Belekattanok a kapcsolatomba, mert úgy érzem nem működik, a párom meg le se sz. Rja az érzéseimet. Lassan elhiszem, hogy orvosi eset vagyok?

27 éves nő vagyok, majdnem 4 éve élek egy férfivel, akivel már kb másfél éve úgy érzem, hogy a személyiségünk ütközik egymással és rosszul érzem magam egyre jobban. Azt gondolom a páromról, hogy nagyképű, egoista, iszonyatosan manipulatív és csak neki lehet igaza mindenben. Az én véleményem, gondolataim, érzéseim nem nagyon számítanak neki, ami kettőnket illeti. Amúgy is kevés az önbizalmam, de mellette még jobban alsóbbrendűnek érzem magam. Ő olyan, hogy mézesmázosan megmagyaráz nekem mindent, közben meg az érzem, hogy valamiért csak mindenáron maga mellett akar tartani engem. Ha azt mondom neki nem szeretem már és teher a kapcsolat, azt mondja, hogy szerinte márpedig én szeretem őt, csak hülye vagyok és be akarom magyarázni magamnak. Szerinte ez a kapcsolat jó, csak én vagyok akinek semmi nem jó, meg nekem senki sem jó (elmeséltem, hogy régen sem sikerült normális kapcsolatokat összehozzak, ezt hozza fel mindig). Nem tudok azonosulni a személyiségével. Nem is értem mit ettem rajta, és azt sem, hogy ő mit eszik rajtam, miközben full full fullllllll ellentétesek vagyunk. Én magamba fordulós vagyok, ő meg nagyon impulzív, társasági ember és szerintem felszínes is minden emberi kapcsolata. Nincsenek igazi barátai, a családja szét van hullva, nagyon ritkán beszél és még ritkábban találkozik velük. (Évente 1-2x max). Úgy érzem görcsösen rám van tapadva, és ha sírva mondom el, hogy szarul érzem magam ebben a kapcsolatban már, szépen, kedvesen, mézesmázos szöveggel meg tudja magyarázni, hogy "de ez nem így van, meg kitartás" . Eleinte meg is tudott győzni ideig óráig, aztán egyre sűrűbben tört ki belőlem, hogy rohadtul nem vagyok vele boldog és rájöttem, hogy valamiért magához akar láncolni. Már ott tartunk, hogy a jelenlététől is idegrohamot tudnék kapni, bármit tesz felidegesít és egyre nagyobb undort érzek. Ennek ellenére ő még mindig erőszakosan kitart amellett, hogy ez egy jó kapcsolat,.de nekem pszichiátriai kezelésre van szükségem. Tény, hogy alapból szorongós vagyok,.és szedek is rá gyógyszert, de szerinte nekem valami nagyobb bajom van és addig mondogatja, hogy el is hiszem. Már időpontot is kértem az orvoshoz, de minden csak azt erősiti bennem, hogy hagyom magam tönkre tenni mégjobban, hogy más emberre hallgatok, aki irányítani akar minden szempontból. Gyűlölöm a lakást is már ahol élünk, nem érzem az otthonomnak. A párom szerint kórházba kéne mennem, mert nemjó a gyógyszerem és szerinte komoly bajom van. Két havonta járok csak gyógyszert iratni és az orvos mindig kérdezi tőlem, hogy hogy érzem magam. Nagyon rendes, megbízható dokinak tartom. Ha olyan problémáim lennének, hogy hallucinálnék, vagybármi súlyos, elmondanám. De most azzal odaállítani, hogy a párom szerint gyogyós vagyok, miközben az egész kapcsolat romboló, azért az nagyon ciki :(

Úgy érzem magunkat, mint az önbizalomhiányos és a pszichopata találkozása. Félek vele szembeszállni, mert leszarja az igazamat egyrészt, másrészt meg úgy fel tudja kapni a vizet, hogy néha megijedek tőle, hogy meg fog ütni. Tény, hogy rosszabbul vagyok mint egy éve, de ezt hogy mondjam el az orvosnak? Mi van ha a páromnak van igaza, és tényleg kattant vagyok, csak nem veszem észre magamon? Mindenesetre nem az őszinte segítő szándékot látom benne, hanem az erőszakosságot, hogy "jó, te elmebajos vagy, menj az orvoshoz"

Ha kilépek a kapcsolatból, vajon helyrejövök?