Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ennyire elkényelmesednek a férfiak egy kapcsolatban?
Már korábban is feltűnt, de csak most fogalmazódott meg bennem ez a dolog: eddig szinte minden (volt)párom elkényelmesedett mellettem.
Alapvetően elég erős, határozott és önálló nő vagyok, amivel szerintem nincs gond, mivel nem próbálok uralkodni egy kapcsolatban, sem másokra erőltetni, az akaratomat. Ellenben nem igazán hisztizek, nem játszmázok, kezdeményezek szexnél, kísérletezek, de alapvetően jól elvagyok nyugisan is. Nem szeretek bulizni, sem azt, ha folyton van a nyakamon valaki. Van hobbim, érdeklődési köreim, munkám, elfoglalom magam szabadidőmben.
Viszont eddig több alkalommal is megkaptam, hogy igazán kérethetném többet magam szex előtt, és egy idő után azt figyeltem meg, hogy mindent én szervezek.
Mostani párom is elkezdett panaszkodni, hogy teljesen be vagyunk punnyadva, ahelyett, hogy programokat keresett és ajánlott volna. Azért ismerjük már egymás ízlését, hogy ennyit megtehessen. Kicsit rosszul esik, hogy inkább engem ijeszt meg azzal, hogy hatalmas gondnak állítja be ezt az egyébként piti ügyet, és én kerestem rá megoldást.
Egyébként nagyon szeretjük egymást, kedveskedünk egymásnak, minden ilyesmi.
Nyilván ezt is meg fogom vele beszélni, csak érdekelne, hogy mások is ezt tapasztalják? Ha a férfi mindent megkap, akkor kb a semmin kezd el szenvelegni, és ahelyett, hogy cselekedne (pozitívan a kapcsolat megmentése érdekében, nem pedig megcsalásra gondolok), a másik féltől várja el, hogy mindent megoldjon?
Röviden: Igen. Túl jó nekik így, ezért álproblémákat kreálnak. Vlhol minden pasi szereti sztem a balhékat, így ha minden simán megy, akkor az már annyira nem is jó, nem kell érte küzdeni, csak benne vannak. Ezért elkezdenek műbalhékat generálni, amitől meg annyira el tud menni a kedve a nőnek sztem...
Nekem is mondták már kapcsolatban, h "már megvagy mindenhogy, és sz@r, hogy nincs miért küzdeni, h minden rendben van, nem kell senkivel megküzdenem, hogy az enyém legyél". Én meg csak néztem és azt mondtam magamban:"Attól, h én most itt vagyok Neked nem biztos, h az elkövetkezendő időben is itt leszek... főleg ha ilyet mondasz." És ez csak egy példa a sok közül. Hangsúlyoznám, h ennek a pasinak konkrétan két év kellett arra, h elhívjon randira, meg egy haver, aki nyomult rám, és ezt vette észre, így csapott le rám. Amint érezte, h ő az egyedüli, vele vagyok és minden klappol, kellett neki minden alkalommal egy kis keverés.
Nálunk ilyesmivel nincs gond.
Talán azért, mert mindketten szeretjük a nyugalmat és a megszokott dolgainkat. Változtatni, újabb dolgokat kipróbálni szoktunk, de még olyan megjegyzést sem kaptam, amit az előző válaszoló említett, vagy amit te, hogy szex előtt többet kérethetném magam.
Lehet, hogy kicsit midketten elkényelmesedtünk és így nem vesszük észre a másikon, de jó így is.
Szerencsére azért nem ilyen komoly a gond :) Picit felzaklattam magam, azért is írtam ki a kérdést, így rendeződtek a gondolataim is. Lehet emiatt egy hajszállal erősebb lett a kelleténél. Fiatalok vagyunk még, mondhatni. A huszas éveink eleje, közepe, és belegondolva elég valószínű, hogy nincs hozzászokva egy valóban komoly kapcsolathoz.
Egyébként elmondtam neki is a problémámat, azonnal igazat adott, és már ő is szervezkedik :) Lassan az egész nyarunkat betáblázzunk, annyi közös programot tudtunk kitalálni. Alig egy órás beszélgetéssel.
Igaz, hogy én nem "készen" kaptam őt, és közösen kell megoldanunk a problémákat, de nem hiszem, hogy ez rontana a kapcsolatunkon. Csak néha tanácstalan vagyok, és semmiképp sem akarnék felzaklatott állapotban zagyvaságokat írni neki.
A szexet majd visszasírja még, hogy ilyen gyakran kezdeményeztem, ugyanis kitaláltam egy picit gonosz, de inkább huncut megoldást :)
És a védelmére legyen még mondva: nagyon figyelmes és odaadó srác. Reggeli az ágyba, virágok, csoki, masszás, meglepetés látogatás a munkahelyemen... Csak tényleg egy picit elkényeztettem, így meg kellett csipkedni kicsit.
Köszönöm mindenki válaszát, mindenkinek ment a zöld kéz :)
Hát általában jön a bekényelmesedés, ha túl "biztos pontnak" tűnsz.
Szerintem érett pasit még talán meg lehet győzni, hogy ezen neki is kellene változtatnia (reméljük, ilyen a párod is), de megfigyeléseim szerint a legtöbbje csak akkor szedi össze magát, ha lát valaki pasit körülötted lófrálni.
Köszönöm neked is a választ, szerencsére megoldódott, ahogy korábban is írtam :)
Más férfiak rendszeresen lófrálnak körülöttem, de nem szoktam párom orrára kötni, mert nincsenek hatással a kapcsolatunkra, így feleslegesnek érzem felhozni.
"nem "készen" kaptam őt, és közösen kell megoldanunk a problémákat"
Ez minden kapcsolatban így van, akkor is, ha már "készen" érkeznek a felek a kapcsolatba. Sőt, igazából akkor még hangsúlyosabb, hiszen van már egy rögzült értékrend, életstílus, amit össze kell hangolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!