Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom miatt utál az egész lakóközösség. Mit csináljak vele?
A barátom eddig Bécsben élt, most költözött végleg Pestre, ennek lassan 1 hónapja. Elég hamar talált lakást, én pedig hozzáköltöztem. Viszont még maradt bőven pénze a régi lakásból, a lényeg, hogy nem keresett még munkát, szóval otthon vagyunk egész nap, ha épp nem megyünk valahova.
Gondolom, kihasználva a nyári szabadságot, sokan felújítják a lakásukat, nálunk pedig sajnos papír vékonyságúak a falak. A barátom pedig...nos, ő elég "nehéz eset"... Engem is idegesít, hogy két hete megállás nélkül fúrnak, kalapálnak, meg nemtudom, reggel 7-től délután 5-ig, fel is mentem szólni, tök normálisak voltak, kevesebb ideig tart azóta. A barátom viszont lázad, ööö, nem kertelnék, fél óra "hangzavar" után már vágtat fel, kis híján a szomszédra rúgja az ajtót, fenyegetőzik, hogy "ő nem tud aludni", ömlik a mocsok a szájából, stb. Körfolyósós házban lakunk, az egy picit már sok volt, amikor a gangról, elhagyta a száját egy "verjem anyádba a f.aszom, mikor hagyod már abba?" kijelentés a szomszéd felé... És persze ezt hallják mások is, mert rendszerint üvölt.
Marhára ég a pofám miatta, és az a legkevesebb, hogy nem köszönnek vissza az idős nénik, meg hallom, hogy én vagyok "a bunkó pasi nője"...
Már annyiszor próbáltam vele beszélni, mert nem akarom, hogy kivágják onnan, de folyton csak azzal jön, hogy csendháborítás, meg vele ezt nem csinálják, meg anyámkínja... Nagyon elszomorít ez a helyzet, már rosszul érzem magam, ha szembejön egy szomszéd, utálok így ott lakni..
Mit csináljak, hogy oldjam meg?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!