Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon csúnya szakítása volt már valakinek?
Megpróbáltam normálisan, emberi módon elválni, miután ő durván viselkedett velem, de nem sikerült. Hiába volt nagy szerelem, hiába voltunk együtt másfél-két évig, nem lehetett vele szépen lezárni. Csak a hülyeségeit hangoztatta üvöltözve, én pedig "kitessékeltem". Nagyon rossz érzés, szóval sok idő lesz, amíg elfelejtem, hogy lett vége.
30/N
"de az óta engem csak a bunkózás és a rosszindulat éltet,valamint az hogy egyszer én is megcsináljam egy olyan érzékeny lánnyal azt amit ő csinált velem,amikor lelkem még érzékeny volt"
10:
Undorító vagy, egy aljas ember, ehhez hasonlót még nem olvastam itt a gyik-en, pedig van felhozatal bőven...
Pedig a bosszúvágy teljesen természetes érzés, és nézőpontom szerint aki rászolgált, annak meg is kell kapnia, ami jár neki.
A baj az, amikor másokon bosszulják meg azokat a sérelmeket, nem pedig azon, aki okozta őket.
Hát akkor nem vagyunk egyformák :)
Bennem nagyon erős igazságérzet van, és nem hagyok megtorlatlanul sérelmeket, se a sajátomat, se azokét, akiket szeretek.
Ugyanakkor az igazságérzetem miatt soha nem ártanék olyanoknak, akik nem ártottak nekem vagy azoknak, akiket szeretek.
Nem vagyunk egyformák, nagyon nem. Egy párkapcsolat mindig nagyon erős érzelmi töltetű, sérülések oda-vissza alapon természetesek, gyakran elkerülhetetlenek, és nem mindig szándékosak. Én megbocsájtottam olyan exemnek is, és a mai napig jó barátságban vagyunk, aki nem akarta anno a közös gyerekünket...
Viszont abban az esetben, ha a szeretteimet bántják, vérfarkassá válok.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!