Létezik a "boldogabbak lettünk, mint valaha" egy kapcsolatban, vagy csak a filmekben van ilyen?

Attól függ... nem kell mindenáron megjavítani, mert van amikor rájön az ember, hogy a másikkal egyszerűen nem kombinál bármennyire szeretné is. Szerintem ebben semmi szégyellni való nincs, ilyenkor bölcsebb ha belátók vagyunk.

Akkor is jobb szakítani, ha csak az egyik fél próbál alkalmazkodni és javítani a helyzeten, a másik érdektelen szemlélője az eseményeknek vagy csak látszólag, ígéreti szinten marad tettek nélkül.

Meg aztán attól is függ, milyen fázisban vannak, mennyi és milyen szintű lelki fájdalmat okoztak/szereztek már a felek a kapcsolatban egymásnak.

Pl. ha már rosszul vagy a másik jelenlététől hangjától vagy egy idegennek érzed, olyankor már nem kérdés...

Van egy pont ahol szerintem nincs értelme a folytatásnak, mert csak még mélyebbre süllyed az ember. Erre jó példa a Keserű méz c. film.

Lehet azt mondani, hogy megbeszéltük a problémákat és elhatározzuk, hogy mától mindketten máshogy állunk a dologhoz, magunk mögött feledve a múltat. Igazából senki nem tudja maga mögött hagyni azt, és jól írta fentebb valaki, hogy olyan, mint régen már sosem lesz.

Nekünk sikerült.

Mondjuk az tény, hogy ez a ritkább szerintem. Szerettük egymást, de a kapcsolat ellaposodott, voltak egyéb nehézségek is, szóval eléggé mélypontra került a kapcsolat... Annyira, hogy szakítottunk is.. Nagyjából 1 hétig bírtuk külön, megbeszéltük a problémákat, hogy ki mit rontott el, és azaz egy hét alatt nagyon rájöttünk, hogy mennyire üres minden egymás nélkül és hogy mennyire hiányzik a másik fél és nem bírnánk így. Hát újra megpróbáltuk együtt, az eleje még mindig nem volt zökkenőmentes, de kitartottunk és most kimerem jelenteni, hogy azóta eltelt másfél év, de a kapcsolatunk annyira erős és jó, mint amilyen az elején volt, csak még jobb is, mert sokkal mélyebb és komolyabb érzelmek és tervek vannak benne.

Nem mondom, hogy mindenkinek sikerülhet megmenteni, de lehet egy próbát megérhet, a saját tapasztalatom alapján én ezt mondom. Látod, nálunk pont a szakítás adta meg azt a löketet, ami kellett ahhoz, hogy észhez térjünk mindketten, de ez nem jelentette mégsem a végét.

Két nagyon mély és jól működő kapcsolatot látok a környezetemben, és mindkettőről tudom, hogy nagyon komoly hullámvölgyek voltak benne. Az egyiknél közvetlen közelről láttam (közeli barátaim), ahogy szakítottak, különköltöztek, majd fél év után innen építették újra a kapcsolatukat. Most azt mondaná rájuk bárki, hogy ők az álompár, még bőven negyvenen túl, kamasz gyerekekkel is rózsaszín ködben úsznak.

A másik egy ötvenes pár (igaz, fejenként 10 évet simán letagadhatnak), őket nem régóta ismerem, de valahányszor találkozom velük, azt gondolom, hogy "ilyen kapcsolatot szeretnék magamnak sok év múlva!". Sokat beszélgetünk, és egyáltalán nem titkolják, hogy az ő kapcsolatukban is voltak komoly mélypontok, olyan szinten, hogy majdnem elváltak.

Úgyhogy az én tapasztalatom az, hogy azok az igazán jó kapcsolatok, ahol a hullámvölgyek után meg tudtak újulni. Mindketten! Ez nagyon fontos. Ahol csak az egyik fél "dolgozik" a változásért, ott megette a fene.

Épp most vagyok benne.... nem ellaposodott - bár valamilyen értelemben az is tán, de komoly konfliktusokkal telt pár hónap.

Két hete, meg együtt bűvöltük a tesztet, hogy lesz-e második csík? Soha az életben nem szerettem még őt se ennyire, mint azóta.

#2, ez nekem fura, hogy eldöntitek, ki nem fog segíteni - mert nem "hisztek" benne. A fogorvossal hogy álltok? Hiszitek, nem?

Sokadszorra kerül elő a probléma, ugyanabból a forrásból, ergo nem tudjátok megoldani.

Szerintem a fiatok felé érzett felelősség miatt is ki kéne próbálni mindent.

Ilyen helyzetben is voltam, a családba is lehet ám az ember szerelmes- sőt, az tán még stabilabb valami.

Nekünk sikerült, pedig voltak gondok, hosszú ellaposodott házasság, alkohol,megcsalás.

Mégis, sok munka,változtatás árán, elmondhatom, jobb lett,mint valaha...Pedig már válni akartam..