Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha valaki eljátszotta a bizalmamat, lehet vele tervezni a közös jövőt?
Megbocsátottam, ő hajlandó küzdeni a bizalmamért, én pedig igyekszem megadni neki azt. Annak ellenére próbált átverni ugyanúgy, mint az előző párom, hogy tudta, mennyire nehezen dolgoztam fel a történteket és hogy azzal nálam mindennek vége. Azt mondta, hogy bármit képes megtenni azért, hogy megbocsássak és újra bízzak benne, mert nagyon bánja, hogy így viselkedett. Azóta tényleg igyekszik és türelmesen végighallgatja, ha elbizonytalanodom és felemlegetem a történteket. Viszont már nekem kellemetlen, hogy nem tudok benne megbízni. Ha egy komolyabb mondat hagyja el a száját, nem tudom elhinni, hogy azt úgy is gondolja, különben nem viselkedett volna úgy, ahogy. Gyakran mondogatja, hogy el tudná velem képzelni az életét, és hogy majd pár év múlva a házasságot is. Én meg úgy állok a témához, hogy nagyon szép lenne, viszont ígért nekem már pár dolgot, ami mégsem úgy lett, és emiatt nem veszem komolyan, hiába örülnék én is, ha úgy történne.
Kérdés: Érdemes úgy kapcsolatban maradni, hogy nem vár el túl sokat az ember a másiktól, mert érzi, hogy nem lesz hosszútávú kapcsolat, bármennyire is szeretné?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!