Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha már a családomat is zaklatja telefonon?
Nem vagyok hajlandó mégcsak beszélni sem a (volt) barátommal, mivel olyan téveszméi vannak, hogy megcsalom, miközben ebből egy szó sem igaz. Szerintem betegesen féltékeny, vagy pszichopata.
Az, hogy szépen megkérem, ne hívogasson, és ezt nem teszi meg, még valahogy elmegy. De felhívta a vezetékes otthoni számunkat, valamint Anyukám mobilját(!) is, amit persze nem vettünk fel. (Egymás után rengetegszer telefonálgatott.)
Még az a szerencse, hogy jó messze lakunk egymástól.
Rettegek ettől az embertől, mert bár tudom, hogy sosem bántana, nagyon rémisztő, hogy miatta kell kikapcsolni a telefonjainkat.
Véleményeteket köszi előre is.
Legalább kimutatta végre a foga fehérjét, eddig sosem mert ilyen messze elmenni. Én meg csak halogattam a szakítást, hogy majd ha ezt és ezt teszi. Megtette. Atyaég, még szerencse, hogy itthon vagyok és biztonságban. Remélem, ez így is marad.
Köszi az eddigi hsz-kat mindenkinek.
Tényleg pszichopata... a rendőrséget sajna nem fogja tűzbe hozni, mondjuk olyan hallottam, hogy 800 sms-t már elfogadtak a zaklatás bizonyítékául.
Örülök, hogy már vége... képzeld milyen élet lett volna ezzel... brrrr
Bele sem merek gondolni, milyen életem lett volna, igen.
Nem is kért volna bocsánatot, ha én nem tudatosítom benne, hogy mit művelt. Azt gondolja, hogy egy ilyen "kis hiba" megbocsájtható. Utána kezdte el a szánom bánom dolgot, meg az így szeretlek, úgy szeretlek szöveget, amiről előre megmondtam, hogy így lesz.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!