Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Párom nagyon gondolkodik, hogy egyetem után kimenne külföldre, mert kint jobban megfizetik a szakmáját. Mivel csak pár évről van szó, nem végleges kiköltözésről, én nem szeretnék vele menni, mert szeretem az itteni munkahelyemet. Emellett idén elkezdtem továbbképezni magam (vegyésztechnikus vagyok, és most kezdtem el programozást tanulni). Pár éven belül tervezek egy munkahelyváltást (jobb fizetés reményében), de programozással itt is lehet találni jól fizető állást. Sok ismerősöm mozog ilyen körökben, ők segítenek a tanulásban, meg már korábban is belekóstoltam, mikor egyetemre jártak, sokszor segítettem nekik a beadandóikkal, ezért gondolom, hogy lenne hozzá eszem, így inkább ezzel foglalkoznék, amíg távol van.

Lényegében nem akarom feladni a munkahelyemet, ami elég laza, tudok mellette tanulni és másik állást keresni azért, hogy kimenjek vele, ráadásul német nyelvterületre, mikor csak angolul beszélek. Nem akarom, hogy ő tartson el, miközben én a nyelvet tanulom, meg munka után futkosok. Akárhányszor beszélünk erről, látom, hogy kezd elbizonytalanodni, és lemondani a külföldről. Ezt őszintén nem szeretném, maximálisan támogatni akarom, és ha úgy dönt, kint marad, akkor természetesen utána mennék, ez nem kérdés. Gyakran szeretne majd haza látogatni, mivel nem a világ másik végére menne. Szerintem ideiglenesen fenntartható lenne a távkapcsolat, főleg, mert mindketten a közös életünkért tennénk.

Szóval, ti hogy próbálnátok meggyőzni párotokat, hogy mellette álltok, és támogatjátok? Amiket itt leírtam, természetesen ő is tudja, átbeszéltük, de nagyon szeret, és fél, hogy elveszítene, pedig ilyesmiről szó sincs. Jövő nyáron végez, így addig kellene felbátorítanom. Igaz, még csak 8 hónapja vagyunk együtt, de elég stabil, és jó a kapcsolatunk, ezért is beszélünk meg ilyen "távoli" terveket egymással.

24/f 25/n


2016. szept. 14. 08:37
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Ha mondjuk több éves kapcsolat után kéne körülbelül fél évet külön élni, szerintem vállalható lenne. De ti 8 hónap után akartok éveket külön tölteni egymástól. Irhatnék valami biztatót, de ha a szívedre teszed a kezed, te is beláthatod, hogy ez a kapcsolat halála lesz. Miközben egyébként szerintem is jó ötlet mindkettőtök karrier terve. Nehéz ügy. Valamit a végén fel kell majd áldozni. Sajnálom, mert amúgy normálisnak tűntök. Esetleg még megfontolhatod, hogy vele mész és külföldön tanulsz programozni.
2016. szept. 14. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Noren1989 ***** válasza:

Ugyan mi az a szakma, amit idehaza nem fizetnek meg? (költői kérdés volt, de a párod szakmája érdekelne).


Egyessel egyet kell értsek...ne ez legyen a kapcsolatotok első nagy próbája. Nem fog menni hosszabb távon.

2016. szept. 14. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Nem fog menni. Tapasztalat :D.


Az, hogy egyáltalán megfordult a fejében, hogy kimenjen, azt jelzi, hogynem vagy elég fotnos neki. Különben olyan megoldást keresett volna, hogy együtt menjetek, vagy tekintettel lett volna a terveitekre.


Fiatal vagy még, találhatsz másikat.

2016. szept. 14. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Tekintve, hogy hetente, 2 hetente hazajárna, annyira nem gondolom elviselhetetlennek :) Annak idején volt távkapcsolatom, egyetlen problémám az volt, hogy exem borzalmasan féltékeny volt, holott soha nem adtam rá okot, ellenben miatta ki kellett hagynom szallagavatómon a keringőt, meg sok mást is, ezért szakítottam vele végül.

Párom egyébként vegyész, és nincs kétségem afelől, hogy fontos vagyok neki. Nélkülem nem szívesen menne ki. Ausztrián gondolkodik, az pedig kocsival nem olyan vészes táv. De már azon is gondolkodott, hogy költözzünk együtt valahova a határ környékére, még Magyarországon belül, és akkor onnan ingázna. Szóval mindenképp a megoldást keresi, és tudom, hogy kész lenne az egészről lemondani értem, de én ezt nem szeretném. Vele menni csak azért nem akarok, mert borzalmasan nehezen találtam munkát a szakmámban, azt pedig nem akarom, hogy azalatt az 1-2 év alatt feléljem a tartalékaimat, vagy eltartson, vagy mosogatóként dolgozzak... Aztán vissza ide, és ismét semmi munkám, se nekem, se neki, megint ott lennénk, ahol a part szakad. Akkor pedig már lassan 2 éve együtt leszünk, mikor ez aktuális lesz, mivel nyáron végez a mesterképzésen, és kimenni is csak akkor menne, ha már van biztos ajánlat, ami szintén időigényes dolog, gondolom nem kell magyarázni :/

2016. szept. 14. 19:58
 5/5 A kérdező kommentje:

Ohh, és azt kihagytam: nem áll szándékomban "másikat keresni", mivel nem egy eldobható pet palackról van szó, hanem egy olyan emberről, akivel nagyon jól kijövök, és szeretjük egymást :)

Elég sok rosszul működő kapcsolatom volt már sajnos, de legalább felismerem, milyen az, amikor könnyen megy a kommunikáció, problémamegoldás, és milyen egy motiváló, boldog kapcsolatban lenni. Ezt nem áll szándékomban veszni hagyni, akkor inkább kimegyek vele, és meggyőzöm, hogy maradjunk is ott. Csak ahhoz meg kell tanulnom németül, és a programozást sem ártana itt elsajátítanom, ha már van segítségem, és utána mehetünk ki, ami szintén lesz még 1-2 év.

És tudom, naivnak hangzik, hogy nem kételkedek abban, hogy együtt maradunk, de az elején annyira nem bíztam benne, hogy csak pislogtam rá, mikor 2 hónap után már a közös nyaralást szervezte. Azóta viszont bebizonyosodott, hogy olyan ember, akire lehet számítani, akivel kölcsönös az összhang, és most már a bizalom is. Ha rajta múlna, már a el is jegyzett volna, csak én picit realistább vagyok nála, és ilyenkor, mikor szóba hozza megnyugtatom, hogy van még időnk, ne kapkodjuk el. (Bár már engem is kezd belelkesíteni, ami elég nagy szó ebben a témában.)

2016. szept. 14. 20:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!