Mi történik akkor amikor egyik fél akarja a másikat, de a másik szakítani akar? És ez így megy heteken, hónapokon át.

Az egyik fél például öngyilkossággal zsarolja a másikat, akkor mi van? Ezért lefekszem vele csak ne ölje meg magát? Vagy mosolygok rá és úgy csinálok mintha minden rendben lenne?

Igazából az nem fér a fejembe, hogy mi van ilyenkor, vagy mi történik. Ha jól értettem, inkább teher ez a dolog az egyik félnek, a másik meg ragaszkodik, sőt magához láncol mindenféle tisztességtelen dolgokkal. Lényegében így a tulajdona vagy, nem akarja tiszteletben tartani a döntéseid és az érzéseid. Ez már régen rossz szerintem. De mitől lesz akkor ez mégis "kapcsolat"? Vagy mi van ilyenkor? Attól hogy mondjuk néha van szex, de az érzések kihaltak (egyáltalán lehet úgy is jó?) akkor az még nevezhető kapcsolatnak? Vagy ha ölelget de közben teljesen máshol járnak a gondolatok? Vagy idegesít? Kiábrándító? Félelmet kelt? Igazából el sem tudom képzelni mi van akkor amikor egyik fél már nem akarja a kapcsolatot. Ilyenkor a másik mit és hogyan tud elérni? Mitől mondható az még kapcsolatnak? Ha például én nem szeretném az illető lányt annyira és nem feküdnék le vele akkor max barátok lennénk de ritka ez, inkább haverok. Vagy ha mondjuk ő folyton velem akar lenni és velem beszélgetni, stb, stb... de én nem, akkor nekem az rossz, mert mást akarok, max szánalomból vagyok vele de ilyet nehezen tudnék elképzelni mert őszinte ember vagyok, szerintem nem jutnánk eddig. Ha meg ő akarná, én nem és nem is mennék vele sehova és nem is nagyon örülnék, hogy jöjjön (de azért jönne, de éreztetném vele, hogy nem sok kedvem van hozzá) akkor egy idő után biztos, hogy feladná. Ha pedig semmi érzés csak szex, én az ilyet sem tudnám kapcsolatnak nevezni. Ideig óráig működhet, de szerintem nincs értelme a másikat hitegetni. Egyszer majdnem belecsúsztam egy ilyenbe de volt eszem. Tudtam, hogy a lány többet akar de én meg nem akartam belemenni mert ha egyrészt nincs jövőnk akkor ugye felesleges a másikat tévhitekbe ringatni, másrészt meg nem tudom... szar lett volna lelkileg is mert a másikat én nem tudom tárgyként kezelni. Na mindegy is, most nem rólam szól ez. Csak nem tudom elképzelni hogy mi van akkor ha egyik fél akarja a másik nem. Mert szerintem bármennyire is akarhatom, hogy valakinek 4 füle nőjön akkor sem fog. Ha valaki nem szeret, azt erőszakkal vagy gyerekes viselkedéssel meg főleg nem fogom elérni. Minden ember más. Én is vagyok valamilyen, aki szeret az így szeressen ne legyenek irreális elvárások. Persze mindenki változik idővel és egy kapcsolat is nagy hatással van az ember életére de van aki erőszakkal meg akarja változtatni a másikat. Én ebben soha nem hittem. Tanácsokat adni és kapni lehet, építő jellegű kritikát, de a másik fél egy szabad, önálló ember és nem akarom befolyásolni. Elfogadom a döntését, max nem értek vele egyet. Ha sok ilyen van és nem lehet kezelni akkor egy idő után persze vége lehet a kapcsolatnak de ezek a dolgok idővel úgyis jönnek és szerintem normális keretek között meg kéne tudni beszélni és megoldani a problémákat. Úgy gondolom ,hogy sokszor az emberek apró dolgokból elefántot csinálnak és az igazán fontosakat meg elfelejtik. Biztos, hogy velem is van ilyen de ha rám szólnak és nevetünk egyet rajt akkor legközelebb már emlékezni fogok rá. Remélhetőleg :D

Sokat beszélgettem 1-2 barátommal ilyenekről, hogy van-e tökéletes ember. Lényegében nincs, mert nem is tudjuk megfogalmazni, hogy milyen az. De amúgy meg van... mert mindenki az, mivel mindenki egy egyéniség.. vagyis mostanában már azért vannak ilyen tömegemberkék, de még szerintem ott is lehetne találni értékeket csak kicsit jobban kell keresni. Szóval lényegében az lesz a tökéletes akivel boldogan tudod élni az életed. De ez majd csak idővel derül ki. Remélem egyszer majd azt mondhatom valakinek, hogy "te voltál az". És hogy... "köszönöm"...? A fene tudja. Mondjátok meg miért jó a szenvedés és miért nem lehet a másikat békén hagyni ha nem akarja már?