Szerintetek mit kellene tennem, hogy komolyan vegye a jövőjét?

5 éve vagyunk együtt a barátommal, egy éve egy albérletben lakunk. Ő 10.-es én pedig 9.-es voltam, amikor összejöttünk, és mivel ő 5 én pedig 4 éves képzésen voltam, egyszerre érettségiztünk.

Tavaly mindketten el is kezdtünk egyetemre járni, viszont az első félév nem alakult jól, a második félévre passziváltunk. Én most folytatom a tanulmányaimat, ő viszont otthagyta az egyetemet. A terv az, hogy tavasszal újraérettségizik, majd pedig újrafelvételizik máshova. A probléma csak az, hogy nagyon nem veszi komolyan a dolgot. A Corvinus egyetem szokott indítani minden évben érettségi felkészítőt végzősöknek, erre fog járni. Viszont ha én nem figyeltem volna a honlapot, valószínűleg nem is jelentkezett volna. Nagyon látszik, hogy mindent halogat. Ha nem kérdeznék rá, vagy nem járnék én a dolgok után akkor semmi sem történne.. Ez tudom hogy nagyon úgy hangzik, hogy anyáskodom felette. Semmi bajom nem lenne azzal, ha nem tanulna, csak az a baj hogy a munkakeresést is folyamatosan halogatja. Nekem nem tetszik, hogy semmi érdemit nem kezd az életével, és nem vagyok biztos abban, hogy így mellette szeretném leélni az életemet. Számomra nem a pénz fontos. Ami engem zavar, hogy tényleg nem veszi komolyan a dolgokat. Ráadásul az albérletet amiben lakunk, az én édesapám fizeti, az ő szülei semmit nem adnak bele, kajára kapunk pénzt. Annyira elkényelmesedett, gyakran elfelejti hogy csak a szüleim jóindulata miatt lakhat itt. És ugyan ők még nem szóltak semmit a nagy semmittevésére, de ha továbbra is így folytatja biztos vagyok benne, hogy érezteti fogják a nemtetszésüket, teljesen jogosan.

Én többször is mondtam már ezt neki, nem azért hogy rosszul érezze magát, hanem azért hogy ne felejtse el, milyen jó dolga van itt. És olyankor mindig csak megsértődik, de egy idő után elfelejti és nem is foglalkozik vele.

A szülei mindig nagyon engedékenyek voltak vele. Volt például hogy évvégén 2es lett matekból, de akkor sem szóltak semmit. Nekem leszedték volna a fejem... Ez csak egy példa, de tényleg soha nem szóltak rá semmiért, soha nem terelték semerre, és emiatt nem érzi hogy mennyire fontos a jövője szempontjából az, hogy hogyan tölti el ezt a pár évet.

Mit tanácsolnátok? Elég stresszes nekem az egyetem önmagában is, nincs sok szükségem arra, hogy még azon is bosszantsam magam, hogy vele mi lesz. Viszont nagyon szeretem őt, és tényleg segíteni szeretnék neki.