Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak ha szeretem a barátnőmet de nagyon lusta? 24/F
A kis szerelmemmel már 6 hónapja együtt vagyunk és nagyjából 4 hónapja együtt is élünk Pesten. Én már a saját lábamon állok ő most kezdte az egyetemet. Minden tökéletes viszont egy ideje kibukott egy két dolog ami engem eléggé zavar. Ugye ő még fiatal 18 éves még nem lakott egyedül, ennél fogva nem tud főzni, mosni, takarítani és elég rendetlen is. Én sem vagyok egy kifejezetten rendmániás illetve az vagyok de mégis szertelen kicsit és emiatt a lakásomba beköltözött a káosz egy szép lánnyal együtt. Magam után simán tudok rendet tartani de két személlyel már nehezen főleg hogy ő semmiben sem segít. Egész egyszerűen az anyja mindent megcsinált helyette amióta él és ezt megszokta.
Nagyon szeretem őt tényleg semmi más bajom nincs vele. Szorgalmasan (nálam szorgalmasabban mondjuk így) tanulgat azért erre nem panaszkodhatok. Az elején még tök jó volt, tanítgattam főzni mindig csináltam neki finom vacsit nagyon tetszett neki, hogy "jó vagyok a konyhában" (is). De azthittem már ennyi idő után magára talál és nem az, hogy ő csinálja de legalább felezzük a munkákat. Az előző barátnőm nagyon jól főzött általában ő is csinálta, takarított, mosott stb. A párom pedig nem nagyon mutat ambíciót a házimunka iránt ami engem is demotivál és én sem csinálom meg mindig.
Én néha annyira elfoglalt vagyok a munkám miatt, hogy egyszerűen képtelen vagyok már nekiállni annak is amikor még edzeni kéne mennem, bevásárolni, barátokkal találkozni stb. Ő sokkal jobban ráérne de egy kicsit el van kényeztetve. A múltkor kicsit összekaptunk és mondtam, hogy felveszek egy bejárónőt és kész. Én ezt nem mondtam komolyan de annyira megtetszett neki az ötlet, hogy azóta ezzel nyaggat. Tudom, hogy szereti az ilyet. Gondolom dicsekedni akarna vele a barátnőinek.
Nem akarok vele veszekedni sem bántani őt de tényleg nagyon lusta és kerüli a házimunkát. Nekem meg már nagyon fárasztó, hogy mindent én csinálok. Már ültem le vele beszélgetni is erről akkor megígérte, hogy változás lesz és nem lett. Már álltam mögötte és felügyeltem ahogy mosogat meg főz de utólag annyira bepukkadt azon, hogy én "kényszerítem" hogy el is akart költözni. Lehet nem jön át a szövegből de ezen kívül tényleg minden tökéletes vele és eszem ágában sincs szakítani.
Szóval mit lehet tenni ilyenkor? Kajak szégyen szemre alkalmazzak bejárónőt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!