Honnan tudhatom, hogy valami csak szexuális vonzódás, szerelem vagy szeretet?

Az, hogy megpróbáltuk újra együtt, de amiatt, hogy én még a mai napig is megőrülök érte minden szinte, annyira szeretem, akarom, kívánom, tökéletesnek tartom a magam számára, hogy ezt tényleg megpróbáltam szavakba is önteni neki, mire ő mondta, hogy még nem áll készen új kapcsolatra, én mondtam neki, hogy oké, én türelmesen várok rá, de látta rajtam, hogy hogy fogom vissza magam, hogy felzabáljam testileg egyfolytában, ami oda vezetett, hogy nyilvános helyen, ahova mondjuk elmentünk randizni újra, ültünk egy zsúfolt helyen egy kinti étteremben, ettünk, hallgattunk, nézelődtünk csöndben, mert amúgy is iszonyat zaj volt a helyen, és sosem felejtem el, hogy a tömeget nézelődésünk közben összeakadt a szemünk, ami engem rögtön bekattantott, de annyira, hogy kishíjján ott helyben azonnal rávetettem magam 😁, amit ő levett a farkaséhes nézésemből, és ő ahelyett, hogy partner lett volna ebben, megijedt az elkepesztő erejű forró vágyamtól, és vmi olyat reagált, amely egy vödör hideg vízként hatott rám, vagy inkább pofonként, pedig csak vmi olyasmit jelzett a szemével-szájával, hogy aj, ne már, már megint vagy még mindig (hát miért nem érted, hogy én még az előző párkapcsolatomat gyászolom?), mondhatni még harag és csalódás is.

Ezzel annyira a lelkembe taposott, naná, sem előtte, sem azóta nem kívántam, szerettem, akartam, élveztem senkit annyira, mint őt akkor vagy bármikor, ez számomra a mai napig is felfoghatatlan, hogy hogy lehet egy vágy olyan erős.

Akkor, azután a zsúfolt helyen volt kinti étteremi randi szemösszeakadása után én durván összetörtem, hogy hogy tudom még ennél is jobban visszafogni magam, ha egyszer ott van előttem, és nekem kell, de neki én még nem kellek eléggé, és mintha még meg is ijedne a számomra is ijesztő mértékű vágyamtól, akaratomtól, és ezért inkább ellök magától, mindketten azt mondtuk aztán, hogy talán jobb lesz, ha nem találkozunk egy darabig most újra, hogy mindketten gyógyulhassunk sebeinkből, hátha nekem is működik, hogy ha nem látom, akkor nem vagyok úgy odáig érte (nem, nem működik, pontosabban a mai napig is, ha rá gondolok, elárasztja a testemet a meleg forróság, felizgulok, és úgy érzem, hogy bármire képes vagyok, hogy az enyém legyen örökre!!! De az igaz, hogy ha még látom is, pláne a szemébe nézek, akkor ez a vágy megszázszorozódik, ilyet még soha senkivel nem éreztem sem előtte, sem azóta!!!), aztán én elmentem egy fesztiválszerűségre azon a nyáron, amikor ő újra felhívott, és én újra képes lettem volna bármit eldobni érte, hogy vele lehessek, de még mondtam is neki, hogy én úgy érkeztem meg az egy hetes, szabadelvű fesztiválszerűségre, hogy végigszexelem az eseményt, minden nap mással, de ha ő érdeklődik irántam, akkor most azonnal hazamegyek, megoldom, hogy csapot-papot itthagyok vhogy és kész vagyok az övé lenni az örökkévalóságig, ő meg nevetett ezen, mert vhol szórakoztatta is, hogy hogy odáig vagyok érte, hízott tőle a mája, jót tettem az egójának, az egyértelmű, én teljesen megaláztam magam előtte, neki, mondtam neki, hogy bármire képes vagyok, hogy újra együtt legyünk, amire ő kacarászva azt mondta, hogy nem olyan sürgős az, élvezzem a fesztiválszerűséget, és különben is, ha tiszta szeretet, amit érzek, és nem csak kielégítetlen testi vágy (ami szerinte nagyon is lényeges különbség, mivel az előbbi adni akar, míg a másik elvenni, kisajátítani!), akkor a mérhetetlen szeretetemből el is tudom őt engedni, mivel a szeretet szárnyakat ad, nem pedig leláncol. Én mondtam neki, hogy mindkettőt maxi szinten érzem, ezért is tettem föl itt anno ezt a kérdésem, de akkor megértettem, hogy muszáj jobban szeretnem, mint akarnom, úgymond, mert az, aki jobban akar vkit a nemi vágy miatt, az hajlamos nem látni a másikat a saját puszta nemi vágya miatt, szemben a szeretet létezik maxi szinten is nemi vágy nélkül is, lásd pl. ideális családi kapcsolatok, így kéne működnie, úgyhogy megmondtam neki, hogy megteszek mindent azért, hogy el tudjam engedni a nagyobb szeretetem miatt, mint amennyire akarom őt. Olyan eszméletlen bonyolultan hangzik mindez, szerintem, és olyan eszméletlenül logikátlannak is, mert ha már egyszer találtam valakit ezen a bolygón, aki ennyire beindít, akkor miért nem akar ő is engem legalább csak fele annyira, mint én őt...

Akkor ott a fesztiválszerűségen, amikor étkezésem első pillanatában hívott épp pont ő pont föl erre a beszélgetésre, megígértette velem, hogy jól fogom érezni magam nélküle is (ezt még a mai napig sem tudom megemészteni, hogy hogy gondolta ezt egyáltalán, hiszen ez csak azt jelenti, hogy foggggggalma sincs, hogy mennyire akarom őt!!! De tán tudta, vagy érzett vmit ebből, és tán tényleg meg is ijedt a mindent elsöprő vágyam erejétől), aztán úgy búcsúztunk el egymástól telefonon, hogy oké, igyekszem elengedni őt és jól érezni magam nélküle is, és mondtam neki, hogy ha visszatérek a civilizációba, majd szólok neki, de addigra az már irrelevánsnak hatott számomra, új emberek jöttek be az életembe, sőt, lassan pont akkor kezdett kialakulni egy aztán sok éves párkapcsolatom, akivel pár év után össze is költöztem, és mondhatni tényleg el is felejtettem és tovább is léptem tőle, amíg össze nem találkoztam vele a házunk előtti játszótéren, apukaként 😯, én meg visszaestem a függőségébe, mondhatni, kicsit csacsogtunk felszínesen mizu, mizu, én pedig úgy éreztem, hogy régi sebeim tépődnek föl, pláne miután azt is megtudtam, hogy külföldi felesége van, ami azért akasztott ki, mert még amikor száz éve először kezdtünk járni, akkor azzal a szöveggel szakított velem, hogy az anyukája nem szeretné, ha bevándorlót venne el, mert az anyukája szerint akkor majd ha még gyereke/i is születik/-nek, megromlik a házasság, és a bevándorló feleség tán visszamegy a szülőhazájába a gyerek(ek)kel (mert azt eddig nem említettem tán, hogy külföldön élek, így én is bevándorló vagyok a külföldiek számára, ugye), erre elvesz egy másik bevándorlót, ráadásul pont odaköltöznek, pont abba a kerületbe, ahova én is összeköltöztem az aktuális emberemmel.

És ez még mindig nem minden: nem is tudom már, hogy hogy értesültem róla, ja, ő írt nekem vmiért, hogy ő a feleségével és a gyerekeikkel együtt költöztek el a felesége szülőhazájába, míg én még mindig az ő szülőhazájában élek, szóval kedves anyós jelölt, látod, hogy mennyivel jobban jártál volna velem?

Vagyis röviden semmi nincs velünk, csak az osszetört szívem, lelkem, kielégítetlen testi és lelki vágyam és igazságtalanság érzésem!!!

De azért az is bennem van, hogy talán csak nem jött még el az én időm... :)

Én már szakítottam azzal, akivel akkor kezdtem el járni és összeköltöztünk, tán miatta is el is költöztem arról a környékről, ahol tudom, hogy a szülei is laknak, és tán majd pár év múlva, amikor a külföldi feleségével romokban lesz a házassága és hiányozni kezdenek az otthon maradt szülei, testvérei, netán még én is eszébe jutok majd egy ponton, akkor szerintem én továbbra is csapot-papot ott fogok hagyni a hátam mögött, hogy megnézhessük, hogy mi van ebben a kapcsolatban, mi mozgat bennem olyan olthatatlan vágyat, hogy tessék, hány száz év után is, most is csak rá gondolok, és nem csak a nyári melegtől izzadok, pláne nem a bugyimban, mi ez, ha nem a neki születtem?

Mi a logikája ilyen érzésének, érzeteknek, ekkora vágynak, ha közben meg már rég elengedtem...?

Van olyan, hogy minden porcikánkban érezzük, hogy ő az egy és az igazi nekem, ő mégis mást vett el, másnak csinált gyerekeket, és innentől ráadásul már ő is remélem, hogy elsősorban apa, és utána bármi más, ergo még ha meg is kapnám újra tán, mekkora csomagja lenne, milyen életre szóló kötelezettségeivel, mint szülőlét, ami miatt tán még meg is gondolnám, hogy biztos, hogy kéne-e így...

Haha: naná, hogy bárhogy, bármikor, hadd szóljon, hadd engedhessem el úgy végleg, hogy azt érezzem, hogy kihasználtuk maximálisan a lehetőségeinket, mert most sajnos egyáltalán nem ezt érzem, hanem azt, hogy hiba van a világ rendszerébe, ha rám ilyen hatással van száz évvel azután is, hogy utoljára láttam vagy kommunikáltunk bárhogy is?

Bár tudom, hogy a vágy, az érzelmek, az érzések és az érzetek mind nem hallgatnak a logika törvényeire, én mégsem tudom teljesen elengedni addig, amíg nem érzem azt, hogy megtettünk mindent, hogy kipróbáljuk magunkat együtt, mert ha így lenne, akkor szerintem nem izgulnék fel csak a gondolatára is még mindig, szerintem...