Hogyan mentsem meg a kapcsolatunkat, ha nincs hova mennem?

A szuleimmel nem tartom a kapcsolatot, egesz eletemben bantalmaztak, nem kerestek velem a kapcsolatot, el se tudom erni oket, egy nagybatyam van de ok 1 szoban laknak a felesegevel, es nem futenek, raadasul ok se akarjak, hogy odamenjek. A parommal nagyon megromlott a kapcsolatunk. Depresszios vagyok, de kijovoben voltam belole. Az elmult 1 evben sulyosbodott, foleg a konfliktusok miatt. Elmagyaraztam neki mit erzek, mire van szuksegem tole, hogy jobban legyek, mivel tudna tamogatni, de nem erti vagy nem hallja meg. Nagyon sokszor megbant, olyan kijelentesei vannak, hogy nem igaz. Teljesen belem tapos veluk, es sose ker bocsanatot, ugy csinal mintha meg sem tortentek volna. Tobbszor megmondta, hogy nincs ideje, energiaja a problemaimra, fogadjam el, hogy nem segit, felnott vagyok, lepjek tul rajta. Tudatosan vagy sem de valamivel mindig erezteti velem, hogy nem vagyok jo, amivel meg melyebre nyom. Nem varom el hogy kitalalja a gondolataimat. Mindig egyenesen megmondtam neki, hogy mi a bajom, es hogy legyen szives valtoztatni rajta. Nem lehet megolelni (magatol eszebe se jut), sot talan hozzam se szol, max ha valami olyat mond ami neki erdekes. Volt amikor nagyon besokalltam es "eszbe kapott" par napra, gondolom valami hirtelen lelkesedesbol, hamar megunta. En nagyon probalok fele kozeledni, de elutasito. Minden otletemet lehuzza, az igyekezetemet semmibe veszi, mar nincs nap, hogy ne sirnek. (Amugy ha epp elotte sirom el magam, csak bamul, de eszebe nem jut megolelni vagy ilyesmi.) Sot ha mellettem ul a kanapen, inkabb atrangat magahoz, mert o lusta felem mozdulni. Elhagynam, de nincs hova mennem. Nem keresek annyit, hogy eltartsak egy alberletet. Megmentem, mert sajnos vagy ez vagy az utca. De hogyan?