Mit szólnátok hozzá, ha a (volt) párotok 9 éves kapcsolat után azt mondaná, hogy sose érzett olyan lángoló szerelmet irántatok, mint a pár hónapja megismert kolleganőja iránt?

Azt gondolnám, hogy természetes, hogy így érzi, hiszen az ember mindig azt érzi legintenzívebbnek, ami éppen van. Sok boldogságot kívánnék neki, tudván, hogy legkésőbb 1 év múlva a lángoló szerelem unalomba fullad majd, mert a kezdeti lángolást MINDIG felváltják a szürke hétköznapok, és ha nem dolgoznak a kapcsolatért (márpedig ha a mi kapcsolatunkért nem tudott, akkor az újért se fog), akkor garantáltan ellaposodik.

És keresnék olyat, aki tisztában van azzal, hogy az újdonság varázsát nem mindig új emberben kell keresni, hanem belevinni a meglévő kapcsolatba. Most, hogy visszagondolok, tulajdonképpen ezt tettem az exemmel.

Évek távlatából igazam lett: ő már panaszkodik a közös barátoknak, hogy nem érti, miért megy tönkre minden kapcsolata, nekem meg lett egy harmonikus kapcsolatunk, amiért kölcsönösen dolgozunk, és nemhogy múlna a szerelem, hanem egyre intenzívebb.

Nekem kicsit homályos. Most akkor együtt vagytok, vagy sem?

Ha együtt vagytok, dobnám a helyedben, aztán menjen, erre lát.

Ha nem, akkor elég éretlen viselkedés részéről, hogy ilyesmit tol az arcodba. Normális esetben mindenki azt érzi a legjobbnak, ami épp van. De nem szép dolog ezzel bántani azt, aki egykor az életünk része volt. Ezt elmondanám neki is, és lehet megszüntetném a kommunikációt, ha nem kérne bocsánatot.