Dilemma a barátommal, tudtok tanácsot adni?

20/N vagyok. Barátom 26. Egy évesek vagyunk. Igen jó, minőségi a kapcsolatunk. Félig együtt lakunk.

Szóval nem szólít meg szépen. Anno az ismerkedésünk elején, elhagyta a száját nagy ritkán, spontán egy-egy csillagom, szívem, vagy hasonló. (Már most összeszorul a szívem olyan szomorú erről beszélnem.) Ez nagyon újszerű volt, még nem beszélt velem így férfi. Mindig repdesett a szívem mikor jött egy ilyen. De túl ritkán, túl elvétve jött. Így mikorra olyan lett a viszony, megmondtam neki, mondja többször. De hirtelenjében valamiért ez hogy én kértem, elértéktelenítette az egészet. Nem repdesett a szívem, sőt szinte zavart, mert mindig csak arra tudtam gondolni, csak azért mondja mert kértem, még ha nem is volt mindig így. Szóval ezt is megmondtam.

Azóta meg semmi. Hébe-hóba ha kedveskedik mond egy szet. De ez semmi. Nem tetszik. Spontán élthelyzetekben nem mondja, pedig anyira jó lenne. Főleg ha kérés nélkül tenné. Nos kérem, de nem teszi. Helyette undi módon szólít, pl. cica, szivi, de már leszoktattam. De szépen meg nem.

És ma amikor ott volt az anyja, akkor elpanaszoltam neki hogy becézhetne de nem. Az anyja nevetett, mondta hogy nem így volt szocializálva. Ez hasogatott mert úgy hangzott mintha alap lenne hogy sose fog ilyet tenni. Mondtam az anyjának hogy az elején magától tette nagy ritkán, és pont ezért szoktam rá a jóra.

Ez nekem szívszorító.

Még más is van, mert tudom hogy nagyon szeret, én is őt, de valahogy nem érezteti megfelelően pedig naponta mondja és érezteti, mert puszil, ölel, törődő. De akkor is azt érzem nem érezteti eléggé mert korábban éreztem a szeretetét jobban, de már nem. Mondtam neki nem puszil/ölel eleget meg ilyenek. Tény hogy kicsit kevesebbet.

De főleg most arra szentelem ezt a kérdést hogy mi lehet megoldás erre a szépen szólítás dologra, becézésre.