A nagy korkülönbség miatt nem kellek neki, ami nagyon fáj. Mit tegyek?

Nem lenne lehetetlen. Én 25/F vagyok és a párom 39/N. (a párom, nem a szeretőm!) A korombélieket, de még a harmincas korosztály elejét is... nos nem tartom komolyan vehetőnek. Én Benne találtam meg a páromat és jobban kijövünk, mint valaha is bárkivel!

DE ha a másik fél nem látja ezt benned, akkor ne erőltesd. Tapasztalatból mondom, hogy nem érdemes olyan vonat után futni, amely nem vesz fel.

25/F

A párommal csak 8 év korkülönbség van köztünk, de sokszor ez is érezhető. Én már sok mindenen túl vagyok, aminek ő még előtte áll. Hiányzik bizonyos élettapasztalata, amit CSAK a korral lehet megszerezni. 8 év van köztünk, mi még hasonló közegben szocializálódtunk, de 10 évnél nagyobb korkülönbség esetén ez már nem mondható el. Hidd el, az azonos generációk félmondatokból is megértik egymást, olyan dolgokban is, amit egy másik generáció szülöttének magyarázni kell. Teljesen érthető a döntése.

Hogy mit tegyél? Hát mit tudsz tenni azon kívül, hogy elfogadod? Már a kérdésfeltevés is arra utal, hogy nem vagy annyira érett... egy harmincas nő már nem tenne fel ilyen kérdést, mert már túl van pár csalódáson, és tudja, hogy ilyenkor mit kell tenni. Emelt fővel továbblépni.

"Tapasztalatból mondom, hogy nem érdemes olyan vonat után futni, amely nem vesz fel. "

Na ő tényleg érett 25 éves.

Az, hogy elfogadod,hogy ne fuss olyan vonat után ami nem akar felvenni az nem azt jelenti,hogy érett vagy. Pláne nem korfüggő. Én alig 20 évesen is fel tudtam fogni ezt,hogy nem lenne értelme.

Nem gondolom,hogy ehhez 30 évesnek kell lenni. Ha igen ott már baj van az illetővel.

# 7: Abban igazad van, hogy nem egyenlő a kor az érettséggel, de van egy "átlag", hogy bizonyos életszakaszokban miken ment már keresztül az ember, illetve milyen érzelmi érettséggel rendelkezik.

Nos lássuk... egy huszonéves fiatal felnőtt. Még nincs rajta különösebb felelősség, a többségnek még nem kellett eltartania magát, pláne mást (pl. gyereket). A mai 25 évesek nagy többsége életében nem látott még közüzemi számlát, nemhogy rendszeresen fizetnie kellene... Tanulnak, vagy épp csak elkezdtek dolgozni. Nyugodtan ismerkedhetnek kötetlenül, nincs rajtuk nyomás, kényszer, nem ketyeg még a biológiai óra, hogy gyorsan családot kellene alapítani. (Van, akinél már ketyeg, de akkor is úgy, hogy jó lenne 30 éves korig megtalálni az igazit, megalapozni a kapcsolatot és közösen megteremteni az egzisztenciát, hogy jöhessen a baba...) Egy átlag huszonévesnek akkor van valamije, ha a szülei alárakták (lakás, kocsi, stb.). Nagyon kevés olyan van, aki magának teremtette meg. Egy 25 évesnek már csak korából adódóan is lehetetlen, hogy volt már 10 évnél hosszabb párkapcsolata.

Egy negyven éves ezzel szemben már jó ideje húzza az igát, már egy kicsit bele is fásult. Ha huszonévesen kiélte magát, már mindennél többre értékeli a nyugalmat. Egy átlagos negyven éves már túl van a családalapításon, jó eséllyel van már gyereke is. Ha nincs, akkor naponta megkérdezik tőle, hogy miért nincs... vagy nem kérdezik, de ő azt gondolja, hogy ez jár a másik fejében és folyamatosan készen áll a magyarázkodásra (főleg magának). Egy átlag negyvenesnek volt már hosszú párkapcsolata, tudja, hogy milyen 5-10 éven keresztül ugyanazon ember mellett felébredni, milyen az, amikor beköszöntenek a szürke hétköznapok a kapcsolatban. Egy átlag negyvenes már tudja, hogy a test öregszik. Az övé is, a párjáé is. Hogy a fiatalság önmagában nem érték, mert könyörtelenül elmúlik. Egy átlag negyvenes számára már jelentéssel bír az, hogy "20 évvel ezelőtt". Még ha meghökkentő is kimondani, pláne belegondolni. Hiszen már megvolt a 20 éves érettségi találkozója, és furcsamód csupa negyvenesek ültek ott...

Voltam 25 éves. Most 40 vagyok. 25 évesen fel sem tudtam volna fogni, hogy mit jelent 40 évesnek lenni. Egyszerűen nem voltak erre fogalmaim. A mai huszonévesekkel kapcsolatban pedig folyamatosan az az érzetem van, hogy mintha egy másik dimenzióban élnének. Nekem már nagyon távoli és idegen ez a világ. Úgy teszek, mintha lépést tudnék velük tartani, de nem tudok. Mert amikor azt mondom, hogy "20 évvel ezelőtt", azt ők nem értik. Nem is érthetik. Nem tudják, nem tudhatják, milyen felnőtt létben eltölteni 20 évet. Nem egy nyelvet beszélünk. Persze át lehet hidalni, meg tudunk úgy tenni, mintha ez nem lenne, de van, hiába is próbáljuk takargatni. És egyre kellemetlenebb. Ha a párom fiatal, minden áldott nap szembesülnöm kell a saját öregedésemmel. Minél fiatalabb, annál inkább. Sokkal jobb együtt öregedni valakivel, aki érti azokat a fogalmakat, amiket én (és ugyanazt érti alattuk), és akivel együtt, egyszerre öregszünk.