Eljátszotta a bizalmamat! Erre alapozzunk közös jövőt?!?

Párommal 3 éve vagyunk együtt! Már egy ideje tervezzük, hogy összeköltözünk de én előtte mindenképp be szerettem volna fejezni az egyetemet és munkába állni, hogy betudjak szállni a költségekbe.

Már fél éve dolgozom egy multinál és megvallom őszintén egyre türelmetlenebb lettem az összeköltözésünkkel kapcsolatban. Valahogy mindig halasztódott a dolog, egy időbe állandóan néztük a lakásokat, de páromnak semmi nem tetszett. Jelentéktelen, semmitmondó indokokkal magyarázta azt, hogy miért nem felel meg neki az adott lakás. Majd belefáradtam és egy nagy veszekedés keretein belül bukott ki belőle, hogy ő igazából még nem áll készen az összeköltözésre. 31 éves, de még mindig a szüleivel él, soha nem lakott külön. Azzal indokolta a félelmeit, hogy ez számára nagyon nagy lépés és én fel sem fogom hogy benne milyen félelmek vannak. Ő azt érzi csak én kellek neki, velem szeretné leélni az életét és fél, hogy mi lesz ha nem működik. Én viszont már alig vártam a közös életünket. Azon az állásponton vagyok, ha valami oknál fogva mégsem működik köztünk a dolog akkor jobb, ha előbb kiderül mint később. (Persze én is félek, de én már az egyetem évei alatt "önálló" életet éltem, szülőktől távol, nem tudok újra megszokni "itthon" nem érzem jól magam újra a családi házban. Én már többre vágyom.

Egy nagy törés lett bennem, csalódtam benne. Ultimátumot adtam kvázi időt, hogy "találja" ki mit akar. Mert nekem a heti 2-3 találkozás nem elég. Mindent akartam vagy semmit!

A szülinapi ajándékom az lett, hogy elvitt a közös lakásunkba. (tudtam nélkül megvett egy lakást) Tulajdonképpen már be is rendezte. Nem tudtam hova tenni a dolgot, nagyon boldog is voltam de nem éreztem közösnek. Azt éreztem ez az ő lakása, nem a miénk. (Persze ezt ő egy nagyon nagy gesztusnak éreztem, amivel kimutatta hogy mennyire szeret.) Aztán a lakásavató bulinkon egy kissé illuminált állapotba került haver elszólta magát és megtudtam hogy párom már fél éve megvette ezt a lakást. (Csakhogy én nem tudtam róla) Nem tudom szavakba önteni azt amit akkor éreztem. Legszívesebben elmenekültem volna onnan, főleg páromtól. Számomra a legfontosabb az őszinteség, és ő mindig itt vérzik el!!

Mondanom sem kell, hogy a buli gajra ment. Én pedig pakoltam össze a cuccaim, hogy indultok haza és többet nem akarom látni. Ő pedig mintha fel sem fogta volna, hogy én mit érzek. Elárult ő pedig csak azt látta benne, hogy ez a szülinapi meglepetésem volt. Kezdetek óta így tervezte. Megvolt a lakás de csak néhány napot töltött ott, kíváncsi volt milyen egyedül élni. Azt mondta én mindent egyszerre akarok és azonnal és nem értettem volna, meg hogy egyedül szeretne élni. Azt állítja, most már készen áll az összeköltözésre, de legyek vele szembe türelmes. Neki ezek nagyon nagy lépések.

Egyszerűen nem értem ezt az egészet! Így akar velem egy közös életet kezdeni? Ráadásul előre leszögezte, hogy ő kezdetben még sokat lesz otthon, majd fokozatosan egyre többet a lakásban. Én viszont, ha költözök akkor költözök! Nem fogok ingázni, ide pakolni-oda pakolni! Így tervezi a közös életünket? Én lakok a lakásába (mint egy bérlő) ő meg majd jön amikor úgy gondolja???

Nem fogom fel, ezt az egészet! Valaki adjon tanácsot! Fogalmam sincs, hogy hogyan tovább...:(