Miért nem tud azonosulni a férjem az apa szereppel?

5 hónapos a gyerekünk, vagyis hasonló a szituációnk. De csak a gyerek korában, az én férjem szeret minket, a gyereket is szereti gondozni.

Lehetne azzal érvelni, és biztos sok mártír anyuka fog is itt utánam, hogy a férfiak nem tudnak mit kezdeni egy csecsemővel. De egyrészt a férfiak nem csökött agyú bolondok, mint ahogy a társadalom szereti őket beállítani és nekik meg jó ez a szerep.:) Másrészt, ezzel TÉGED hagy cserben, nem csak a gyereket. TÉGED nem sajnál, amiért egyedül vagy egész nap, nem tudsz felnőtthöz szólni. TÉGED kényszerít rá, hogy egyedül végezd a házimunkát (gondolom, hiszen ő este ér haza) és TÉGED hagy egyedül az általad is említett új helyzettel. Talán neked nem új?

Talán te nem akarsz néha találkozni a barátnőiddel?

Nem is tudom, mit tennék a helyzetedben. Én biztosan már az első alkalommal, amikor észreveszem, hogy nem tart ki mellettem maximálisan, elbeszélgettem volna vele, hogy mi történt, miért nem szeretne velünk lenni. Én biztosan csalódnék a férjemben nagyot, de itt sok nő simán benyeli az ilyesmit, még többet is, szóval lehet, ufó vagyok.:)

Én már a kórházban is fürdettem, fura egy ember.

A szülésnél se volt ott?

A kilenc hónap alatt sem foglalkozott a pocaklakóval?

Tényleg kérdezd meg, szépen, szelíden, hogy akkor ő ennyi volt?

Az ő családja milyen volt?

És most milyen a kapcsolatod velük?

Ők nem tudnak hatni rá?

Valamit, bármit csinált már a gyerekével?

Legközelebb add a kezébe, hogy pelenkázza csak át - szelíden, kedvesen: meg kell tanulnia.

Hátha valami kis siker ráébresztené, hogy mégis csak apa már!

Hát az gáz... nekem semmi traumát nem jelentett, se a hajnali felkelés, se az, hogy ebéd helyett, vagy közben átpelenkázzam....

Az a baja, hogy most kényelmes, de én meg látom már tini, meg felnőtt korukban, hogy milyen erős kötődésük van hozzám. Biztosan ezek a dolgok is belejátszanak.

Szóval kicseszik veled, a gyerekkel, meg a saját apaságával is.