Őszintének kellene lennem, vagy játsszam meg magamat továbbra is? (lent, kicsit hosszú lett)

3 hónapja szakított velem életem nagy szerelme, és akár mennyire is fiatal vagyok és akár mennyire is nehéz elhinni nekem tényleg ő volt az igazi, szerelem volt első látásra, mellet rátaláltam önmagamra,szerettem, talán túlságosan is, de egyik-napról a másikra mindennek vége lett:elhagyott. Teljesen összetörtem nem tudtam mit tegyek, egész nap csak sírtam, nem ettem, nem beszéltem senkivel, csak suliba jártam el, egész nap otthon ültem a szobámban, feküdtem az ágyban és sírtam, vagy épp aludtam-depressziós voltam. A barátaim tanácstalanok voltak, féltek attól, hogy besokallok és eldobom magamtól az életet, de akár mennyire is fájt és kínzott az az űr amit a barátom hagyott maga után élni akartam, már csak azért is, bíztam abban, hogy képes leszek őt újra meghódítani. A szakítás után két hónappal mondtam azt, hogy elég volt a könnyekből és a fájdalomból, mert ha így folytatom tovább nemhogy neki nem kellek, de senki másnak, mert kinek is kellene egy meggyötört nő, akii a múlt szenvedéseiben van elveszve-felálltam az önsajnálat maszlagából és hinni, küzdeni kezdtem. Nyitottam a világra, oda figyeltem magamra, elmentem otthonról, ismerkedtem, igyekeztem magamat jól érezni-és ennek meg is lett az eredménye:jó páran elkezdtek irántam érdeklődni, és ez hízelgett a nőiességemnek és a tudatalattim pedig fellélegzett, hogy "igen még mindig jó nő vagy!" Randizgatni kezdtem, flörtölni és voltak kalandjaim is, de valahogy soha nem akartam többet, hisz a szívem még mindig foglalt volt, pedig azután, hogy elhagyott egyáltalán nem beszéltünk, nem kerestük egymást semmilyen formában,de túl sokat voltunk ahhoz együtt és én túlságosan is szerettem ahhoz, hogy elfelejtsem és valaki másnak adjam azt ami az eddig az övé volt. Aztán nyitottam a volt barátom felé és könyörtelenül visszautasított, anélkül, hogy meghallgatott volna-ez volt az a pillanat mikor úgy éreztem meg kell bosszulnom azt amit és ahogy tett velem és elkezdtem "élni":buliztam és több egy éjszakás kalandom is volt, természetesen mindig csak olyan pasikkal aki tudtam, hogy ismerik az exemet és nem fogják magukban tartani, hogy lefeküdtem velük-féltékennyé akartam tenni, de ezzel se értem el semmit, csak annyit, hogy kaptam tőle egy üzenetet:"látom igazam volt."-úgyanis időközben kiderült, hogy azért hagyott el, mert azt hitte megcsaltam...mai természetesen nem igaz, mindig hűséges voltam hozzá! És ekkor jött az életeben a tökéletes "eszköz" a bosszúhoz, ahhoz, hogy megint része legyek a volt barátom életének: a legjobb barátja "szerelmet" vallott-és én persze, hogy nem utasítottam vissza, elkezdtem vele randizgatni, habár többször megkaptam, hogy nyilvánvaló, miért vagyok együtt a haverjával. Túlságosan is belebonyolódtam ebbe a az új viszonyba olyan annyira, hogy a fiú aki nekem csak eszköz és mód volt ahhoz, hogy újra része legyek az exem életének, belém szeretett és nekem nincs erőm és intuícióm, hogy bevalljam neki, engem egyáltalán nem érdekel, sőt ha pasiként nem is tudok rá tekinteni, mert idegesít és falra tudnák mászni tőle.

Szóval ha elolvastad és megérteted a sz eléggé kusza történetemet kérlek mondj véleményt és segíts, mert elegem van. Tudom, hogy szint kellene vallnom, de hogy csináljam és utána mi tévő legyek?

Lány/18