Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti elengednétek a barátnőtöket egy közös albérletbe
egy fiúval?
Figyelt kérdés
A barátnőmnek albérletre van szüksége és jelentkezett egy hirdetesre amit egy fiú adott fel közös lakó keresés céljából hogy felezze az anyagi részét egy másik lakóval. A fiú-nak elvileg van barátnője és komoly, precíz hozzáállású. Sajnos idetartozik még az is, hogy a barátnőm egyszer már félrelépett egy részeges buliban, de nagyon megbánta én meg adtam neki még egy esélyt, és most is esküdözik, hogy hű marad és nem lesz semmi. Eleinte erőltetve, de támogattam az ötletet, de tegnap felvetettem hogy nézzünk olcsóbbat, (és persze olyat ahol már lány/nő az albis, csak ezt már nyíltan nem mondtam neki) és végül összevesztünk, mert persze neki sem volt titok hogy mi is zavar engem valójában. Engem csak zavar hogy egy fiúval alszik egy lakásban, és ki tudja, majd egy ágyban. Meg persze ott van a tüske is vastagon. Szerintem amúgy is tök abszurd hogy egy kapcsolatban lévő lány egy idegen fiúval lakjon, aludjon egy lakásban. Ti mit tennétek egy ilyen helyzetben? Szokott ilyen lenni? Engedjem vagy ne? Félek hogy a gyerek rámászik, leitataja, szolidabb bulit csinalnak stb. Olyankor meg már megette a fene. Hiába van kapcsolatba, ha megkedvelik egymást semeddig nem tart egy szakitós sms-t küldeni a barátnőjének, ahogy az enyémnek sem. Meg egy nyugodt estém, éjszakám nem lenne. Vagy ezúttal tényleg tanult a hibájából? Mit tegyek? Csak normális válaszokat várok. Ő 19, én 26.
Én azt nem értem, miért vagy még együtt valakivel, miután félredugott? Ha nincs bizalom, akkor minek vagytok együtt? Megszokásból?
2016. szept. 17. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
12/18 anonim válasza:
Miért nem akart olcsóbbat nézni lány lakótárssal? Amúgy meg minél jobban korlátozod annál jobban el akar majd menni vagy félre akar dugni. Egyszer ezt már meg is tette... Kemény helyzet, 19 évesen a lányok erősen a flörtölős-kavarós időszakjaikat élik.
2016. szept. 17. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
13/18 anonim válasza:
Itt mindenki állatnak tartja magát, aki nem tudja kordában tartani az ösztöneit vagy mi a fene? Szörnyű hogy egyesek mennyire nem tudnak szocializálódni a másik nemmel... Én egyetem alatt két évig laktam együtt két fiúval (meg egy lánnyal, így 4en voltunk), de maximum szájba b_szni akartam őket, mikor nem takarítottak rendesen meg széthagyták a sz_arjaikat.
Egyébként kérdező, ha nem bízol a csajban akkor szakíts vele, mert ez így csak kínlódás. Függetlenül attól, hogy hova költözik. Mert elárulom neked, hogy a saját szobájába azt visz fel akit akar, függetlenül attól, ki lakik a szomszédban.
2016. szept. 17. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
14/18 anonim válasza:
Alapvetően semmi nincs abban, ha fiúk-lányok közösen laknak, szerintem nagyon gáz, hogy ezt nem "engednéd meg" neki. Én évek óta albérletben lakom, volt már hím-, nőnemű, sőt, transznemű lakótársam is. A barátomnak eszébe sem jutna ezen problémázni, velem örül, ha sikerül kifogni egy normális lakótársat, és nem fogja nekem kiszórni a jelentkezők 50%-át.
Nagyon buta és beszűkult gondolkodású emberek írnak ide, ez megint kiderült.
24N
2016. szept. 17. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
15/18 anonim válasza:
Ha összezárnak ivarérett férfit meg nőt abból előbb utóbb szex lesz. A nő elkezd "véletlenül" pucéran szaladgálni a fürdőből ki be,lenge öltözetben vonulgatni,aztán a férfi meg ha nem impotens ,hamar be fogja verni a lompost neki. Kivételek biztos vannak elvétve ,de nem egy olyan lesz a kivétel aki már eleve megcsalta a párját.
2016. szept. 18. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
16/18 anonim válasza:
Korábbi albérletemben fél évre jött hozzám egy lány lakótárs, akinek kapcsolata volt. Soha nem akartam bepróbálkozni nála, ő sem akart soha rám mászni. Intelligencia kérdése az egész. Azért vagyunk kultúremberek, mert képesek vagyunk uralkodni az ösztöneinken.
2016. szept. 18. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
17/18 anonim válasza:
Ismerek ilyen felállást, de a fiú lakótárs meleg, úgyhogy a csaj barátja nem aggódik. :)
2016. szept. 18. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
18/18 anonim válasza:
Vagy ezúttal tényleg tanult a hibájából? Mit tegyek?
---
Tanulj te, a hibádból. Ha megcsalnak, az nem feltétlenül a partnered hibája, hanem te vagy kevés valamilyen formában. Te nem tudod annyira elvenni az eszét, hogy észre se vegye, hogy más pasi is van a világon. A hűség nem tulajdonság, mint ahogy azt a fiatalok hiszik. A hűség egy állapot, ami a partneredben neked, benned meg a partnerednek kell fenntartani. Lehet itt önuralomról, meg kultúremberségről papolni, de az igazság az, hogy ha nem a megfelelő partnerrel vagy együtt, bármikor befigyelhet valaki, aki elveszi az eszét.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!