Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Banális, de váljak el a férjem múltja miatt?
Rövid sztori: mosolyszünet volt köztünk a férjemmel úgy egy éve, néhány hétig egy abszolút más probléma miatt. Ez idő alatt én nem laktam vele, azonban hozzáköltözött a korábbi házasságból született, fiatal felnőtt fia. (A ház a férjemé.) Azért, mert nálunk nyugiban lehet, az édesanyjával való kapcsolata goromba, mindkettejük részéről. A gyerek édesanyjával kötött házasság annak idején nagyon terhelt volt, és a férjem sok esetben arrogánsan viselkedett velük. Ezzel magyarázom (bár simán lehet, hogy tévedek), hogy a férjem a legnagyobb döbbenetemre konkrétan 5 évesként kezeli a felnőtt, bár stresszes, önbizalomhiányos és önállótlan "gyereket". Sok esetben gügyögve szolgálja. Nincsenek elvárásai. Nem szól rá. Nem kér tőle otthoni közreműködést sem. A másik véglet is megvan azonban: ilyenkor túl arrogáns vele és indokolatlanul bántja.
Megbeszéltük a férjemmel, hogy a gyereket nyilván békénhagyjuk, hisz neki a legrosszabb- nem találja az útját. De ettől még a tiszteletlenséget vagy a figyelmetlenséget szóvá tesszük, de ezek apróságok, pl: "megbeszéltük, hogy itthon le kell venni a cipőt, szóval légyszives". Ilyesmik ezok az apróságok.
Egy idő után azt vettem észre, hogy én szólok - a férjem nem. Nyilvánvaló dolgokért sem. Ha szólok, vagy felelősségre vonom a srácot, az apja csak hallgat, nem kapok megerősítést, amitől teljesen hülyén érzem magam. De tudom fokozni, mert jó ideje azt vettem észre, hogy a gyereket nem, de engem viszont minden apróságért leszúr a férjem-azelőtt sosem tette. Azt érzem, hogy logikusan nyilván nem kéri azt tőlem, hogy hagyjam a srácot a fejünkön ugrálni, de érzelmileg nem tudja elrendezni magában, hogy a gyereket néha megkérem erre-arra vagy felelősségre vonom. (ezek is apró dolgok, de fontosak, pl jól esne, ha megköszönné az ebédet legalább néha, vagy érthetően beszélne, nem motyogva stb).
Én azt hiszem, a férjem túlkompenzálja a múltjuk "jóvátételét", és talán ezt várná tőlem is, ami tök irreális. Mert nem tudom végignézni, hogy gyakorlatilag a csendes rabszolgája lett a gyereknek. Azt mondtam, én ezt nem tudom végignézni, már csak azért sem, mert így elszúrja azt a keveset is, amit még tehet a gyerkőc neveléséért, végül is nem zsarnokot akar nevelni, nem? És azt is mondtam, hogy ezt én nem csinálom, csak ugye akkor kész a burkolt konfliktus. A kapcsolatunkba éket vert a férjem kompenzálása. Mert erről az egészről szerintem nem a gyerek tehet.
Mit gondoltok erről? Hogyan menthetném a menthetőt? Köszönöm.
válasza:Együtt laktok,előre megbeszélt közös játékszabályok kellenek.
Érvelj,értesd meg az emberrel,ez így nem állapot.
Nem hiszem el,hogy egy felnőtt, intelligens emberrel ne lehessen beszélni.
De, lehetett. A gond az, hogy nem a megbeszélt módon történnek a dolgok: a férjem továbbra is hallgat a gyerekkel szemben, miközben mind többször tol le engem -általában pár perccel, fél órával az után, hogy a gyerekre szólok. Így a megbeszéltek üres szavak lettek. A férjem tagad. Ő nem is hallgat és nem, engem egyáltalán nem cseszeget és igen, rá kell szólni a srácra.
EZ az a pont, ahol elakadt a tudományom.
válasza:Megtettem. Ilyeneket kérdeztem: "Hisz abban maradtunk, hogy szólsz, nem?." "Miért nem állsz ki mellettem, ha szólok, hisz csak hallgatsz!" "Úgy érzem, engem cseszegetsz a gyerek helyett, de NEM vagyok a gyereked, hogy szólni kelljen, túl sok vizet folyatok mosogatás közben". Tegnapelőtt azt mondta, halkítsam le mégjobban a tévét, mert zavarja a gyereket, behallatszik a szobájába. (Nem ordított a doboz. És nem hallatszik be. Legalább is, amikor a férjem nézi, akkor nem...) Ilyenkor hallgat, azt mondja, túl érzékeny vagyok, illetve azt is, hogy ő nem szól, ha én igen.
De akkor sem szól, ha én nem!
Nekem viszont lassan mindenért.
Most ott tartunk, hogy azt érzem választhatok: vagy hagyom, hogy az én fejemre is nőjön a gyerek, vagy vége a házasságunknak, mert szép csendesen kikészülök a férjem hozzám intézett beszólásaitól és attól, hogy nem, nem áll ki mellettem. Kicsit sem.
válasza:gáz, gáz, gáz.
(van négy gyerekem, "előző házasságból" is, szóval ismerős a helyzet.
Ez a legfőbb gáz:
"A gond az, hogy nem a megbeszélt módon történnek a dolgok"
Miféle ember?
5 évesnek is állítunk követelményeket, szabályokat - mert ha nem, a gyerek nem fogja tudni soha, hogy mi komoly, mi nem, szóval a férj teljes tévúton van.
Esetleg a felnőtt gyerekkel szövetkezhetnél, hogy vívjon ki egy normális magatartást az apjától?
Kedves 5 - köszönöm szépen. Igen, én is úgy látom, a hárítás a gáz. Nem az történik, amit megbeszélünk. ÉS: gondolkoztam. A férjem tutti, hogy kompenzálásból támad és kötekszik velem, sőt olyan is volt már, hogy rám szólt, ne igyak a gyerek kólájából - pedig a srác szívesen megkínált volna, amikor kértem.
Nem és nem értem, az egészet nem értem. Olyan személyiségvonások jönnek elő a férjemből, amelyeknek a létezéséről sem tudtam.
A sráccal sajnos nem tudok ilyesmiről beszélni - teljesen érdektelen a napi ügyek egy-két szavas lezárásán túl. Jelenleg örülök annak, hogy ő legalább nem csinál problémát a rászólásból, megérti és oké - már, amikor meghallja, hogy hozzá beszélek:)
Mosolygom, de komolyan kétségbe vagyok esve.
Amiatt is, hogy remek úton haladok afelé, hogy elkezdjek a gyerekre is haragudni, pedig semmiről sem tehet.
válasza:Mindig nehez masok gyereket nevelni, nekem van egy nevelt fiam aki szerencsee nem el velunk de amikor itt van, akkor kb minden nyugalmamra szukseg van ahhoz, hogy kbrojak vele ket hetet:-))Egyebkent nyugis tipus vagyok, egy kezemen meg tudom szamolni, hogy 6 ev alatt hanyszor szoltam ra es igen, o sem koszoni meg az ebedet, nem koszoni meg az ajandekait a nagyszuleinek ami zavarja a ferjemet de nem szol, en pedig ugy vagyok vele, hogy nem az en gyerekem, ergo kb leszrom.
Aztan egyszer neztunk egy filmet, beszelgettunk es tett valami flegma, lekezelo megjegyzest felem, amire ugy beragtam h kb leuvoltottem a hajat a fejerol, ami nem szokasom, sot szerintem eletemben max negyszer kiabaltam emberekre, ezert mindenki azt hisz, hogy velem szemben barmit megengedhet maganak mert ugysem szolok semmit.
Szoval raszoltam es kozoltem vele, hogy igy anyukajaval meg apukajaval beszelhet-velem nem. Ezt vagy elfogadja, vagy osszecuccol es hazamegy az anyjahoz. Tok szarul ereztem magam hogy rakiabaltam egy tinire, attol meg rosszabbul, hogy nem az en gyerekem, de ami rosszul esett az az, hogy a ferjem semmit nem szolt csak utana mondta h igazam van.
Szoval tanacs nincs, en csak olyanoor szolok amikor valami engem effektive erint, es persze bosszantanak dolgok, hogy alapvetoen hianyzik a szotarabol a legyszi, koszonom, bocsanat, de ezzel nem kell egyutt elnem, ezt a szulei csesztek el, ok javitsak ki. Viszont az iranyomba tanusitott tiszteletlenseget (konkretan bunkosagot) nem turom el egy tinitol sem (felnottol sem:-))
Nalatok annyiban mas, hogy a gyerek veletek lakik (reszvetem:-)) szoval muszaj valamifele rendszert kialakitanod. Mondd el a ferjednek amit itt leirtal, es azt hogy azzal, hogy kindent rahagy csak ront a helyzeten. Vannak szabalyok amiket le kell tisztazni az elejen es ha a ferjed nem tisztazza le akkor neked kell. Ugyanakkor sose felejtsd el h nem az anyukaja vagy, csak ne hagyd h tonkrevagja a kapcsolatodat, ennyit nem er az egesz.
Ha velunk lakna a gyerek es a ferjem ilyen lenne, en lehet h elcuccolnek:-)))
Ezt a hsz-t is köszönöm.
Amikor elolvastalak az jutott eszembe, hogy a te helyzeted sem volt egyszerű, de BÁRCSAK eljutnék odáig, hogy, ha rászólok a srácra, azt ne torolja meg az apja rajtam kb 20 percen belül.
Az elcuccolás szíven ütött. Szeretem a férjem, ugyanakkor tudom, hogy messze van attól, hogy belássa: tudatosan vagy sem, de megtorolja rajtam, ha szólok a gyereknek.
Ha pedig nem őszinte magához, akkor viszont gőzöm sincs, hogyan tudnék vele őszintén beszélgetni.
A gyerek nyilván marad..... Mivel közös nincs, így igen, a legrosszabb esetben én megyek.
Frusztrál a helyzet, szorongok, lassan nem MEREK szólni a srácnak - és itt nem a köszönömökre-légyszivesekre gondolok, hanem olyan kaliberű dolgokra, amikért te kb üvöltöttél.
Még valami. Ha elköltözöm, annak az okát is nagyon nehéz lesz megérttetni a párommal - hiszen nem látja önmagát. Hogyan kommunikáljam, ha lépek...?
(És most végiggondoltam: nem, nem hülye ember amúgy. De ebben a helyzetben- nagyon az.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!