Benne maradjak egy ilyen jövőtlen, hétvégi kapcsolatban, ha nélküle magányos lennék?

6 éve az autóban randizgatunk, miközben mindenki a szüleinél lakik. Egymáshoz nem megyünk, mert nem megfelelőek a körülmények, meg a szülők hozzáállása. Szóval télen-nyáron ennyi a program hogy kocsikázunk és az erdőben szexelünk. Az utóbbi években már csak szombaton és vasárnap találkozunk, mert a munka miatt nem lehet hétköznap. Évekig próbáltam rávenni egy közös albérletre, aminek anyagilag nem lenne akadálya, de ő nem volt hajlandó, mert az szerinte pénzkidobás. Persze saját lakásra vonatkozó céljai sincsenek, még bejelentett állása sincsen mióta együtt vagyunk, szóval közös hitelt sem tudnánk f elvenni. Egyszerűen semmilyen módon nem hajlandó közös jövőt tervezni velem, konkrétan leszar mindent, hétköznaponként nem is keres. Amikor szakítottam vele, persze mindig jött a könyörgés, és a szép igéretek, hogy eljegyez majd, és összeköltözik velem, de soha nem vált valóra az ígérete. Én főleg azért tűröm ezt az egészet, mert ő az egyetlen ember az életemben. Nekem nincsenek barátnőim, haverjaim, rokonaim akikkel ki tudnék mozdulni itthonról. Konkrétan csak dolgozok, itthonülök, és hétvégente mozdulok ki vele. Úgy érzem ha ennyi se lenne, abba beleőrülnék, amúgyis frusztrál hogy szüleimmel kell laknom ennyi idősen, akik semmi szabadságot nem adnak, ellenörizgetnek, nem akarom még a hétvégéimet is velük tölteni itthon. Ők úgy vannak vele, hogy vagy barátommal mehetek el, vagy ha mással merészelek akkor kiakadnak, zsarolnak stb. Márpedig ha szakitok vele, és utánna itthon kell lennem begubózva én bekattanok..Szeretnék randizgatni, új életet kezdeni, hátha megtalálom az ideális férfit.