Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek megcsal? Eddig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek megcsal? Eddig bíztam benne, de most mégis kételkedem.

Figyelt kérdés

8hónapja vagyunk együtt a barátommal, nagyon jól megvagyunk, eddig mindig bíztam benne és soha nem féltékenykedtem más lányra. Azt mondta, hogy szeret és én vagyok számára a boldogság és ha nem vagyok ott, nagyon hiányzom.

Már régről feltűnt egy lány a közös baráti körünkből, aki mindig kereste a barátom társaságát és látszott, hogy ez neki sincs ellenére, szórakoztak együtt. Aztán egyszer mondta a barátom, h ez a lány segített neki este, s rákérdeztem h fent volt nála, erre azt felelte h nem, online átküldött neki valamit és azt csinálta meg.

Elhittem, de ma kiderült h a lány többször is járt fent a barátomnál, este is és amikor ott van, olyanokat csinálnak, hogy masszírozzák egymás hátát, a barátom tesója pedig azt is elmondta, hogy egyszer rajtakapta őket kettesben, amint a lány ráhajtotta a fejét a barátom térdére, ő meg simogatta a lány haját. Amikor a tesója megjelent, a barátom azonnal abbahagyta és felpattant, szerintem már ez is gyanús. Ha csak barátok, akkor miért reagált ilyen hevesen?

Amúgy biztos, hogy nem bekavarni akar a barátom tesója és még mások is mondták, hogy ők is megfigyelték már, hogy milyen közel kerültek egymáshoz. Igazából akkor is sokat foglalkozik a lánnyal, amikor énis ott vagyok, ma pl. én egy helyen voltam pár barátnőmmel, ő meg a közelben le volt ülve a lánnyal és még egy sráccal és másfél óra alatt egyszer se jött oda, ha odamentem, akkor se nagyon foglalkozott velem.

Szerintetek megcsal, vagy lehetséges, hogy csak barátok?


2010. máj. 7. 18:25
 1/7 anonim ***** válasza:

olyan mintha előtted jönnének össze, és csak izgalmasabb a dolog, ha van bnő

engem úúgy bántana!!!

2010. máj. 7. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Én is voltam ilyen helyzetben, én meguntam és kidobtam a pasit... És később vallotta be, hogy több volt az barátságnál...

Én is gyanakodnék, persze! Szerintem még ha nem is jöttek össze, de alakulóban van a dolog.

2010. máj. 7. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Ezt biztosra senki sem tudhatja. De ha egy helyen vagytok, odamész hozzá és ő nem foglalkozik veled, akkor ott már valami probléma van. Én a helyedben elbeszélgetnék erről a barátommal, plusz egyszer mikor ott van a csaj is, és úgy igazán, szenvedélyesen megcsókolnám előtte a pasimat, és megnézném hogyan reagál erre a csaj, ha látszik rajta, hogy zavarja, akkor vagy van köztük valami, vagy a csaj szeretné ha lenne.
2010. máj. 7. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Gáz..
2010. máj. 7. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Mondd el neki, hogy ez neked kicsit rosszul esik, hogy vele többet foglalkozik, mint veled. Kérdezz rá.
2010. máj. 7. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Szerintem is beszélgess el vele, mert elég gyanús a dolog... :\
2010. máj. 7. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
na igen, tudom... amúgy írtam neki, hogy ma este beszélni akarok vele, de nem válaszolt, lehet, hogy tudja, mi fog következni... Amúgy meg a csaj eddig mindig nagyon rendes volt és igazából nem csak az én barátommal viselkedik kihívóan, hanem a barátom fiútesójával is, akinek másfél éves kapcsolata van...
2010. máj. 7. 18:45

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!