Van egy barátnőm, akinek van egy kislánya, egyszerűen nem tudom megszeretni a kislányt, ez nagy probléma?

Az a kislány nem tehet semmiről. Ok meg feltétel nelkul es tisztán szeretnek, legy hálás érte neki. Hogy nem lehet szeretni egy kis gyereket, aki erted oda van?

25 N

Nézd, te a gyerekben jelenleg elsősorban azt látod, hogy terhére van a nőnek, akit szeretsz, ezért haragszol rá - talán még az apja "bűneiért" is rá haragszol. Ez pedig kizárja, hogy szeretni tudd. Valószínűleg félsz is a helyzettől, ami megint csak megnehezíti a helyzetet. Még azt is el tudom képzelni, hogy tudat alatt féltékeny vagy rá, hogy a nő törődése és figyelme neki jut és nem neked.

Összességében a benned lévő érzésekkel kellene mit kezdeni.

Abba, hogy a barátnőd hogyan neveli a gyermekét, igazából nincs beleszólásod, hiszen hat éve alakul a kapcsolatuk, egy kvázi idegen ebbe még csak bele se lát érdemben. Viszont ha valami zavar, azt jogod van szóvá tenni, pláne, ha együtt fogtok élni. Ne a gyereken kérd számon, hanem az anyának jelezd, hogy pl. zavaró az asztalnál tanúsított viselkedés, stb.

Mindenesetre szintén gyerekes anyaként írom, hogy ha az én lányommal kezdenél el keménykedni, pláne megütni, vagy akár csak célozgatni rá, hogy megütnéd, nálam azonnal repülnél! Nekem is van párom, és ha valamire megkér, hogy rendezzem a gyerekemmel, akkor meg szoktam tenni. De a párom felnőtt ember, és úgy gondolom, hogy elsősorban neki kell tudni alkalmazkodni a mi kialakított kereteinkhez, nem egy gyerektől várni, hogy alkalmazkodjon hozzá. Ha pedig nem működik, akkor nem kell összeköltözni.

Jézus isten... Na megkaptad a cdajos válaszokat... Most itt az enyém...

Én te vagyok 5 év múlva :)

5 éve vagyok együtt élettársammal, akinek akkor volt egy 5 éves kislánya, tehát most 10...

Ne gondolkodj azon, hogy szereted e a kislányt, az egyetlen egy kérdés, hogy az anyukáját szereted e annyira, hogy vállald ezt a terhet.

Ha a válaszod igen, akkor bizony azt fogod mondani, hogy szereted a kislányt. Mégha ez nincs is így.

És szerintem soha nem is lesz.

Én sem szeretem a mostoha lányomat, de persze naponta elmondom neki, hogy szeretem, meg az anyukájának is...

28 voltam, mikor összejöttünk, éppen új pc-re gyűjtöttem, mert a régin már nem futottak az új játékok... Ez volt életem legnagyobb gondja, ebből csöppentem bele egy olyan világba, ahol ruhákat kell venni egy idegen ember gyerekének, ha beteg fel kell takarítani a hányását, ha túrja az orrát, rá kell szólni,

Később iskolázni kell, ismét ruházni, etetni stb stb...

Garantálom neked, hogy soha nem fogod megszeretni azt a gyereket, de ha az anyukáját tényleg tiszta szívedből szereted, akkor eljátszod a szerepedet.

Mikor olyan "apukákkal" találkozom, mint amit az első válaszoló írt le, mindig ezen gondolkozom, hogy vajon tényleg suereti, vagy csak olyan jó színész mint én...

Nekem is van egy lányom. Én nem kifejezetten szeretem mások gyerekeit, szóval el tudom képzelni, hogy nem kedveled, de nem az ilyen illetlenségek miatt, hanem mert a szemèlyisége, a mozdulatai, a gondolatai nem tetszenek egyszerűen. Nem is kell szeretni, el kell fogadni, ha az anyját szereted. Keresd meg a gyerekben az anyukára emlékeztető tulajdonságokat, hogy könnyebbek legyenek a mindennapok. Én nem hazudnék a helyedben, hanem apró igaz dolgokat mondanék helyette. Pl olyan gyönyörű a mosolyod, mint anyukádnak. Vagy milyen kedves voltál, hogy gondoltál rá, hogy a maci is kér inni. Egyébkent az anyukával rég tisztázni kellett volna mikbe szólhatsz bele, miket kell vele egyeztetned, az meg minden kapcsolatban alap dolog, hogy gyerektől függetlenül elmondod, ha valami zavar. Ilyen szervezetlenül együtt lenni.. ezek a dolgok nem alakulnak ki maguktól. De semmiképp se tartsd magadban, mert egyszer ki fogsz akadni nagyon.

A másik sráccal is ez lesz, egy nagyobb vitánál hozzá fogja vágni az anyukához, hogy bezzeg ő hányást takarított és elviselte a gyerek hülyeségeit, amiket sosem mondott, hogy zavarja.

Egyébként simán lehet kedvelni egy gyereket önmagáért, úgy, mint a barátaidat, csak nehéz olyan gyerekre(vagyis az anyukájára) bukkani, aki számodra is szerethető.

Bár ilyen gondom lett volna mint neked, most nem egyedül kellene élnem, közel 40 éves fejjel!

A volt párom lánya is 5 éves volt mikor összekerültünk. A kislány már akkor tiszta szívéből gyűlölt, hiába álltam a fejem tetejére, játszottam vele, kirándulni mentünk, stb.stb.stb., úgy beszélt velem mint akit a seggéből rántott elő. Az anyja meg csak bazsalygott, és büszke is volt a kislányra hogy legalább kimondja amit gondol :-O

A kislány egyébként nem csak velem volt ilyen, hanem bárkivel, anyjával, családtaggal vagy idegennel képes így viselkedni. Azóta kiskamasz lett, még "érdekesebb" természettel, és sikerült is elmarnia engem az anyja mellől.

Örültem volna egy ilyen helyzetnek, amiben Te vagy.

Ha beleképzelem magam a helyzetbe, először megpróbálnám látszat-szeretni. Mert ha elvadítod magadtól, az visszafordíthatatlan, az anyja is utálni fog téged ezért.

Emellett persze finoman, de megpróbálnám nevelgetni is kicsit. Pl. ha asztal mellett fikázik, fingik, akkor tapintatosan rászólni hogy ez nem helyes, légyszives ne csináld, stb. Egy gyerek az anyját ilyenekért sajnos sok esetben csak kiröhögi. De ha látja rajtad is, hogy ez tényleg nem jó viselkedés, előbb-utóbb megtanulja. Ha ráhagyjátok mindketten ezeket a dolgokat, akkor egyre neveletlenebb lesz, egyre nehezebb lesz a Te helyzeted is.

Szóval én a megoldást ebben látom: szeretni, sok dolgot együtt csinálni, mellette ésszel, határok betartásával, de nevelni is. Ha ez a kettő nem megy, akkor nincs sok esély.