Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy éve élünk, vagyunk együtt párommal. Egy beszélgetésünk közben azt mondja nekem, ha a gyereke anyja bajban lenne, "nem tenné az utcára". Mi a véleményetek?
A nő nem lakik itt, tehát inkább "befogadás"t akart volna mondani. Négy éve itt hagyta őt a gyerekkel együtt. A férfi azonban hetente többször kommunikál vele, chaten, vagy telefonon, ez utóbbi szerencsére ritkult. Azt mondja, felelősséget érez a nő iránt, ezért, ha bajban lenne, segítene neki. Mondtam neki, hogy ő a gyerekért tartozik felelősséggel, nem egy másik felnőtt nő iránt, pláne nem ilyen mértékben és módon, ha már új párja van.
Még az is durva lenne, ha a szomszédban lakna, nem egy háztartásban?! Szerintetek? Ha igazán szeretne engem, eszébe nem jutna ilyesmi, pláne, hogy tudja, volt már konfliktusom a nővel. Ez normális dolog a részéről? Vagy simán csak én vagyok hülye, hogy nem fogom föl: az a nő fontosabb neki, mint én?
válasza: válasza:Ezért is furcsa a párod hozzáállása, hogy mindent megteszel és mégis támogatná az exét.
Különben hasonló szituációban vagyok, sok mindent megtettem a kapcsolatomért és akkor segitett az exének, ugy hogy engem hátra vett, exét előre, és akkor én rájöttem, hogy engem nem szeret tehetek én bármit és én otthagytam és hagyta hogy megszakadjon a kapcsolatunk.
Ezért irtam, hogy beszéld meg vele, hogy mégis ezt hogyan érti és hogy gondolja és utána döntsél. Gondolom egy kapcsolatban nem takaritónő és gyerekfelügyelő akarsz lenni, hanem társ. Mondjuk nálatok ott a kisgyerek, tehát sokkal elővigyázatosabban kezeld ezt a szituációt, de beszéld meg vele, és mond meg neki hol az a határ ami téged már rosszul érint, és ha nem vesz téged figyelembe akkor beszéld meg vele, hogy gondolom nem vállalod be, Te a gyerek miatt nem teheted meg hogy lelépsz és nem keresel megoldást előtte.
14, örülök, hogy sorstárs. A gyerek nem közös, mindkettőnknek előző kapcsolatból van.
A közös gyerek csak tervben van, de tul.képp bármikor jöhetne, bár így inkább elkezdem szedni a tablettát... még jó, hogy fölmerült ez a dolog, az lett volna a cifra, ha már megvan a közös, és akkor üt be, hogy jaj, szegény exet be kell fogadni... :/ nekem eszem ágában nem volt eddig, hogy ilyesmi fölmerülhet.
Ilyenkor pár napig nem beszélünk, van időm összeszedni a gondolataimat, érveimet. Érdekes, a múltkor az jött be, hogy levelet írtam pontokba szedve, így összefüggő volt a dolog, nem maradt ki semmi, és pontról-pontra tudott ő is reagálni. Meg szó elszáll, írás megmarad...
Ha ennyire fontos neki a nő, aki tojt a kapcsolatra, meg aztán a gyerekre is - az, hogy telefonon hívogatja, nem pótolja a személyes jelenlétet -, és tényleg nehéz természetű, kritizált engem többször, alkoholizál, stb... akkor ebben nem tudom támogatni, nem maradok vele.
A vicc, hogy a nő maga mondta az apukának - mivel tudja, mennyi mindent csinálok itthon -, hogy ő is odavolt a férfiért annak idején, de én sokkal jobban. Tehát a nő és a férfi számára is világos, hogy én sokkal odaadóbban szeretem.
Ez a hülye túlmisztifikálás, meg a "gyerekem anyja" illuzionálás, nosztalgiázás, túlromantikus, túljótékonykodó hozzáállás... életidegen dolog.
Nekem mondja, hogy azóta van élet a házban, mióta én itt vagyok előtte olyan volt, mint egy siralomvölgy. Akkor meg?
Minek a múltat éltetni, ahelyett, hogy a jelent-jövőt építené?
Hallottam ilyen megjegyzést a nőre, hogy "minek szül gyereket az ilyen", mivel tudják az iskolában is a sztorit. Akkor még elnézőbb voltam az anyukával, biztos megvolt a maga oka, így beszélték meg, stb... de mióta több személyes tapasztalatom van vele, már nem mentegetem.
"Mi közöm nekem az exem új nőjéhez?" Pl. ez írta ezt nekem egyszer.
Tehát annyi sem jut el az eszéig, hogy én vagyok a gyereke pótanyja, az itthoni ideje nagy részét velem tölti.
Vagy épp ez a baja, féltékeny, mert tükröt tartok elé, amiben a saját alkalmatlanságát látja.
Ha ő így áll hozzám, én miért törődjek a "párom exével"?
Nekem sincs bensőséges kapcsolatom az anyámmal, a gyereknek sincs a sajátjával (pl. amikor kivittük hozzá Németországba látogatóba, hozzám bújt, nem az anyjához). Egyszerűen van az a nőtípus, aki érzelmileg alkalmatlan anyának lenni, biológiailag kihordja, táplálja, fölneveli a gyereket, de ennyi... nekem a fiammal jó a kapcsolatom, a pótfiam is ezt érzi, hogy én más vagyok.
Lehet, hogy el kell mennem terapeutához, hogy ezt a helyzetet feldolgozzam :/ addig meg ide írok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!