Hol a határ? Meddig érdemes küzdeni?

Nekem nem sok párkapcsolatom volt, ebből adódóan elég ragaszkodó fél vagyok, voltam. Túlságosan is ráfüggtem a leányzóra, de tegyük hozzá, hogy már előtte is más oldalakról elég sok kudarc ért, szóval itt a végsőkig próbáltam küzdeni, de mind hiába.

Nem ismerek sok nőt, de amit igazából látok, az az, hogy egyszerűen ma már csak addig hajlandóan küzdeni legtöbbször az emberek, de talán leginkább a nőkre jellemző, amíg kényelmesen érzik magukat a kapcsolatban.

Sajnos az én partnerem nem volt az a küzdő típus és inkább abban gondolkodott, ha ez nem működik, akkor majd talán működik egy másik.

Szerintem nem szabad nagyon ragaszkodni, mert minél jobban ragaszkodunk, annál nagyon pofon érhet minket a hő szeretet másik felünktől. Szerintem nem szabad betegesen ragaszkodni, mert ha menni akar, akkor kezed-lábad eltörheted, mert ha egyszer már döntött, akkor sok esetben már nincs vissza út.

Egyébként helyes a meglátásod, ugyan is tényleg helyzet, illetve egyén függő. Tényleg nem látunk tisztán sokszor.

Amit én az exemnél tapasztaltam, az az, és ami sajnos a nők 80%-nál legalább így van:

Engem ott hagyott és egyből bele vetette magát a pasik közé. Több sráccal is volt együtt, illetve volt egy egy éves kapcsolata, ahol a srác végül szakított, mert nem lehetett úgy a lánnyal, ahogy az kellemes lett volna mindkettejüknek, alig dobta ki a gyerek, szerintem rá 2 hétre már másik pasival volt együtt.

Annyira meg van fertőzve az emberek feje ezzel a "nem szabad megállni egynél", meg "hogy ki kell élni magát az embernek".. szerintem ez botrányos. Mert nagyon rossz útra tereli a fiatalságot, olyan szinten, hogy lehet meg se tanulják értékelni amijük van és talán van aki szeretni se képes igazán.

Pl, betegesnek tartom az ő részéről ezt a "nem tudok meglenni pasi nélkül" dolgot. Persze, nem azt mondom, mert az ember társas lény, de azért úgy, hogy ennyire könnyen megy egyik kapcsolatból a másikba az valahol azt bizonyítja, hogy egyik sem volt szerelem. Ha szeretek valakit, nem ugrálok fiúról fiúra, szerintem, vagy lányról lányra.

Tehát még egyszer: igen, ma már egyszerűbb kihátrálni, mert úgy vannak vele, hogy úgy is halálra ítélt az a kapcsolat, és nem is akarják megoldani.

De akkor az ilyen ne is menjen férjhez soha! Ne tegye tönkre más életét a saját hülyesége árán.

"Én, XY fogadlak, téged, YX törvényes férjemül/feleségemül, és kitartok melletted jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, szeretni és tisztelni foglak, míg a halál el nem választ."

Azt nem mondom, hogy ne lenne olyan helyzet, amikor tényleg törvényszerű már a szakítás, mert értelmetlen folytatni. De van amikor nagyon kis problémákért dobnak el éveket az emberek.

Vannak olyan dolgok, amiknél normális ember tudja, hogy a kapcsolatnak vége, és pontot kell tenni a végére.

A teljesség igénye nélkül:

- megcsalás

- pofon

- alkoholizmus, drogfüggés

- pénzszórás (szerencsejáték)

- élősködés a másikon

Ezek ilyenek, és minden kívülállónak egyértelmű is, hogy itt hagyni kell. (Lásd az ide írogató idióta picákat, hogy veri a pasija, de nem akar szakítani...)

És vannak azok a mélypontok, amik minden hosszú kapcsolatban előfordulnak, és át lehet hidalni, ha MINDKETTEN tesznek érte.

Mármint nem azt teszik, hogy ilyenkor sírva rohannak egy szeretőhöz vigasztalódni, mert ellaposodott a kapcsolat.

első: kicsit kihallatszik a csalódás az exedből a sztoriban,de azért nem kell a nőket általánosítani. Főleg,hogy a környezetemben az a legnagyobb gond, hogy a barátnőim túlságos ragaszkodnak a kapcsolatukhoz, egyik sem gondol bele abba,hogy pl mással is lehetne, és amikor rossz lesz a kapcsolat,kétségbeesésükben mégjobban elkezdenek ragaszkodni (így pl egy pofont is eltűrnek)

Amúgy addig ragaszkodok, amíg több a jó dolog,mint a rossz. (persze ha valami váratlan,rajtunk kívülálló dolog történik, pl a barátom elveszti a munkahelyét,és emiatt feszült, több a rossz mint a jó mégis kitartok mert ez csak egy átmeneti állapot.

Egy válaszom egy hasonló kérdéshez:

"3,5 éve vagyunk együtt. Első évben semmi baj nem volt. Most 1 éve nincs semmi baj :)

De ami a maradék 1,5 évben volt... Azt nem kívánom senkinek. Se veled se nélküled kapcsolat volt, de iszonyat szörnyű! (Megcsalás nem volt egyikünk oldaláról sem!!)

Belefáradtunk a balhékba-1,5 év után nem is csoda. Már erőnk nem volt veszekedni. Most meg már olyan szinte mint az elején :)

Hála Istennek :) "

És tényleg belegondolva szörnyű 1,5 év volt. Mindenki azt mondta, hogy szakítsunk, nincs jövőnk stb.. ne bánjuk hogy nem adtuk fel. Azóta sokkal jobban alkalmazkodunk egymáshoz, nincs veszekedés sem. :)

Amíg a kölcsönösség, egyenlőség fennáll.

De ez azt is jelenti, hogy nincs küzdelem, mert amikor már erőlködni kell, már nem odavaló töltelék van a palacsintában...