Most mit tegyek? Szakítanom kellene?

Fogalmam sincs mit érzek egy bizonyos fiú iránt.

Már majdnem egy éve együtt ismertem meg, pár hónapja vagyunk együtt és az igazság az, hogy sosem szerettem azzal a mindent elsöprő szerelemmel.Abban az időszakomban ismerkedtem meg vele amikor sok embert elvesztettem és barátaim sem voltak, tönkrement a kapcsolatom szinte mindenkivel(sajnos nagyrészt az én hibámból). Először barátként kezdtük amit nagyon szerettem, megértett, felvidított és sokszor ő volt az oka hogy reggelente volt kedvem felkelni.

Amikor bejelentette hogy többet érez irántam, nem tudom pontosan miért de beleegyeztem hogy járjunk.Talán azért mert féltem hogy enélkül elveszítem, talán azért mert akkor úgy éreztem szeretem,és hogy képes leszek ugyanúgy szeretni egyszer mint ő engem.

Most már nagyjából helyrejött az életem, és van 3-4 barátom is, de egyik sem olyan bizalmas hogy például erről a fiúról meséljek valamelyiknek.

A szüleim nem tudnak a srácról, és ő egyre jobban feszegeti a témát hogy meg akarja ismerni őket.De egyrészt sosem volt olyan jó a kapcsolatom a szüleimmel hogy ilyesmi témákat beszéljek meg velük, másrészt magam sem tudom mit akarok. Mert borzalmasan fontos nekem, nem tudom mihez kezdenék nélküle, ő az, akihez a legjobban kötődök, akiben a legjobban megbízok. Addig nagyon imádom amíg csak hülyülünk és úgy viselkedünk mint barátok, de ahelyett hogy örülnék neki, rosszul esik amikor komolyan beszél a kapcsolatunkról, amikor "romantikázik". A házasság is szóba jött, és szinte hetente elmondja hogy fogalma sincs mihez kezdene nélkülem, és tényleg halál komolyan mondja hogy ha én nem lennék vagy elhagynám akkor nem is akarna más kapcsolatot. És mivel ő is olyan zárkózott mint én, és már sokat csalódott előttem, úgy érzem tényleg nem ismerkedne senkivel ha én nem lennék.

Fogalmam sincs mit csináljak, mert én még mindig nem érzem azt hogy igazán szeretem, hogy szerelmes vagyok belé és vele akarom leélni az életemet. De nem hiszem hogy barátként tudnánk folytatni, az túlságosan rosszul esne neki, és nem akarok olyan önző lenni hogy csak barátként akarok viszonyulni hozzá miközben ő többet szeretne.És egyrészt én sem akarom elveszíteni őt, másrészt nem akarom elrontani az életét azzal hogy elhagyom, mert csodálatos ember és megérdemli hogy boldog legyen,de ha most elhagynám akkor tényleg nem nyitna senki felé utána.

Mit tegyek? Maradjak vele, tudnánk boldog családban élni "szikra", elsöprő szerelem nélkül? A kölcsönös szeretet és tisztelet elég a boldogsághoz?

Arra is gondoltam, hogy mi van ha én egyszerűen csak ilyen vagyok? Ha valaki túl közel kerül hozzám akaratlanul is taszítani szoktam, ezért sem voltak soha normális barátaim hosszú ideig(max pár hónap, az egyik pár évig tartott). Elég introvertált vagyok és szeretek több időt tölteni magammal, megrémít ha valaki minden nap látni akar, nem ad személyes teret.Valószínűleg ezért sem volt sose fiúm ezelőtt, és ezért sem bírják a lány barátaim sem sokáig a társaságomat.

Szerintetek mit tegyek? Lassan már aludni nem tudok annyira aggaszt ez a téma, és úgy érzem ki kellett adnom magamból, és tanácsot kérni itt, ha már máshol nem tudok.

17/l