Mit tegyek, ha egy olyan dolog állt most közénk, amin már nem lehet változtatni?

Így egyben leírva tényleg durván hangzik, elismerem. Azt hiszem volt köztük egy-két ügy, mikor a feleségem kiszemeltje nála kötött ki, ami nem direkt volt, nem nyomult rá és koptatta is őket mikor kiderült mi a szitu. Hogy ezt ígértette, azt sejteti, hogy szeretett engem, az, hogy csalt, pedig azt, hogy mégsem... De öngyilkos lett... Lehetett valami pszichikai zavara, most nem azt mondom, hogy bolond volt, csak azt, hogy ez minket összezavar, de számára ez nem jelentett ellentmondást. Vagy paraszti egyszerűséggel a pénzemre utazott, a másiknak azt ígérte elválik és viszi a fele vagyonom, de közben mégiscsak megszeretett engem... Ez csak tipp, de van benne némi logika... Szeretném azt hinni, hogy szeretett, de ezt már soha nem tudom meg.

Hogy az unokatestvérét mennyire köti az ígérete? Akinek tette, meghalt. Én úgy vélem ez csak a saját lelkiismeretén múlik. Ami azt illeti, velem is megígértette ezt, de egy percig sem vettem komolyan, mert akkoriban észre sem vettem más nőt rajta kívül. Így, hogy megszegtem, igaza volt, jogosan félt, más színben tűnik fel az egész. De én végig keféltem azóta kb. egy és háromnegyed évet (~200nőt és egy férfit...) Rettenetesen dühös voltam rá, nagyon hiányzott, szenvedtem. Kaptam egy lehetőséget a boldogságra, én biztos, hogy arra voksolok: élni akarok vele! Ő egy valódi csoda, egy lány bőrébe bújva. Egy angyal. De pont mert egy angyal, félek, ő máshogy dönt. Rettegek, hogy elveszítem. Hogy... egy ilyen dolog miatt veszítem el. Tehetetlennek érzem magam. Nincs, amit kijavíthatnék... csak várok. Várok. És ez megőrjít.

Végül igen. Már szinte lemondtam róla, mikor augusztus végén felkeresett. Soká tartott... de végül mellettem döntött, és azóta a világ legboldogabb embere vagyok :)

Talán az is segített akkor, hogy kb. "minden mindegy" hangulatban felkerestem a nejem szüleit, hogy beszéljek velük... Először be sem akartak engedni, de lényeg a lényeg, hogy egy bár sárdobálással induló, de elmélyülő beszélgetés után, mondhatni kibékültünk. Ha a volt anyóssal közös zokogás annak számít... (hülyén hangzik, de épp magyarázkodtam, elcsulkott a hangom, aztán csuklottam egyet, egy pillanatra elhallgattam, ő meg mélyen a szemembe nézett, csak bámult, és hirtelen látva a szememben, hogy őszinte vagyok, rátörtek az érzelmek, mert amiről eddig nem vett tudomást, csak fél vállról legyintett rá, eszébe jutott, rájött, hogy hetente nem bűntudatból hagytam a lányuk sírján a virágot, hanem mert tényleg, őszintén szerettem őt, és szenvedtem) De komolyan. Tisztáztuk a dolgokat.

Illetve az is a mázlim része lehetett, hogy mikor valami ittmaradt cucc ürügyén jött, épp nálam voltak az unokaöcséim, és meglátott velük játszani a kertben. Ritkán vannak nálam a fiúk, a sógornőm nem igazán kedvel engem. Én nem láttam őt akkor, mert végül mégsem jött be, ő mondta el utólag, hogy látott aznap nevetve birkózni és hemperegni a két fiúval a füvön. Arra két napra keresett meg mégis... immár békülni, és esze ágában sem volt már elvinni semmit. :) Sőt azóta is visszafele hordja a cuccait :) Én hiába mondom, hogy ne... Na nem azért... Csak költözni szeretnék az albérletből, eladni a lakásomat, amibe két és fél éve képtelen voltam betenni a lábamat, és venni egy másikat, és együtt beköltözni... és megkérni a kezét...