Egy éve élünk együtt párommal. Nála lakunk, elvileg nem lehet beleszólásom, de mégis zavar: kint van a volt párja fotója a nappaliban, a hálószobában. Mi a véleményetek erről?

Eddig elnéztem, bár mindig ideges leszek, amikor rátéved a tekintetem. A nő hagyta itt őt a gyerekkel, és a kapcsolatuk megromlásért is nagyrészt ő a felelős. A nő a gyerekkel kb. napi szinten beszél, a párommal is hetente többször telefonon, vagy neten. Párom azt mondja, az anyuka "volt, van és lesz", ami nem lenne gond, ha nem játszaná el azt a szerepet, hogy ő a szegény, magányos nő, akinek szüksége van az exe baráti távtámogatásra. Egy adótartozását is ki akarta vele fizettetni, és egy idő után már a gyerekért sem ő jött külföldről, hanem az apukát kérte, hogy szervírozza neki, mert ő nem tud szabit kivenni. A beszélgetéseik idején távozom a helységből, mert nem bírom hallani azt a bensőséges hangnemet, amit egymással megütnek. Az a nemnormális, amit ők csinálnak, vagy én, amiért ezt tűröm, vagy tűrnöm kellene? Mindent én csinálok itthon, ami rendes esetben az ő feladata lenne, párom keveset van itthon, nem nagyon tud segíteni. A fia is nehéz eset tanulás, őszinteség szempontjából, ráadásul a szemtelen kamaszkor kezdetén. Féltékeny a gyerek is, meg az anyuka is. Ugyanakkor az apukának szerintem nosztalgiája van a "régi szép idők" felé, amikor még fenntartható volt a kapcsolat. Kirekesztetettnek érzem magam, bár azt mondja, szeret. Azt hiszem, a szívéből túl nagy rész az exé, és én nem kapom meg azt a figyelmet, amire szükségem lenne. Szeretnék még gyermeket, ő miattam belemenne, de nem igazán fontos neki... félek vele beszélni erről, mert jobb esetben hárít, megmagyarázza, rosszabb esetben veszekedés lenne. Lenne nyáron egy hónapunk gyerekek nélkül, legalább addigra venné le azokat a képeket... de lehet, hogy inkább a költözést kéne szerveznem, hiába, hogy szeretem őt.