Miért nem látom reálisan a saját helyzetemet és másokét miért igen?

Ez egy örök törvény. Az ember önmagát sokszor képtelen reálisan megítélni, főleg ha éppen benne van a szituációban.

Ezért érdemes egy kicsit eltávolodni a dolgoktól, ha már nincs úgy benne érzelmileg az ember, eltelt pár hónap, vagy év, többnyire tisztán látjuk, hogy mennyire hülyék voltunk. Akkor viszont már mindegy.:)

Idegenek esetében csak a puszta tényeket látod, tárgyilagosan.

A saját esetedben pedig ott vannak az érzelmek, amiket nem tudsz kikapcsolni arra az időre, amíg gondolkodsz.

Erre a legjobb példa, mikor mindenki azt írja valakinek, hogy szakítson a fenébe, és azt válaszolja, hogy "de azt nem akar, mert szereti".

Mondani meg írni tök könnyű, hogy szakíts meg minden kapcsolatot azzal, akit szeretsz, de megcsinálni már nem ilyen egyszerű és fájdalommentes.

Azért mert magaddal szemben sokkal elfogultabb vagy és sokkal nehezebb magadra "kívülről" nézni, semlegesen és tárgyilagosan ítélni. De nem lehetetlen.

Ami viszont egészen biztos, hogy a másoknak adott "jó tanács" legtöbbször nem az. Amikor valaki tanácsot kér tőlünk, akkor minimális, ráadásul egyoldalú információ alapján adunk tanácsokat, és az információ hiányosságát a saját előítéleteinkkel töltjük fel, ezáltal legtöbbször végletesen leegyszerűítve a problémát. Ezért tűnik mindenki más párkapcsolati problémája egyszerűnek, és ezért van a rengeteg, végtelenül ostoba "én már rég szakítottam volna" típusú válasz.

Kívülről mindent egyszerűbb átlátni.

Pl. mondjuk vagy egy szobában. Nem biztos, hogy átlátod a településed szerkezetét így. Viszont ha felszállsz, és repülőről nézed, akkor minden mindennel összefügg.

Tanulság: ha valaminek a kellős közepén vagyunk, sose látjuk át rendesen, és minden sz*r befolyásol minket. Na meg előfordul, hogy bizonyos jeleket túlságosan fájna észrevenni - viszont ha ugyanez mással történik meg, akkor annyira nem fáj. Elszomoríthat, ha szeretjük az illetőt, de ennyi.

21/L