Kicsit ciki dolgot vágott a fejemhez a párom: túl sokat beszélek a problémáimról, már nem bírja. Hogy szokjak le erről?

Hát ez gáz....

" túl sokat beszélek a problémáimról, már nem bírja." - ő csak dugni akar, neki annyi az élete. Nem sok.

#11

Engem is fáraszt ha a környezetem sokat beszél, vagy nekem sokat kell beszélnem, introvertált típus vagyok. Ne vonjunk már le ilyne következtetéseket ennyi infoból.

Amúgy még az jutott eszembe, hogy anno én is a kérdező hibájába estem, nagyon nagyon kényelmes, hogy mindig van ott valaki, akivel átbeszélheted a problémákat. Épp ezért nem maradt már senki másra igényem, és ha nem figyeltem volna oda tudatosan, hogy a barátaimat ne hanyagoljam el, már nem ennének mellettem. Úgyhogy sokakkal megesik.

Igaza van az 1. válaszolónak, nem értem, miért pontozták le. Én is sok helyen hallottam már, hogy sok férfi számára a beszéd leginkább problémamegoldó eszköz. Ezért ha a férfiaknak a problémáidat kezded magyarázni, úgy veszik, hogy tanácsot szeretnél kérni tőlük, és nagyon frusztráló nekik, ha olyasvalamikkel állsz elő, amire nincs megoldás (vagy ha javasolnak valamit, abba belekötsz).

Én miután erről hallottam, a párkapcsolataimban próbálom ehhez igazítani a mondandómat, és sokkal jobban megy minden :). Ez persze nem jelenti azt, hogy nem beszélhetek az érzelmeimről, vagy hogy milyen napom volt, csak ezeket a témákat olyankor hozom fel, amikor a párom nyugodt és ráér, lehetőleg röviden, érthetően adom elő, nem hosszú körmondatokban, és nem lovallom bele magam az érzelmi részébe.

Az egyéb apróságok részletes kitárgyalásához meg ott vannak a barátnők :).

Nyugi, a hiba nem feltétlenül a te készülékedben van. Vannak emberek, férfiak és nők egyaránt, akik, ha valamilyen problémát hallanak, azonnal kényszeresen meg akarják oldani, és ezért érzik tehernek. Ez az ő gondjuk, mert tény, hogy az ember néha csak ki akarja beszélni magából, és egyáltalán nem vár megoldást. Tehát neki IS meg kellene tanulni elengedni a problémák megoldásának kényszerét.

Viszont az is igaz, hogy nagyon fárasztóak azok az emberek, akik folyton csak problémákról beszélnek. Szerintem fontos lenne megtartani az arányokat, hogy pozitívumok is legyenek a problémák között, úgy sokkal, de sokkal elviselhetőbb.

Én is kommunikációkényszeres vagyok, és őszintén szólva nekem óriási erény a páromnál, hogy ő mindig szívesen meghallgat, nem akarja megoldani a problémáimat. Úgy érzem, sikerült a saját működésemhez megfelelő társat találni, mert ő is tisztában van azzal, hogy nekem ez fontos, képes a mondandómból leszűrni a SZÁMÁRA hasznos dolgokat, így épül is belőle, meg hasznosnak is érzi magát azáltal, hogy segít feldolgozni a problémáimat. Én pedig megtanultam, hogy ne csak problémákat zúdítsak rá, hanem mellette élményeket is osszak meg, pozitív érzéseket is.

Nem értek azzal egyet, hogy ha valahogy működsz, ami neked jó, akkor mindenképpen neked kell változnod. Ez nem egy hibás működés, hanem egy személyiségvonás. Ha nem beszélhetnéd ki magadból a problémákat, akkor belül őrölnéd, és az SOKKAL inkább kapcsolatromboló, mint az, hogy kibeszéled. Ha nem beszélnéd ki magadból, akkor egy fontos igényed, szükségleted nem elégülne ki.

Egy jól működő kapcsolatban mindkét fél igényeinek érvényesülni kell, mert ha nem, a frusztráció konfliktusokat szül. Ez kb. olyan, mintha mondjuk a párodnak igénye lenne napi 2 szexre, neked meg csak kéthetente egyre, és közölnéd, hogy az ő igénye neked sok, mondjon le róla... ettől nyilván frusztrált lenne, és ez mérgezné a kapcsolatot.

Neked a kommunikációra van igényed, és ezt nem fogod tudni elfojtani magadban. Neki IS tudni kell alkalmazkodni, például úgy, hogy felfogja, hogy nem megoldást vársz tőle, csak meghallgatást. Nem elfojtani kell az igényeket, hanem egymáshoz csiszolódni mindkettőtöknek!

15-ös. Én nem érzem úgy, hogy a párom kevésbé érezne együtt velem csak azért, mert a gondolataimat 5 percben foglalom össze neki, és nem fél órában, illetve mert nem rohanom le vele amint belép az ajtón, hanem megvárom míg szusszan egyet és "otthoni" üzemmódba áll át.

13-as voltam.

A nem lovallom bele magam az érzésekbe, az arra utal, hogy nem bőgöm el magam már attól, hogy visszaemlékezem és előadom a történteket (az nem más, mint önsanyargatás).

És az érzésekről nagyon jól lehet beszélni öt percen belül, öt perc rengeteg idő.

Például:

"Ma az egyik munkatársam ok nélkül beszólt nekem. Nagyon rosszul esett, mert amúgy is rossz napom volt, ki kellett mennem a mosdóba, mert nem bírtam visszatartani a könnyeimet."

Kész.

Mégis mit lehet az érzéseiden (nem a történet apró részletein) tovább ragozni?

És ha a párom együttérző (és szerintem az), akkor kérdezni fog a részletekről. Amire én válaszolok, és így tovább. Vagyis párbeszédben beszéljük át, nem úgy, hogy én hosszan monológozok, ő meg próbál valamit reagálni (Éppen ebben az utóbbi esetben valószinűbb az ühümgetés szerintem).

Az addig oké, hogy a párunkkal meg kell tudni beszélni dolgokat, meg hogy együttérző. Csak ennek oda-vissza kell tudni működni és nem mindegy a mérték. Szóval az nem működik, hogy az egyik folyamatosan csak zúdítja a másikra a panaszáradatot, a másik meg folyamatosan csak hallgatja. Ez így borzasztó megterhelő és fárasztó a vevő félnek. És a kérdésben úgy látom, ez a probléma. Nem oda-vissza működik, és ami van, az túl sok.

Meg kell tanulni másféle levezetési eszközöket is találni, ha kell, más embereket, barátokat. Szét kell aprózni a problémát. Ez is olyan, mint a sütés. Ha nem lassan, mértékkel, folyamatos kavargatás mellett adagolom a folyékony és por összetevőket egymáshoz, csomós lesz. Ami mondjuk egy nokedlinél még nem baj, de egy piskótánál már probléma.

09:40

a kérdező leírásából ítélve szó sincs arról, hogy ő nem adná vissza ezt a szívességet, inkább arról, hogy a párja zárkózott és nem veszi igénybe. Az pedig nem a kérdező hibája. Egyáltalán ha az egyik fél zárkózott, a másik meg nem, akkor ki mondja meg, hogy melyiknek kell alkalmazkodni? Milyen jogon várja el a párja, hogy ő változzon meg?

Amúgy ez egyáltalán nem férfiprobléma, nekem a nővérem ilyen, ő nem mond semmit magáról és ha a problémáimról beszélek meghallgat és tiszta ideg lesz. Szerintem nekik kéne felfogni, hogy senki nem akarja/várja, hogy megoldják mások problémáit.