Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megütöttem a "barátnőmet". Mi legyen most?
Ráadásul úgy, hogy alig pár hete ismerem és vagyunk "együtt". Sosem tettem még ilyet korábban. Soha.
Szexkapcsolatnak indult az egész, és végül mindketten többet kezdtünk látni bele. Én mindenképpen párkapcsolatot szerettem volna mert beleszerettem, teljesen elvette az eszemet. Ő meg csak játszadozik, kihasználja, hogy érzek iránta valamit. A legjobb az egészben, hogy ő is akarja, mondták nekem a barátnői nemrég, és én is láttam már rajta hogy komolyodik.
De ő gondolom azt hitte vicces lesz engem folyamatosan féltékennyé tenni és húzni az agyamat a hülyeségeivel, játszani az elérhetetlent. Mivel még nem voltunk együtt csak "barátok" ezért folyton húzta az agyamat más fiúkkal, élvezte hogy féltékennyé tehet pedig nem nagyon mutattam ki de mégis tudta. Aztán csak lefeküdt az exével a hétvégén amíg én szó szerint fagyoskodva vártam rá órákon keresztül. Amikor megtudtam nem bírtam magammal és levertem neki egy hatalmas pofont. Ő csak nézett majd elviharzott.
Már nem akarok tőle semmit ezek után, de mégis ezt nem kellett volna. Nem akarom látni mert undorodok tőle de bocsánatot szeretnék kérni ezért valahogy mert tudom, hogy ilyet egyszerűen lehet teljesen mindegy mit tesz a lány. Hogyan kérjek tőle bocsánatot? Személyesen szeretnék esetleg vinnék neki virágot vagy ilyesmi.
Hülyén hangzik de tényleg nagyon megszerettük egymást egészen addig jó volt amíg nem jött rá, hogy szeretem.
De mostmár mindegy ez a része a dolognak mivel ő is megbocsájthatatlan dolgot tett meg én is. És ne gyertek azzal ,hogy "dehát nem is voltatok együtt" ez tök nem számít, az én szemembe tett olyan dolgot és nálam ezzel vége.
Pofon felesleges volt, semmit nem értél el vele igazából, még ha meg is érdemelte.
A legjobb az lett volna, mikor megtudtad h az exével dugott, onnantól szóba sem állsz vele. Bár már előtte sem kellett volna. A leírásból süt erről a csajról, hogy csak az eszét játssza, nem szeret ez téged, csak élvezi h kínozhat, meg játszadozhat az érzelmeiddel, egy lyukas garast nem ér ez a csaj, egy éretlen kis p*csa.
29F
Annak adok igazat aki szerint inkább ne is keressem, ne is írjak neki semmit.
"élvezi h kínozhat, meg játszadozhat az érzelmeiddel"
Azért nagyon kíváncsi lennek mi jár egy ilyen ember fejébe, mégis miért csinálja azt amit.
" Én mindenképpen párkapcsolatot szerettem volna mert beleszerettem," - ő meg nem, ilyen egyszerű.
A párkapcsolathoz két ember kell, ez neked meg magas, ezért gondoltad hogy egy ember meg egy nagy pofon is elvezet a célhoz.
Nem. Próbáld meg felfogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!