Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem értékel, vagy csak még nem nőtt be a feje lágya?
fél éve vagyunk együtt a barátommal. én 22, ő 24. Néha elég gyerekes a viselkedése. Pl. éjjel nappal számítógépes játékokat játszana. Lényegében abból áll a napja, hogy elmegy munkába, jön utánam, alszik. ha szabadnapja van, akkor csak a játszás.
mikor összejöttünk végképp nem volt semmije. Egy centje sem. Úgy mentem bele a kapcsolatba, hogy diák létemre segítettem neki kikecmeregni a tartozásokból. ami azt jelenti, hogy fél évig én tartottam el őt. akkor hálás volt. de most már neki van kis pénze, s nekem nincs (mivel ugye minden spórolt pénzem rá költöttem)
- eddig: ez a közös pénzünk, most: ez az én pénzem!
valamint kezd egyre több olyan megjegyzést tenni ami elkeserít.
pl: "a nők feladata a társadalomban, hogy főzzön, mosson, takarítson! - én keményen dolgozok munkában. a nők úgy se kapnak fizikailag olyan nehéz munkát, tehát ennyit megtehetnek" - és persze el is várja tőlem. ha azt mondom, hogy a barátnője vagyok és nem a szolgája, akkor felháborodik, hogy nézzek körül, hogy működnek az anyumék, illetve az ő anyjaék házassága - nő: mos, főz, takarít, dolgozik. ....
"azért akarok egyetemre járni, mint te, hogy ne kelljen semmit csinálnom. megpihenjek a munkámtól. biztos, hogy nem fogok dolgozni, és a családalapítást is elfelejtheted amíg ki nem járom az egyetemet, - ha felvesznek"
"te nem csinálsz semmit." - pedig egyetemista vagyok, mellette munkába járok, többnyire 2 állásom van. és még szoktam különórákat is tartani.
az ilyen kijelentéseivel tönkretesz idegileg engem, és az egész kapcsolatunkat. Ha megmondom neki, akkor 1-2 napig kedves, rózsát hoz, bocsánatot kér, de utána újra jönnek ezek a megjegyzések....
Gaz.
Mas vilagnezetet kepviseltek,igy kibekithetetlen az ellentet koztetek.
Igy nincs esely jo kapcsolatra.
Te normslis vagy.
N
Kevesebbért is lelépnek a nők. Lépjél le, és kész.
Ha meg itt sajnáltatod magad, ahelyett, hogy kiállnál magadért, és megmutatnád, hogy semmi szükséged rá, akkor te vagy a gyerek nem Ő.
szerintem nem elég érett a kapcsolathoz, de még az élethez sem...
vagy vársz, vagy menekülsz...
23F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!