Én verem nagy dobra? Vagy ez tényleg ennyire az én jövőmről is szól?

Nem szeretném leírni milyen szabadidős tevékenységet űz, mert azzal könnyen rálehetne ismerni, hiszen elég ritka.

A lényeg, hogy a pénzt nem viszi, hobby, de egyben igazából szakmailag is előrébb viszi. A lényeg, hogy szerintem elsősorban nem arra kellene időt szakítania.

Minden héten találkozunk, ami valóban viszi a pénzt, nem bulizik és nem szórakozik, erről szó sincs, a pénzt nagyon beosztja, mert kénytelen.

Sajnos sok óráról ellógott, mert úgy érezte nem érdemes bejárni. "Úgyis kiadják a jegyzetet"... "A tanár csak felolvassa a diát"...

És így tovább, viszont sajnos most derül ki, hogy mégiscsak érdemes lett volna, mert innen-onnan kapirgálja össze az anyagot.

Hogy mit csinált abban az időben? Olvasott, az érdeklődési körének élt, aludt... Nem tudom, nem az a semmittevős típus, amivel természetesen nincs is baj, egyszerűen nem jókor csinálja.

Félek a jövőtől is igazából... Majd ha itt lesz a gyerek, inkább foglalkozik a hobbyjával? Meg őszintén szólva engem is folyamat stresszbe tart, mert miatta aggódok, pedig én alapvetően nem vagyok stresszes típus. Sose szoktam kilátástalannak érezni a helyzetemet, de most annak érzem.

Úgy érzem ennek nem biztos, hogy van jövője, mert engem is egy folyamatos aggódásba taszít, féltem a kudarcoktól, a sok stressztől...

És sajnos eleve önbizalomhiánya van, sokszor úgy érzi nem elég jó nekem, de ez nem arra készteti, hogy többet mutasson, hanem inkább még mélyebbre...

Úgy érzi és kategórián alul választottam, mert jobban nézek ki, okos vagyok szerinte stb. Lószarra nem tartja magát időnként.

Pedig egyébként vannak szakmai eredményei, sőt, jövője is, egy elég jó programba vették fel külföldre, ami szép jövőt hozhat. Lehet talán ez miatt eresztett le? Mert ott olyan sikereket ért el?! Továbbá a phd útja is ki van taposva... Szóval másfelől tényleg rendbe van, csak az a baj, hogy nem tud az aktuális dolgokkal foglalkozni...

Ja, és mindezt csak magának köszönheti, mert elég szegény családból származik, gyári munkás szülővel. Az apja elhagyta stb.

Tehát igazából van mire büszkének lennie.

Esetleg bővebben?

Leírtam kifejtve, hogy nem lomha, vannak céljai, tesz is értük, csak kicsúszik a kezei közül az idő.

Esetleg leírnád bővebben, hogy ő milyen volt mielőtt arra biztatsz, hogy hagyjam el?

Nem értem az ember, hogy mer ekkora döntésre sarkallni úgy bárkit, hogy a történetének a felét sem ismeri.

Szerintem érdemes volna kicsit objektívebbnek lenned, és nem a saját kapcsolatodból kiindulni.

Én itt pont az objektív válaszokat keresem, de a tied nem gondolom, hogy az volt.

Vagy legalább biggyeszd mögé, hogy mi volt vele a bajod.

Ez így elég üres volt...

Szerintem félreérted a problémát...

Egyrészt 17 éves voltam amikor összejöttünk, tehát nem hiszem, hogy előbb lett volna a szükség az előrelépésre.

Sőt, igazából már házasok vagyunk, de szerintem nincs jelentősége ennek ebből a szempontból.

Nem azzal van a baj, hogy nem lépünk előre, hanem azzal, hogy az "igazi" élet várat magára = gyerek, újra együttélés stb.

24 évesen ennél több előrelépésre nem hiszem, hogy szükségem lenne, szerencsére a "menopauza is még várat magára..."