Betegesen féltékeny vagyok ti hogyan küzdenétek le?

Nekem nincs senkim, de talán jobb is addig amíg én is utálom magam...

Neked is magaddal van a bajod. Sportolj vagy tegyél meg mindent azért, hogy nőnek érezd magad. Előző párodnak mi köze van a mostanihoz? Ok, persze, rossz tapasztalat, benned maradt sok tüske, megértem...

Próbálj meg túllépni rajt és a mostanira koncentrálj. Szeresd magad is..

Szexeljetek jó sokat, jobb lesz a hangulatod és könnyebben megszereted magad.

Én hasonló helyzetben vagyok, mint te. Ha meglát a barátom egy meztelen nőt, akkor már minden bajom van. Mondjuk próbálom visszafogni magam és nem hisztizni, de úgyis tudja, hogy bánt. Meg ha van egy félmeztelen nő a tv-ben, egyből el is kapcsolok. Azért tényleg próbálom nem túlzásba vinni, mert nem akarok az agyára menni. Igaz, egyszer-kétszer már vitatkoztunk emiatt, mert úgy érzem, nem ért meg. És én is úgy vagyok mint te, hogy szép lány vagyok és sok fiúnak tetszem, mégis önbizalomhiányos vagyok. És ez nekem is az előző kapcsolatomból fakad, mert az első barátom, akivel 3 évig voltam együtt, folyton megcsalt és mindig azt éreztette velem, hogy mindenki szebb és jobb nálam és néha fizikailag is bántott. Akkor kezdődött el ez a beteges féltékenység, de ott volt is okom rá. Viszont az a baj, hogy a mostani kapcsolatomban is előjön, pedig a barátom egyáltalán nem ad rá okot és ő nagyon szeret és megbecsül. Mégis megint féltékenykedek. De én meg is mondtam neki, hogy ez nem az ő hibája és nem amiatt van, hogy benne nem bízom, hanem önbizalomhiány miatt, amik az előző 2 kapcsolatomból maradtak bennem. Szerintem az a baj, hogy nem tudom elhinni, hogy van olyan fiú, aki tényleg nem csal meg és nem vágyik másra, hanem tisztel és értékesnek tart. Vagyis az eszemmel tudom, hogy a barátom ilyen és nagyon szeretjük is egymást, de mégis féltékeny vagyok és félek, hogy ha meglát valakit, megtetszik neki, rá fog vágyni, megcsal, én pedig elveszítem. Félek az újabb csalódástól és hogy megint azt kell éreznem, hogy mindenki más jobb nálam. És akármennyire is próbálok ezen változtatni, akkor is bánt, még ha nem is mondom vagy mutatom. Viszont azt is tudom, hogy pont ezzel fogom a barátomat az őrületbe kergetni és így taszítom el magamtól. Ezért is próbálom a legkevésbé kimutatni, de nagyon nehéz.

Igazából ez a beteges féltékenység szerintem mindenkinél valamilyen előző, rossz élmény és tapasztalat miatt alakul ki. Szóval valamilyen múltbéli dologra vezethető vissza, mint ahogy nálad és nálam is. Mindkettőnknek az önbizalmával van probléma, mert nem éreztük azt, hogy az előző kapcsolatainkban értékesnek tartottak volna. És az a baj, hogy akármennyire is szeretnénk változtatni ezen a dolgon, nem tudunk. És igazából aki nem ilyen, az nem is tudja megérteni, mit érzünk, mert csak annyit tudnak mondani, hogy "ez hülye, hogy ilyen féltékeny". De abba senki nem gondol bele, hogy vajon mi válthatta ki belőle ezt a féltékenységet. Mert senki nem így születik, ennek van valami kiváltó oka. Így csak mi tudjuk megérteni egymást, akik ugyanezt érezzük. Úgyhogy kedves kérdező, nem vagy egyedül és abszolút át tudom érezni, mit érzel, mert én is éreztem régebben így, és néha még most is.

Bennem erősen megfogalmazódott a dolog, hogy elmegyek pszichológushoz, mert úgy gondolom, hogy ezen már csak az tud segíteni. Csak az a baj, hogy nagyon drága:S. Viszont szerintem tényleg csak az tudna segíteni ezen. Vagy esetlég még az, hogy a barátoddal leülsz és megbeszélsz mindent és elmondod neki, hogy ez mi miatt alakult ki benned, hogy jobban meg tudjon érteni és segíteni tudjon neked, hogy ne érezd ezt minden nap. Szerintem még talán ez segíthet, hogy mindent megbeszélni vele őszintén. Mondjuk én a barátomnak nem igazán beszéltem ezekről a múltbéli dolgokról (pedig már másfél éve együtt vagyunk), mert szégyellem is magam miatta, hogy eltűrtem azt a bánásmódot meg szerintem amúgy sem örül, ha a volt barátaimról beszélek. Viszont mondtam neki, hogy egyszer szeretnék mindent elmesélni neki, hogy megértse, mi miatt lettem ilyen és ez nem abból fakad, hogy benne nem bízok, hanem önbizalomhiányból. Tehát neked is ezt tudom tanácsolni, hogy mesélj el neki mindent részletesen, ha még nem tudja. Vagy ha van 60-70 ezer Ft-od pszichológusra, menj el hozzá, hátha segít. De ha gondolod, akár én szívesen beszélek veled msn-en vagy valahol, mert abszolút egyet tudok veled érezni és legalább így mindketten megértjük egymást:). És mindketten kiönthetjük egymásnak a szívünket, ha úgy adódik, mert az is könyít az emberen, ha kiadja magából a fájdalmat. Szóval ha gondolod, én szívesen beszélgetek veled erről, persze csak ha van kedved.

És bocsi, hogy egy regényt írtam, de azért remélem valamit mégis tudtam segíteni.

20/L

Egyetértek az előző hozzászólóval: ez bizony egyértelműen a téged ért lelki trauma hatása. Akit megcsaltak, féltékeny lesz, akit bántottak, az mindentől fél, akinek meg sárba tiporták az egóját, annak önértékelési zavarai lesznek. Aki erős, és tisztán látja önmagát, akár egyedül is ki tud ebből lábalni (bár nem vagyok pszichológus szal amit írok, nem szentírás).

A pszichológus mindenképp jó ötlet, de állítólag tényleg drága. (Mondjuk én régen jártam egyhez, egy tökmás, jelentéktelen dolog miatt, és az TB-s volt, de a közhiedelemmel szemben jó pszichológus volt. Sajnos már máshol dolgozik.)

Ilyenkor felmerül bennem (én laikus vagyok), hogy ha valaki egy trauma logikus következményeitől szenved, akkor biztos jó irányba fordítaná a dolgot, ha megtörténne a trauma ellentéte. Biztos gondoltál már arra, milyen jól esne megsemmisíteni a volt barátod egóját, jól megverni őt.. Persze ezt ne vedd tanácsnak:) (biztos jobb ha elkerülöd..) De mindenképp nézd meg az Enyém vagy című spanyol filmet (ha erősebb idegzetű vagy). Ott egy férfi terrorizálja a feleségét, folyton megveri, aztán öröm nézni, ahogy a végén a nő leszámol vele. (Paz Vega.) Meg esetleg ha tudatosan keresed az olyan helyzeteket, ahol lihegnek utánad a pasik, mert szexin öltözöl.. (Megcsalni persze nem kell a pasid emiatt.)

Szóval esetleg próbáld valahogy kompenzálni a téged ért traumákat, mert egyértelmű, hogy amiatt van ez.

Viszakanyarodva a fura alternatív megoldásoktól a valósághoz: bár nem mindenképp beszélgess erről a barátoddal. Nem tudom, mennyire beszéltek erről nyíltan, de ha 2 éve jártok, csak nem jelent gondot.. H tudatosul benne, hogy ez egy poszttraumatikus tünetegyüttes, aminek megszűnéséhez idő kell, biztos türemesebb lesz..

Én írtam az előbb, ami kimaradt: nekem nincs ilyen tapasztalatom szerencsére, de mégis biztos vagyok a fentiekben, mert a napnál is világosabb. Én fordított helyzetben vagyok: engem nemigen értek traumák, és jelenlegi barátom meg kimondottan istenít.. ennek hatására igen jó nőnek tartom magam, kb. evidensnek tekintem, hogy mindekinek bejövök, és mivel időnként nekem is bejön valaki (de nem csalnám meg), ha a pasim valakire azt találja mondani, jó csaj, szinte megkönnyebbülök (najó talán túlzás).. de nála ez a max, ő a hűség mintaképe, ha ő megcsalna az kb olyan lenne, mintha kiderülne, hogy nagyanyám a Batman. Tudom, hogy néha néz pornót, és nem zavar. Van, hogy vele nézem. Néha meglegyint egy-egy unalomra vészesen hasonlító érzéshullám, de elhessegetem, mert szeretem.

Nem azért írtam le ezt, hogy "bezzeg nekem milyen jó", hanem hogy lásd, hogy bizonyos élményeknek, helyzeteknek a következményei mennyire egyértelműen visszavezethetők annak forrására.

Egy cipőben járunk, kérdező, velem is ez a helyzet - vagy inkább volt. Igazság szerint rosszabbul érzem magam most, mint amikor még a meztelenkedő nőket féltékenyen figyeltem. Rettenetes érzés volt, amikor láttam, hogy érdeklődve nézi őket és néha egy-két elismerő megjegyzés is elhangzik, plusz ha belegondoltam, hogy a tetszése testi formában is megnyilvánulhat, úgy éreztem, nincs értelme ennek az egész párkapcsolatos, ömlengős, szerelmes katyvasznak, hiszen bárkit megkíván, akit csak meglát(!!??). Amikor viszont nem feleltem semmit a megjegyzéseire, hanem csak magamat emésztettem, még el is szégyelltem magam, amiért féltékenykedek, és így én rontottam el a hangulatot. Aztán azt vettem észre, hogy ha én is reagáltam valami pozitívat arra a TV-ben szereplő nőre, már haver voltam és minden ment tovább úgy, ahogyan addig... ez viszont nem eredményezett hosszabb távon semmi jót. Azért nem, mert mostanság vettem észre, hogy tőle néha képes vagyok megundorodni, ellenben a női nem elkezdett vonzani, ami elképesztően nyomasztó érzést generál bennem, és nem tudom, mit tegyek. Ezelőtt szépnek éreztem magam, és a mai napig annak tartanak, de azt látom, hogy a barátom nem szívleli, ha rossz néven veszem más nők dicsérgetését, és ezt nem tudtam feldolgozni semmilyen módon. Nem tudom, mi tévő legyek. Úgy érzem, egy kis magány kellene ahhoz, hogy újra összekapjam magam.

Volt egy időszak az életemben, amikor túl tudtam lendülni az ilyesmin, és tudom is, hogy ez miért sikerült. Azért, mert nem akartam minden áron, hogy együtt maradjunk az idők végezetéig, és tudtam, hogy nélküle is ugyan olyan jól elboldogulok az életben, mint vele. Önállónak, függetlennek és erősnek éreztem magam, az életem minden területén nagyszerűen kiismertem magam, a szerelmi szál már csak a hab volt a tortán. Le is tudnám írni hasonlattal, mit érzek most és mit éreztem akkor: azt mondják, a boldogság olyan, mint egy pillangó - ha két kézzel kapsz utána, elrepül, ám ha csendben várod, akkor rád száll. Talán ez az oka a nagymértékű féltékenységnek - a félelem, hogy egyedül maradunk, és nem lesz mellettünk senki, aki támaszt nyújthatna. Nem lenne szabad félni, mert ha valaminek meg kell történnie, akkor az megtörténik, még ha kézzel-lábbal tiltakoznánk is ellene.

Bocsáss meg a hősköltemény-méretű válaszért, remélem a számtalan sor között akad némi használható infó is a számodra :)