Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek mit válasszak? A...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit válasszak? A szívemre vagy az eszemre hallgassak? N24

Figyelt kérdés

A helyzet a következő: Megtetszett még szeptemberben egy 35 éves férfi, akivel randizgattam. Aztán pár hét múlva mondtam neki, hogy csak akkor fekszem le vele, ha komoly lehet belőle. Ő becsapott, azt mondta rendben, rá egy hétre közölte, hogy az exére vár, akivel találkozgatott is, de már eldőlt, hogy nem jönnek össze újra. Most vele vagyok, szüleinek is bemutatott stb...tehát kb együtt vagyunk. Az a baj, hogy ennek ellenére is beleszerettem, és most minden jó, jól működik, de nem tudom elfelejteni, hogy csak azért kellek neki, mert a másik nem ment vissza.!?

A másik: ugyan úgy szeptemberen ismertem meg egy francia pasit, ő nagyon rendes, ősz óta várja, hogy kimenjek hozzá és megpróbáljuk. Most egy hónapon belül döntenem kell.Nagyon jól elbeszélgetek vele is, igazából mindig is Franciaországban akartam élni, beleszerettem abba a helybe. Na meg a megélhetés is sokkal jobb. Lehetne jó munkám, jó életem. A másik sráccal rengeteget kéne dolgoznom a saját földjükön. De nem tudom, szerelmes lennék- e a francia srácba. A másikat szeretem, de szerintem ő nem szerelmes belém, és be is csapott.

Szerintetek?



2016. máj. 1. 23:36
 1/4 anonim ***** válasza:
A francia férfival,ha csak egyszer találkoztál,akkor én lebeszélnélek róla. Egyedül kimenni hozzá rizikós.
2016. máj. 1. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Francia srac.
2016. máj. 1. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 Fish1 ***** válasza:
100%

A pasi, akivel együtt vagy, nem valószínű, hogy szeret. Ha szeretne, eszébe sem jutna az exe... és igen, jól látod, ez olyan "ha nincs ló, jó a szamár is" szitu nála. Egy percig se maradnék vele.

A francia pasival ismerkednék a helyedben, de ha vele kapcsolatban sincs meg a vonzalom és a tűz (oda-vissza), akkor őt se választanám. Ha vele sem jön össze, keress egy harmadikat.

2016. máj. 1. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

A szerelmes nőt mindig becsapják... tévedsz, hogy minden jól működik: te vagy szerelmes, ennyi.


A másik meg hát ismerkedj, én is azt tanácsolnám.


De szerintem a megoldás valaki olyan lesz, akivel kölcsönös a szerelem.

2016. máj. 2. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!