Antiszociális, savanyú vagyok?

Családi sütögetés alkalmával berúgott a férjem. Azt mondta anyámnak, hogy majd megnevel. Aztán kocsiban hazafelé először nagyon aranyos és simogatós volt, mondta mennyire szeret, aztán szóba került, hogy milyen negatív vagyok, én nem szeretek senkit csak a szüleimet, állatot sem akarok. 28hetes terhes vagyok, azt mondta most nem akar leszidni ( pedig eléggé görcsöltem már ezalatt is), mert nem akarja, hogy baja legyen a gyereknek, de ha megszületik leordítja a fejem. Normális, hogy így beszél velem? Igaz ami igaz, valóban nem sok embert szeretek, vagy legalábbis a környezetünkben sokat nem. Sajnos az ő szüleivel sem jól jövünk ki, de Isten látja lelkem nem csak az én hibám. Anyósék mindig az orrom alá dörgölik, hogy ez a férjem háza. Nem konkrét szavakkal, hanem pl. valakivel telefonálnak, azt mondják itt vagyok Tamásnál. A férjem barátaiért sem rajongok. Ő elvárná, hogy ha jönnek legyen terülj-terülj asztalkám. Ha az én barátnőim jönnek, megkérdi mi a helyzet, de mindegyiket kiforgatja, hogy milyen nehéz esetek. Ma azt is mondta, olyan leszek mint nagyanyám, hogy öreg koromra senki nem akar majd velem lenni.Azt mondta, jó lenne ha pozitívabb gondolkodású lennék, mindenben csak a rosszat látom( ma pl. elvitte az autót kozmetikába: az előző tulaj hosszúszőrű macskával utazott, minden tiszta szőr, ugyanúgy mint reggel, tetőkárpithoz nem nyúltak mert féltek, hogy lejön pedig olajos kézzel nyitogatta a férjem a napellenzőt, összekente a tetejét is stb, egy vagyonért, de milyen szép lett a műszerfal...) Tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de 10 éve együtt vagyunk, mellette lettem olyan amilyen vagyok. Sokat dolgozik, itthon is agyal még, ha együtt is vagyunk csak fizikailag. Rávágtam a végén, hogy menjünk szét, ha ilyen rossz velem. Azt válaszolta, hogy ez vagyok én és bealudt. Most bőgök, senki ismerőst nem akarok vele terhelni...