (korban is ugyanígy voltunk kb amúgy ;))
2017. febr. 16. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ez beteges kezeltesd magad. Menekülni fog,ami érthető is.
2017. febr. 16. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

A 2el en is egyet ertek. Nem bantasbol. Hanem hogy megnyugodj es ne legyen feszultseg. Felo hogy elobb-utobb ez miatt fog tonkremenni a kapcsolat es valoszinu hogy a kovetkezo is. En mindenfelekeppen beszelnek egy pcihologussal hogy megnyugodjak. A parodnak nem muszaly rola tudnia. En pont az ellenteted vagyok, egyantalan nem vagyok feltekeny de neha jol esne. Ha nagy ritkan ramtor valami hasonlo erzes, jot szexelunk (valoszinuleg ezert szeretnek tobbszor feltekeny lenni:) ). De tini koromban pont olyan voltam mint te a rossz tapasztalatok miatt. Eleg megterhelo es faraszto volt ugyhogy tudom min mesz keresztul. Valoszinuleg a legtobb ember atesett ilyen idoszakon, de 30 fele azert mar enyhul. Lehet valami olyan lelki oka van amire nem is gondolsz. Szerintem probald meg a pszichologust ha nem valtozik a helyzet.

Sok sikert es remelem enyhulni fog

2017. febr. 17. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!