Már nem bírom ezt a színjátékot, mit csináljak?

26 éves lány vagyok, közel 3 éve együtt élek a párommal, ő 33 éves.

Én rontottam el az elejétől kezdve az egészet, mert úgy mentem bele a kapcsolatba, hogy nem voltam szerelmes, csak kedveltem, jó volt vele. Neki viszont a nagy szerelme vagyok, nem is nagyon volt előttem senki komoly barátnője. Ő a mai napig ugyanúgy szerelmes mint az elején, és családot akar, meg mindent, a kezemet is megkérte tavaly, amire ugyan igent mondtam, de igazából nem örültem annyira. Jó ember ő, és jó társ, mint embert szeretem, de soha nem voltam igazán szerelmes, és a szexben se passzolunk annyira, ahogy kellene.

Már mondtam neki sokszor, hogy nem vagyok szerelmes és nem tudok olyan lenni, mint ő velem. Se gyereket nem akarok, se tervezni jövőt. Ő viszont ha meglát egy babakocsit tologató apukát , nem bírja ki szó nélkül, hogy milyen jó az... Amig apa sétál a babával , anya otthon biztos főzi a vasárnapi ebédet, meg ilyen hülyeségeket mond. Mondtam, hogy nem akarok gyereket úgy általánosságban nem vágyok rá, ő meg arra játszik, hogy majd biztos meggondolom magam. Holott én inkább arra gondolok, hogy várok már egy nagy fordulópontot az életembe ami megváltoztatja az életem, ad valami újat, csak ne ez legyen amibe úgy érzem belefulladok. Amikor mondom neki, hogy nem vagyok szerelmes, arra azt mondja, hogy nem is kéri, csak legyek olyan mint eddig. Hát kössz. Most ott tartok, hogy depressziós, szorongó, feszült napokat élek, munkahelyem nincs és iszonyúan menekülnék változtatnék az életemen fenekestől. Ő viszont szakításról hallani se akar, bennem viszont egyre határozottabban van ez, hogy ha szétmegyünk talán nem fogom ezt a nyomást érezni, hogy gyereket szüljek, holott nem akarok, és úgy alapból így, ilyen érzésekkel családot alapítani.

Volt már példa arra , hogy el akartam költözni haza, és cirkuszt csinált, meg bezárta az ajtót, hogy ne tudjak elmenni. Nem nagyon lehetne vele normálisan dűlőre jutni, mert egyből felkapja a vizet, és agressziv lesz. Innen csak ugy tudnék elmenni, hogy amikor nincs itthon és nem tud róla mire készülök, hanem meglepetésszerűen érné a tény, hogy elmentem. Ez sajnálatos, szomorú eljárás lenne, de mivel már próbálkoztam többször is elmenni, agressziv lett. Bezárja az ajtót, elveszi a telefonom,kulcsom pénzt a pénztárcámból és úgy akar kidobni (miközbe bezárja a lakásajtót), hogy azt mondja még a ruháimat se pakolhatom össze. Hirtelen haragú, amúgy nyugodt és kedveskedős ember, de ha elkattan az agya, igazából félek tőle. Hazaköltözhetnék anyámhoz, bár ott meg megint más konfliktusok lennének idővel, de az már más ügy.... Mit tanácsoltok? szivem szerint elmennék egyedül egy másik városba új életet kezdeni, egyedül.

Egyébként ha tudnám őt szerelemből szeretni és működne köztünk rendesen a kémia, hogy a szex is frankó legyen, akkor összetenném a 2 kezem érte. Kedves ugyanis, csak úgy virágot vesz, főz, mosogat, segit takaritani, rengeteget dolgozik. De az, hogy nem vagyok szerelmes, és ez sokszor kibukik, valószínű ezért kattan el az agya. Lehet ezen valahogy javítani, vagy húzzak el a fenébe? Lelkileg is tiszta megfáradt vagyok amúgy. Sokszor ki se kelnék az ágyból se.